Leégett a böszörményi sajtüzem teteje

Egy nappal a (z 1989-es) csütörtökre tervezett próbaüzem megkezdése előtt szerdán a reggeli órákban kigyulladt a Hajdú Megyei Tejipari Vállalat Hajdúböszörményi Sajtüzemének új csarnoka. A tűz a tetőszerkezet szigetelésében keletkezett, és rendkívül gyorsan terjedt.
A tető teljesen leégett
Emiatt - bár az oltásba a debreceni, a hajdúböszörményi és a hajdúnánási hivatásos tűzoltók mellett a helyi üzemek önkéntes tűzoltói is bekapcsolódtak -,a tetőszerkezet teljesen leégett, és a bent lévő technológiai berendezésekre zuhant. A tüzet - a szakértők eddigi megállapítása szerint - szabálytalan hegesztés okozta. A becsült kár mintegy 8 millió forint. (A balesetveszély miatt az üzemcsarnokba csak a beszakadt tetőrészek elbontása után lehet majd bejutni, ezért a berendezésekben keletkezett sérülések még növelhetik a kárértéket.)
Az exportot teljesíteni kell
Nagy Kálmán, a sajtüzem vezetője elmondta, hogy saját beruházásban a helyi építő és vegyesipari szövetkezet kivitelezésében újították fel a sajtüzemet. Üzembehelyezésével korszerűbb technológiával gyártották volna a főként nyugati exportra kerülő Kaskaval és Hajdú sajtokat. A kiégett szerkezetek eltávolításával egyidőben azonnal megkezdték a mentesítési és a helyreállítási tervek elkészítését, hogy még az idén megkezdhessék a termelést az üzemben. Addig belső átszervezéssel, műszakmódosításokkal igyekeznek a leégett üzemrész munkáját pótolni, és exportkötelezettségeiket maradéktalanul teljesíteni.















