A kínai kultúrát népszerűsítik Debrecenben

A kínai nyelv és kultúra hazai népszerűsítése terén végzett kiemelkedő munkásságáért a Tianjin Foreign Studies University elismerő oklevelét vehette át Csontos Pál és Kovács László Erik, a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézetének magyar igazgatója és titkára.
A két felsőoktatási intézmény együttműködése öt évvel ezelőtt kezdődött hivatalos formában, amelynek köszönhetően három éve megkezdte működését a DE BTK keretében önálló egységként – Magyarországon ötödikként – a Konfuciusz Intézet.
A DE és a kínai Tiencsini Idegen Nyelvi Egyetem közötti kulturális és oktatási együttműködés eredményeként megalakult intézet magyar és kínai oktatóinak elsődleges feladata, hogy a hallgatókkal megismertessék a távol-keleti ország nyelvét és kultúráját.
– Hallgatói létszámunk a kezdeti 60-ról mára 600-ra emelkedett, köszönhetően a képzési kínálat magas színvonalának, folyamatos bővülésének és az intézetben oktató magyar és anyanyelvi tanárok munkájának egyaránt – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Csontos Pál, a DE BTK Konfucius Intézet magyar igazgatója az oklevél átvételét követően.
A Konfuciusz Intézetben nem lesz hiány újdonságban: a hamarosan kezdődő tavaszi félévben – a korábban már meglévő tárgyak mellett - tradicionális kínai medicinát bemutató modul indul, emellett az UniFit támogatásával a klasszikus kínai táncművészet elsajátítására is lehetősége nyílik a képzésben résztvevő hallgatóknak.










































