Cívis „negyedecskéről” álmodik egy debreceni építész
A Kígyó és a Lorántffy utcák teresedő sarka, a Domb utca és a Monti ezredes utcák egy-egy része: ezek maradtak az utolsó cívisházas utcaképek a környéken – hívja fel a figyelmet Harangi Attila a megőrzendő értékekre. A fiatal debreceni építész 2019 óta évente vezet ingyenes óvárosi sétákat, az idei alkalommal is sokan elkísérték, köztük a Cívishír.
Mindjárt az elején tegyük rendbe, hogy a cívisházaknak két fő típusa van: a népi lakóházak és a polgárházak. Előbbiek valójában a városi környezethez illeszkedő parasztházak, amelyek Debrecen legrégebbi, 200-300 éves lakóépületei. Harminc se nagyon akad már belőlük… A cívis polgárházak az Osztrák–Magyar Monarchia (1867-1918) idején, főleg a századfordulón épültek jellegzetesen zárt sorú vagy hézagosan zárt sorú beépítéssel.
Egyszerűbb lesz megérteni, ha követjük Harangi Attilát, aki a Kígyó utca 42. számra mutat, ilyen egy cívis népi lakóház, mint ez a háromszögletű oromzattal az utcára futó épület. – Tipikus cívisház fakerítéssel, fakapuval, boltozatos szobákkal az utcafronton, míg hátul a mennyezetet tartó mestergerendán az 1776-os évszám olvasható – mondja. Ebben a helyi védettségű épületben működött korábban Kőszeghy Attila építész irodája.
Innen néhány méterre találjuk Debrecen egyik legrégebbi, valószínűleg az 1600-as években épült lakóházát. – Ebben a Kígyó utca 55. szám alatti épületben üzemelt a Novella csapszék, amelyet 1733-ban nyitottak. A kocsma akkoriban egy forgalmasabb útvonal mellett helyezkedett el, hiszen errefelé, a Cegléd utca végén úgynevezett kisajtó nyílt a várost övező kerítésen. Néhány évtizeddel a csapszék bezárása után, 1844-ben ebben az épületben rendezték be az első városi fenntartású óvodát, ahol 27 kisgyermekre Debrecen első szakképzett kisdedóvója, Csokonai Vitéz Dániel felügyelt. Mivel az óvodákat akkoriban kisdedóvónak hívták, az utcát is így nevezték el, „Kígyó” később lett belőle. Kisdedóvó, a református egyház révén, korábban csak az Ispotály városrészben működött – halljuk Harangi Attilától.
1863-ban szintén itt alakították ki a város második fiúiskoláját. Később az ingatlant eladták Győrfi Péternek, akitől 1923-ban egy másik gazdálkodó, Bak József vásárolta meg. Úgy tudni, ma is ennek a családnak a tulajdona, bár a helytörténetileg és építészetileg is jelentőséggel bíró ház üresen áll.
Polgári stílusú cívisház a Lorántffy utca 42., az épületet 1903-ban emelte Bozóky Mihály tímármester. A klinkertéglás homlokzatú ház különlegessége a kapuáthajtó mennyezetének színes, festett, rekonstruálható motívum-maradványai. Az ingatlan az önkormányzaté, lakatlan, felújításra szorul.
A Lorántffy 40. szám 19. századi hézagosan zártsorú polgárház kulisszahomlokzattal, értékes faragott fakapuval. Egy gubásmester építtette, az ingatlan a leszármazottaknál maradt a közelmúltig.
A Lorántffy 44. szám 1937-es, szintén a Bozóky családhoz kötődik, de a már modern karaktert mutat. Az ingatlan 175 millió forintért eladó, ez aggasztja is Harangi Attilát, nehogy társasház épüljön, megtörve a régies utcaképet.
A Lorántffy utca 46. szám alatti sarokházat szintén egy gazdálkodó építtette 1822 és 1868 között. Téglaboltozatos szobáival, kapujával és homlokzatával a múltat idézi; az ingatlan magántulajdon, üzletek is működnek benne. Harangi a barna lábazaton látható öntöttvas falitáblára utalva megjegyzi, 1876-ban Zicherman Mihály mérnök vezetésével szintezést végeztek Debrecenben. A magasságmeghatározás során a Régi Városháza kapta a null pontot, amelyhez képest 220 másik épületet mértek be és jelöltek meg a város címerével ellátott táblával. Az akkori épületállomány radikális csökkenését mutatja, hogy a felmért házak közül mára 36 maradt.
A Lorántffy és Kígyó utcák e Méliusz térhez eső végéről azért írunk ilyen részletességgel, mert Harangi Attila szerint itt volna érdemes bemutatni a cívisséget. – Az elmúlt években a történeti belváros összes megmaradt cívisházát dokumentáltam, térképen jelöltem. Úgy gondolom, hogy ez a terület volna a legalkalmasabb egy mini „cívisnegyed” megőrzésére, bemutatására. Skanzenszerű merevség helyett fenntarthatóan – hangsúlyozza az építész, a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület elnökségi tagja. A Podmaniczky-díjjal elismert Harangi Attila elképzelését a közelmúltban Debrecen polgármestere is meghallgatta.
Szabó Magda szülőháza
Debrecen történeti városmagja három Árpád-kori település összeolvadásából jött létre a 14. századra. Szentlászlófalva, Mesterfalva és Debrecenfalva közül ez utóbbit járjuk be Harangi Attilával, aki a Domb utcán és a Monti ezredes utcán talált még jellegzetes cívis utcaképet. A Monti ezredes utcát korábban Magas utcának hívták. Beszédes elnevezések, amelyek arra utalnak, hogy északi irányból délkelet felé 12 métert lejtő debreceni terepen egykor domb állott, vagyis ez a rész valamivel magasabban feküdhetett a többinél. Sápi Lajos helytörténész az 1970-es években úgy kalkulált, hogy e domb és közvetlen környéke körül jöhetett létre Debrecenfalva.
– Öt olyan épület sorakozik a Domb utcán egymás mellett, amelyek sokat visszaadnak a régi utcaképből. E házak 1900 körül, egy olyan nagyobb telek felosztását követően épülhettek, ahol öt szárazmalom működött (innen az Ötmalom utca elnevezése). A Domb utca 16. Szabó Magda miatt különösen fontos, hiszen itt béreltek lakást a szülei, Szabó Elek és Jablonczay Lenke 1916-tól 1919-ig. Ide született tehát az író 1917-ben, itt töltötte élete első két esztendejét. A házat Horváth János építőmester húzta fel a 18. számmal együtt; ő maga sosem lakott itt, befektetésként tekinthetett az ingatlanokra – fejti ki Harangi Attila, aki néhány évvel ezelőtt örömmel nyugtázta, hogy milyen szépen felújították a Domb utca 22/b-t. Ez a sarki épület – Soós Lajos lelkipásztor egykori háza – ma állatorvosi rendelő; a tulajdonos próbált régi fotót felkutatni a homlokzatról, de nem sikerült, így a szomszédos házakon látható motívumokhoz igazodtak a rekonstrukció során.
A pár lépésre lévő Monti ezredes utca 8., 9. és 10. alatt szemet gyönyörködtető, a századforduló táján épített polgárházakat találunk. A 9. szám egy Wagner Gyula nevű, egykori bankhivatali szolgához kötődik, aki azonban csak a nevében azonos az Iparkamara utcai börtönépületet építő neves építésszel.
Egyetlen év alatt felépítették a neogótikus remekművet
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából tett debrecenfalvi sétánk nem lehetne teljes a Verestemplom nélkül. Arra már Márian Katalin hívja fel a figyelmet, hogy az 1887-re felépített neogótikus református templomról való közgondolkodás 1810-ben, Szombathy István halálával kezdődött el. A Debrecent 20 éven át irányító főbíró és felesége ugyanis vagyonuk jelentős részét új református templom építésére adományozták (a 19. század elején három ilyen temploma volt a városnak, a Nagytemplom, a Csonkatemplom és a második világháborúban megsemmisült Ispotály templom). Amíg a pénz gyűlt, a város döntéshozó szerve, a magisztrátus a Cegléd utcát jelölte ki az építkezés helyszínéül 1827-ben. Végül az 1870-es évekig kellett várni arra, hogy összejöjjön a szükséges összeg. Akkor Pecz Samut, a kor neves építészét kérték fel a tervezésre, kivitelezésre.
Pecznek számos nagyszerű épületet köszönhetünk, ám a Verestemplom különösen kedves maradt a számára (szembeötlő a hasonlóság a Szilágyi Dezső téri református templommal a fővárosban, az is Pecz Samu remeke). A templomépítést 1886 nyarán kezdte egy budapesti csapat és a következő nyárra sikerült befejezniük a munkát. Bő ötven évvel később a debreceni grafikus, festő- és iparművész, Haranghy Jenő több mint hatvan szekkóval díszítette a templom belső tereit.
Ratalics László
