Hirdetés
Debrecen elázott a nyár első napján
| 2026. 06. 01. | 18:32:46
Van még utánpótlás.

A Sumen utca és a Szent Anna utca 2026. június elsején (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Ahogy azt a metereológusok megjósolták, csapadékos idővel indult a meteorológiai nyár. Debrecenre kiadós égi áldás hullott, és van még utánpótlás - írja az Időkép.
Az előrejelzés szerint a következő órákban is a keleti országrész kerülhet fókuszba, kedden pedig főként északkeleten és a Tiszántúlon alakulhat ki eső, zápor, zivatar. Szerda hajnalban nyugat felől újabb csapadéktömb érkezik, amely csütörtökig elsősorban a Dunántúlon és a középső tájakon, péntekig pedig már inkább keleten és északkeleten hozhat újabb esőt, záporokat, zivatarokat.

A Budai Észaiás utca és a Galamb utca kereszteződése 2026. június elsején (Fotó: Cívishír)

A Vécsey utca (Fotó: Cívishír)

Négyes karambol történt Debrecenben
Tűzoltók és mentők a helyszínen.
Hirdetés
További híreink

Súlyos baleseteket „okoznak” Debrecenben
A zsűri gyakorló szakemberekből, képzett mentőorvosokból áll.

EcoPro: közmeghallgatást tartanak Debrecenben
A rendezvény nyilvános, azon bárki részt vehet.

Tavasszal belevágnának az egyetemi park megújításába
Fontos egyeztetés következik a debreceni közügyben.

Jubiláló diplomásokat köszöntöttek Debrecenben
Olyanokat, akik 50, 60, 65, 70 éve végeztek.

A debreceni házaspár szárnyai alá vette Gólyuékat
Márton és Mónika nyáron sem hagyta magára a városban telelő gólyát

Robotsebészetet oktat a debreceni klinikaigazgató
Proktorrá vált Krasznai Zoárd.

Gyűjtés indult a debreceni késelésben elhunyt fiatal családjának
Több helyen várják a felajánlásokat.

Nem bírunk az Aranybikával
Mire elkészül a grandiózus terv, már se pénz, se hatalmi akarat a megvalósításra.

Kórházi fertőzések: elérhetők a debreceni adatok
Az eligazodást közérthető magyarázatok, grafikonok és az adatok helyes értelmezését segítő szakmai mutatók támogatják.

Visszakapta korábbi nevét a debreceni dandár
A katonák elmondhatták véleményüket.

Díjat nyert a debreceni gimnazista filmje
Budai Bence alkotás lett a legjobb magyar film.

Autók ütköztek a 33-ason, Debrecenben
A tűzoltók áramtalanítottak.
Hirdetés
Kiemelt híreink
EcoPro: közmeghallgatást tartanak Debrecenben
A rendezvény nyilvános, azon bárki részt vehet.
Tavasszal belevágnának az egyetemi park megújításába
Fontos egyeztetés következik a debreceni közügyben.
A debreceni házaspár szárnyai alá vette Gólyuékat
Márton és Mónika nyáron sem hagyta magára a városban telelő gólyát
Nem bírunk az Aranybikával
Mire elkészül a grandiózus terv, már se pénz, se hatalmi akarat a megvalósításra.
Bevették Egert a debreceniek
Főszerepet kaptak a DVSC legfiatalabb játékosai.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Minden, ami Loki
Hajdú-Bihar