Misi bá, a debreceni baseballkirály

Bánkuti Mihály 56 évesen még mindig aktív, mert baseball nélkül nem tudna élni. Az amerikaiak nemzeti sportja iránt a nyolcvanas évek végétől érez különleges vonzalmat. Közben debreceni gyerekek százaival ismertette meg a sportág alapjait, vagy még annál is többet. A jelenlegi baseballszövetséggel szemben áll, és ahogyan a legtöbben, ő is „szakadárként” tevékenykedik. A baseballtól végül eljutunk a vadászrepülőkig.

– „Valamikor a nyolcvanas évek végén a Tízen Túliak Társasága című, fiataloknak szóló magazinműsorban hallottam először baseballról, bemutattak néhány pesti srácot, akik a Hajógyári-szigeten baseballoztak. Már akkor elbűvölt a játék. Aztán 1992-ben meglátogattam a Torontóban élő nagyapámat, testközelből éltem meg a Blue Jays iránti óriási rajongást, hiszen a kanadai csapat története során akkor nyert először bajnoki címet az amerikai profiligában, és még a csapból is baseball folyt

–  idézi fel érdeklődésünkre Bánkuti Mihály a múlhatatlan szerelem 33 évvel ezelőtti fogantatását.

Még mindig a torontói élmények hatása alatt állt, amikor már itthon, a helyi újságból értesült arról, hogy a Tócóskertben a Letizia SE csapatot szervez.

– „Elég sokan összejöttünk, baseballspakája volt mindenkinek, de más semmi. Én hoztam Amerikából egy kesztyűt és egy labdát, azokkal kezdtünk először játszani, aztán lassan gyarapodtunk az eszközökben, köszönhetően annak, hogy a Petőfi téren egy sportbolt baseballcuccokat kezdett forgalmazni, mégpedig megfizethető áron”

– meséli Mihály, hogyan vetette meg a lábát a sportág a cívisvárosban a kilencvenes évek elején – debreceni sporttörténelem!

Ugrunk az időben: a Letiziából a DMTE-be igazoltak át a srácok, Szegheö Csaba hathatós közreműködésével, majd 1994-ben megalakult a Debrecen Dynamites. Akkoriban 30-40-en vettek részt egy-egy edzésen, nemcsak debreceniek, hanem az egyetemen tanuló tengerentúliak is szép számban látogatták a gyakorlásokat.

„Abszolút képzetlenek voltunk, és utólag visszagondolva, életveszélyes mutatványokkal borzoltuk egymás idegeit – két méterről dobtuk a labdát az ütőnek. A szabályokat is csak nagyvonalakban ismertük, a sportágspecifikus bemelegítésről, gimnasztikáról, az edzés utáni nyújtási technikákról pedig fogalmunk sem volt, így aztán olykor iszonyú fájdalmakat éltünk át, de ez sem szegte a kedvünket. Ezek voltak a régi szép idők!”

– nosztalgiázik alanyunk, akit dobójátékosként alkalmaztak, tudniillik vasút mellett nőtt fel, és a sok gyerekkori kőhajítás erre alkalmassá tette, mondja. Erre mindketten felnevetünk, de hozzáteszi, ennek fele sem tréfa.

Baseballnemzetekből érkező edzők

Szerencsére azért volt kitől tanulniuk a lelkes Dinamitoknak. Egyik mesterük az egyetemen oktató Davis Joyce professzor volt, majd egy kubai hallgató, Angel Diaz, akiktől elsajátították a sportág savát-borsát. Később japán edzők – Yamada Koichi és Ugawa Hideki – finomítottak a technikán, így esett meg, hogy a Dynamites az NB III-ból indulva néhány év alatt az élvonalba jutott fel, és legjobb eredményeként a harmadik helyért játszhatott, de végül szoros meccsen elvesztette a bronzcsatát a Szombathellyel szemben.

Gyász rengette meg a Dinamitokat

A Dynamites sikereit beárnyékolta, hogy a csapat egyik ásza, Fügedi Ákos 24 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt, és ez máig fáj minden egykori csapattársnak, köztük Bánkuti Mihálynak is. Akkoriban bejárta a helyi sajtót a hír, hogy futás közben a Nagyerdőn megállt a szíve egy fiatalembernek, és a gyors beavatkozás ellenére – mögötte egy orvostanhallgató hölgy kocogott éppen – egy óra küzdelem után elhunyt.

– „Nagy egyénisége volt a magyar baseballnak, az ország egyik legjobb dobójaként tartották számon. Sportszerű életmódot folytatott, minden nap futott edzés mellett is, tökéletes fizikai állapotban érte a halál, ami most is felfoghatatlan számomra. Egy ígéretes pályafutás tört ketté, Ákos minden bizonnyal a válogatottságig vitte volna, de ezt már nem élhette meg”

– idézi fel a debreceni baseballozókat máig sokkoló tragédiát Bánkuti Mihály.

Játék mellett edzősködés

A magyar szövetség törekvését – hogy alakuljanak a kölyökcsapatok – az edzői ambíciókat dédelgető Bánkuti Mihály meglehetősen komolyan vette: megalakította a Debreceni Tigriskölyköket. Irányítása alatt eleinte a tócóskerti parkokban gyakoroltak a srácok, mégpedig nagy lelkesedéssel, ám sajnos versenyzési rendszert nem tett a kezdeményezés mellé a szövetség.

„Évi egy megmérettetés jutott ennek a korosztálynak, a Veszprém megyei Nemesvámos adott otthont a kölyökcsapatok tornájának. Örökre felejthetetlen élményt jelentett ez a fiúknak, de rendszeres versenyzési lehetőség híján sokan lemorzsolódtak”

–  magyarázza Mihály, vagyis immár Misi bá, ahogy egykori tanítványai becézik, és ma már szinte csak így ismerik a városban, de aztán – teszi hozzá – sikerült megmenteni a csapatot. Egyik tanítványának édesapja, Szilágyi János a szárnyai alá vette a gárdát, mégpedig azzal az ígérettel, hogy pályát épít a csapatnak, és még amerikai edzőtábort is szervez a fiataloknak.

„Bevallom, eleinte voltak kétségeim – ismerve a sportág hazai helyzetét a velejéig –, de aztán nagy örömömre ebből minden maradéktalanul megvalósult. Máig büszkeséggel tölt el, hogy én voltam az első magyar edző, aki a csapatával kijutott az Egyesült Államokba, a baseball őshazájába. A Tigriskölykök aztán felnőttek, a klub neve Debrecen Tigersre változott, és a mai napig sikeresen működik”

– ecseteli, és az egyik szeme sír, a másik nevet. Sír, mert a Tigers színrelépésével a Dynamites és a mögötte álló Debreceni Baseball Egyesület megszűnt, és nevet, mert a sportág helyzete sosem volt ilyen jó a cívisvárosban – ahogy mondja, az ország legjobb pályáján fogadja ellenfeleit a Debrecen Tigers. Ráadásul nem is egy pályát építettetett Szilágyi János, hanem rögtön kettőt, és most készül a harmadik!

Itt érdemes felidézni, hogy a debreceni baseball kalandos utat járt be, mire megtalálta végleges helyét a repülőtér mögött. A történet a kilencvenes évek derekán az Oláh Gábor utcai DMTE-pályán – ma atlétikai dobópálya – kezdődött, a Határ úton, az FAG-gyár melletti területen folytatódott, később a DEAC-pályát is felavatták baseball számára, majd egy rövid ideig a sok jóval kecsegtető, de végül kudarccal végződő józsai kitérő után ért révbe a Bánki Donát utcában.

Másfél hektár

A baseballban a játéktér egy negyed körcikk, mely külső és belső mezőből áll. A kiindulóponttól (home plate) a két egymásra merőleges oldalvonalnak legalább 90 méter hosszúnak kell lennie, de jobb, ha 100 méter, mint az Egyesült Államok profi ligájában, ugyanis az a hivatalos. Mindez azt jelenti, hogy egy szabvány pálya – a holtterekkel együtt – majd’ másfél hektárnyi területet igényel. Ekkorát ki áldoz a baseballnak Magyarországon? – tehetnénk fel a kérdést, de már okafogyott, mert megvan rá a válasz: Szilágyi János.

Bánkuti Mihályt ma már csak vendég a debreceni baseballos komplexumban, elváltak az útjai a Tigerstől. Később szerepet vállalt a Mikepércsi Mosquitos felfuttatásában. Igen, Mikepércs! Oda is kivette hálóját az amerikaiak nemzeti sportja, mégpedig egy volt katonatiszt, Russel Chun jóvoltából, aki egy nonprofit nemzetközi szervezet, a GoodSports International misszionáriusaként telepedett le a Debrecen déli szomszédságában fekvő településen. A Mosquitos végül nemcsak gyerek-, hanem felnőtt csapattal is részt vett a magyar bajnokságban. Russel Chun visszaköltözött Amerikába, a csapat pedig gazdátlan maradt, és bár papíron még nem szűnt meg, sajnos tetszhalott állapotba került…

Botrány a magyar baseballban

Misi bá ma – 57. évesen – még mindig aktív, a Jászberény Stinky Sox játékosa. A Grizzly Ligában játszanak, amely nem a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség égisze alatt zajlik, ugyanis az úgynevezett szakadárok alapították, és akkor most ki kell térnünk az érthetőség kedvéért a sportág hazai helyzetére.

Minden azzal kezdődött, hogy a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség tavalyi tisztújítása botrányba fulladt. A közgyűlésnek előbb nem sikerült elnököt választania, ezért újabb tisztújító közgyűlést írtak ki. A második próbálkozás előtt két nappal a szövetség elnökségi jóváhagyással öt új tagszervezettel bővült, ami már ekkor felvetette az orbitális csalás gyanúját, hiszen 2021 óta mindössze egy csapat csatlakozott a szervezethez. Amikor később hirtelen újabb 14 tag kérte felvételét a szövetségbe – több olyan sportegyesület is, amelynek addig nem volt baseballcsapata –, a közgyűlés java immár ki is mondta, hogy szavazatszerzéssel akar a régi elnök a posztján maradni.

Végül pereskedések után és közben – mert még bírósági ügyek jelenleg is zajlanak – egy olyan elnököt választottak Tordai Nándor személyében, akiről baseballberkekben nem halottak korábban, állítja Bánkuti Mihály. Az új elnökség a négy legnagyobb taglétszámmal működő magyar klubot –  a Debrecen Tigers mellett a Budapest Redset, az Érd Aerost, és Szentendre Sleepwalkerst kizárta a szövetségből fegyelmi vétség miatt. Más önként távozott onnan, mondja Bánkuti Mihály, aki szerint mindez arról szólt, hogy a „renitens” klubok bepillantást követeltek maguknak a szövetség működésébe, de különösen a gazdálkodásába.

Vihar a biliben – gondolnánk, de nem az!

Miért fontos egy kis sportági szövetség megszállása? – tettük fel a kérdést Bánkuti Mihálynak, aki röviden és tömören válaszolt:

„2028-ban, vagyis a soron következő olimpián a baseball – és annak „nőiesített” változata, a softball – újra ott lesz a Los Angeles-i olimpián, és mint olimpiai sport, a korábbinál jóval több állami támogatásra számíthat. Azt hiszem, így már érti mindenki.”

Misi bá csapata, a Jászberény Stinky Sox és Debrecen Tigers egyaránt a „szakadárok” ligájában vitézkedik, szlovák kooperációval. Senki sem tudja, mit hoz a jövő, és csak egy biztos: ez a helyzet rengeteget árt a magyar baseballnak.

Ennek ellenére Bánkuti Mihály arra ösztönzi a fiatalokat, hogy tegyenek egy próbát a sportággal, mert a baseball több mint sport, egy életérzés. Amerikát hozza fel példaként, ahol még egy profi meccs is egy nagy közösségi élmény, családi, baráti rendezvény. Aki nem jártas a sportágban, annak vontatottnak tűnhet, de bentről teljesen másképp éli meg az ember, mondja. Debrecenben ráadásul az ország legjobb létesítménye található a Bánki Donát utcában, a Tigers otthonában, hangsúlyozza.

„Bárki elkezdheti, függetlenül a testalkatától. Azt szoktuk mondani, ha nem szeretsz futni, üss nagyot, és akkor elég csak kocogni a pályán. Ezt tette a legendás Bo Jackson is, aki több mint 100 kiló izommal nemcsak amerikaifociban, hanem baseballban is tündökölt a profik között. Manapság ez már nem elképzelhető a legmagasabb szinten, de nyugodtan elkezdheti a baseballt túlsúlyos srác is, egy-két év után szép szál legény válik belőle. Nekem több ilyen tanítványom is volt az évtizedek során.”

 Bánkuti Mihály büszkén vallja, hogy a mai napig Kelet-Magyarország egyetlen középfokú edzői képesítéssel rendelkező baseballosa. Diplomáját a Testnevelési Egyetemen szerezte. Emellett bíró is, abból sincs sok szűkebb pátriánkban. A sportágban zajló háború miatt most a partvonalon kívülre szorult, de jól érzi magát a szakadár ligában is. Azt mondja, mindegy, csak baseballozhasson. Ingyen! Egyetlen forintot sem kapott soha a játékért – állítja, de mindig talált motivációt. Azt már elérte, hogy a legidősebb aktív játékos az országban, de ennyivel nem éri be. Jó ismerőse egy Felvidéken, Nagytapolcsányban élő venezuelai edző, aki 65 évesen még mindig beáll a csapatába dobni – ezzel csak utalt arra, hogy lehet még néhány jó éve a pályán, hiszen ő még csak 57 lesz idén decemberben. Két évig még semmiképpen nem adja fel, mert el akarja érni a 35 szezont a pályán, és akkor a barátja viccből beszavazza a nem létező magyar Hall of Fame-be.

A baseballnál csak a hivatását űzi régebb óta: 1989 óta vasutas. Eredetileg vadászpilótának készült, fel is vették a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára, de a magassága miatt nem ülhetett harci gépbe. Gondolta, akkor helikopterpilótának tanul, de 1988-ban onnan is kiselejtezték egészségügyi okok miatt. Szerinte a Nyugatra disszidált „imperialista” rokon miatt történt. Így be kellett érnie 90 felszállással az MHSZ-nél, mert a rendszerváltás után már csillagászati összegbe került a pilótaképzés, míg előtte a Magyar Honvédelmi Szövetségnél 200 forintos éves tagdíjért lehetett repülni…

Beszélgetésünk végén azzal vigasztaltuk, hogy pilótából sokkal több van Magyarországon, de még Debrecenben is, mint sporttörténelmet író baseballosból!

Cs. Bereczki Attila