A híres (vagy hírhedt) nyírmártonfalvai lombkoronasétánynál kirándultunk
Március 30-án, nagyszombaton útra keltünk, hogy a híres nyírmártonfalvai lombkoronasétányt végre saját magunk szemrevételezhessük. Csak ez után dönthetjük el, méltán híres-e (vagy csupán hírhedt), hiszen 2023-ban az átadása után sorra szájukra vették a különböző médiumok, egy időben pedig valaki korrupciós emlékműként tűntette fel a Google térképen. Az ügy azért váltott ki nagy visszhangot, mert a 60 millió forint uniós támogatásból végül egy lombok nélküli lombkoronasétány készült el, melynek abszurditásán mindenki felháborodott. Nyírmártonfalva polgármestere, Filemon Mihály mindezt azzal indokolta, hogy a pályázat beadása és a kivitelezés közötti időszakban az ott lévő erdő vágásérett lett, az erdőgazdálkodás szabályai szerint pedig ki kellett termelni. Azt is leszögezte viszont, hogy ugyanolyan nyárfacsemetéket telepít a helyükre, amelyek elmondása szerint 2-3 év alatt megnőnek.
Az induláshoz készülődve a Google térképen nem találtuk meg a sétányt, az egyik utazási portálon viszont felleltük a GPS koordinátákat, amire végül nem volt szükség, mert kiderült, hogy a Telekhegyi kilátó mellett van, amit viszont jelöl a térkép. Ezt beállítva tehát zökkenőmentesen megérkeztünk Debrecenből Nyírmártonfalvára Vámospércsen keresztül.
Kíváncsian vártam, mennyire sikerült kedvelt kirándulóhellyé alakítani ezt a létesítményt, amely a község számára országos hírnevet szerzett. Ünnepnap lévén úgy gondoltam, ekkor talán mások is útra kelnek kirándulni, biciklizni, hátha épp számukra is Nyírmártonfalva lesz a legvonzóbb pont a környéken, mint ahogy nekünk sem jutott eszünkbe ennél jobb úti cél. (Hozzá kell tennem, miután felvetettem, hogy nézzük meg a pusztában álló lombkoronasétányt, útitársaim első kérdése az volt, minek akarunk mi odamenni és megnézni a semmit. Attól tartok, csak a meggyőző képességemnek vagy inkább a lerázhatatlan szajkózásomnak köszönhetem, hogy végül mégis eljöttek velem). Nyírmártonfalva központján áthaladva, majd egy mellékútra jobbra letérve ott találtuk magunk előtt a homokos alföldön megépült valóságos csodát. Teljesen olyan volt, mint a képeken, bár egyik-másik interneten fellelhető fotó annyira jól elkapta a látványt, hogy még ennél is robusztusabbnak gondoltam. Kinézetre azonban nincs benne hiba, messziről felismertük. És mellette valóban ott magasodott a Telekhegyi kilátó régebbi faszerkezete (2015-ben épülhetett, míg a lombkoronasétányt 2023-ra húzták fel mellé).
És lám, egy egész társaság tanyázott éppen beszélgetve, nevetgélve a kilátó tövében. Nahát, itt tényleg élet van! Autóval jöttek ki öten-hatan, hogy itt ebben a szép környezetben töltsék el a nagyszombati napsütéses időt. Úgy tűnt, nem csak egy röpke látogatás erejéig ültek le az asztalhoz, egész ottlétünk alatt jókedvűen cseverésztek, s még búcsúzásunkkor sem adták semmi jelét annak, hogy hamarosan haza akarnak indulni. Arról persze nincs információnk, hogy a táj látványa, a sétány izgalma vagy a kíváncsi szemektől való elvonulás lehetősége vonzotta-e őket oda.
A lombkoronasétányra felvezető lépcsőfokokon lábujjhelyen feljutottunk, ugyanis nem méretezték szélesre azokat a deszkákat… És miénk volt a sétány teljes hossza előre, hátra, jobbra és balra, amerre a szem ellát! Tumultustól itt azért még nem kell tartani, nem takarja ki senki számunkra a kilátást. Azt a csodálatos panorámát… A nyírségi puszta, két tanya, a Telekhegyi kilátó és távolabb telepített erdők. A polgármester mindenesetre megtette, amit megígért: a sétány két oldalán - igaz, még satnyán - ácsingóznak a facsemeték arra várva, hogy egyszer végre ők biztosítsák a lombokat a nevében is szereplő sétánynak. A szalonnasütő helyek még érintetlennek tűntek, gyerektalpak még nemigen szaladgáltak a játszótéri elemeken, a biciklitárolók sora még üresen áll. Összességében a nyugalom szigete: hely és csend bőven akad.
A kihelyezett tábla szerint a lombkorona ösvényen maximum húsz fő tartózkodhat. Meghökkentő ez a szám: 80 méteres hosszán csak húszan férnének el? Vagy a 60 millióból épült ácsmunka csupán ennyire teherbíró? Azért kíváncsi lennék, egyszer legalább megtapasztalták már, milyen, amikor egyszerre a maximálisan megengedett húsz fő nézelődik rajta? Vagy legalább minden egyes héten sikerül húsz látogatót a statisztikai kimutatásban feltüntetni?
Ottjártunk napjára tízet biztosan beírhattak. Egy pár érkezett még Miskolcról; nem titkolták, a kíváncsiság hozta ide őket, mert ezt a sokat emlegetett sétányt mindenképp látni akarták. Nocsak, beindult a katasztrófaturizmus?
Azt hiszem, nekünk sikerült eldönteni, de ezek után mindenki saját belátására hagyom a döntést: vajon méltán híres-e a nyírmártonfalvai lombkoronasétány.
Krajnik Ildikó
