Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hobo 75: Debrecenben indul a turné

A Lovardában ad koncertet.
Hobo 75: Debrecenben indul a turné
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben kezdi országos és erdélyi turnéját Földes László Hobo, aki idén ünnepli 75. születésnapját. A jeles jubileumhoz tartozó turné március 20-án a Lovardában kezdődik.

Előadóművész, a magyarországi blues egyik úttörője, jelenleg zenészként szabadúszó, előadóként pedig 2013 óta a Nemzeti Színházban játszik. Huszonhárom évesen kezdte pályafutását, azóta több mint hatezer fellépésen van túl itthon és húsz országban összesen, 50 albumot, 9 könyvet adott ki, 6 színpadi mű (Vadászat, Csattanuga csucsu, Ballada a két sebzett hattyúról, Circus Hungaricus, Hé, Magyar Joe!, A Gulag virágai), 6 monodráma (Lombardozzi, I love you Budapest, Csavargók tízparancsolata, Circus Hungaricus, Halj meg és nagy leszel, Hobo a Gulagon), 9 filmszerep (mint például az Agitátorok, Kopaszkutya), 9 színházi szerep, József Attila, Ady Endre, Csokonai Vitéz Mihály, Eörsi István, Pilinszky János, Faludy György, valamint Francois Villon, Allen Ginsberg, Jim Morrison, Bob Dylan, Vlagyimir Viszockij műveiből, a Hármasoltár József Attila, Morrison és Viszockij munkáiból készült irodalmi est köthető a nevéhez.

Együtt dolgozott Ascher Tamás, Jordán Tamás, Csiszár Imre, Szikora János, Vidnyánszky Attila, Szomjas György, Magyar Dezső, Bódy Gábor, Székely Orsolya rendezőkkel.

Többször játszott együtt és közös lemezt is készített Allen Ginsberg amerikai költővel. Fellépett 1988-ban a Human Rights világturnén Budapesten, ahol Sting, Bruce Springsteen, Peter Gabiel, Youssu N’Dour és Tracy Chapman társaságában énekelte el Bob Marley „Get up, stand up” című dalát, majd 1995-ben a Rolling Stones előtt lépett színpadra szintén Budapesten.

A Hobo Blues Band mellett együtt dolgozott Presser Gáborral, Tomsits Rudolffal, Márta Istvánnal, Fekete Kovács Kornéllal, Madarász Gáborral, Ferenczi Györggyel, Lakatos Tónival, Dés Lászlóval, Szirtes Edina Mókussal, Verebes Ernővel, Szakcsi Lakatos Bélával és még számtalan más muzsikussal, akiktől elnézést kér, hogy nem említette meg őket, egyben kéri őket, hogy legyenek tekintettel hajlott korára.

Ez a felsorolás csak egy töredék Hobo pályafutásának állomásaiból, amit számos díjjal és kitűntetéssel is elismertek. Folyton dolgozott és dolgozik, a mai napig alkot, tele van új ötletekkel, megvalósításra váró tervekkel, a színházi és zenei színpadokon egyaránt.

Hobo hét éve tagja a Nemzeti Színháznak, ahol jelenleg is négy előadása – Hé, Magyar Joe!, A Gulag virágai, Halj meg és nagy leszel, Tudod, hogy nincs bocsánat – folyamatosan műsoron van. Előadásait nemcsak a színházban, hanem országszerte is bemutatja, például a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-estjét 2005 óta 473-szor játszotta már el és 80 ezer ember látta.

Előkészületben van két új saját előadása, melynek bemutatói a Nemzeti Színházban lesznek.

Az „Utcazenész” a magyar popzenét mutatja be a ’60-as évektől, a Táncdalfesztiváloktól a Ki mit tud?-okon át napjainkig. Mindezt egy lecsúszott, vén utcazenész mondja el, aki végig csinálta az egészet.

Ünnepeljünk együtt, hogy HOBO 75 március 20-án a Lovardában!

Jegyek kaphatók a Lovardában, a Kölcsey Központban vagy online a www.campus.jegy.hu oldalon.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A debreceni férfi megölte a saját anyját
A debreceni férfi megölte a saját anyját
Emberölés miatt emeltek vádat ellene.
Debrecen kiválóságait díjazták a város napján
Debrecen kiválóságait díjazták a város napján
Ketten is átvették a díszpolgári címet.
Ismét ünneplőbe öltözött Debrecen
Ismét ünneplőbe öltözött Debrecen
A Kossuth téren 1693 darab debreceni páros kolbászos batyu készült az ünneplők számára.
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Hajdú-Bihar vármegyéből egyedül Laskay Edit részesült az elismerésben.
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Sok család látogatott ki a Kossuth térre is.
Vallomás a leleplezőnek szánt debreceni hangfelvételről
Vallomás a leleplezőnek szánt debreceni hangfelvételről
Tóth-Beeri Szilvia választási csalásra hivatkozva feljelentést tett a rendőrségen.
Kisbusz és autó ütközött Debrecen határában
Kisbusz és autó ütközött Debrecen határában
A Csonka János utcában történt a baleset.
Újabb belvárosi társasház szépülhet meg
Újabb belvárosi társasház szépülhet meg
A debreceni önkormányzat támogatásával.
Varga Zoltán: szélsőjobboldali hatalomátvétel készül
Varga Zoltán: szélsőjobboldali hatalomátvétel készül
A debreceni DK-s szerint a Fidesz és a TISZA és a Mi Hazánk ugyanaz.
Alkoholisták, drogfüggők Debrecenben, őszintén
Alkoholisták, drogfüggők Debrecenben, őszintén
Bárki részt vehet az önsegítő csoportok gyűlésein.
Vásárt rendeznek a Kerekestelepen
Vásárt rendeznek a Kerekestelepen
Helyi termelők kínálják áruikat.
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Öt napon át ünnepel Debrecen
Öt napon át ünnepel Debrecen
A debreceni városnapoknak fontos üzenete van.
Sütisütő verseny a Csapókertben
Sütisütő verseny a Csapókertben
A program résztvevői kóstolhatnak is.
Kiderült, hogy ki lesz a virágkarnevál sztárfellépője
Kiderült, hogy ki lesz a virágkarnevál sztárfellépője
Fesztiválok áprilistól, ingyenes koncertek a főtéren.
Bihari Húsvétoló: családi élmények sokasága vár
Bihari Húsvétoló: családi élmények sokasága vár
Egésznapos kikapcsolódás Berettyóújfaluban.
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Egy grátisz gombnyomással azonnali nyeremények várnak rád!
Nyílt nap a Debreceni Vízműnél
Nyílt nap a Debreceni Vízműnél
Az érdeklődők a kulisszák mögé is betekinthetnek.
Ínycsiklandó fogások, nyomott ár Debrecenben
Ínycsiklandó fogások, nyomott ár Debrecenben
Jön az Országos Étterem Hét.
 Leslie Mandoki új stadionhimnusza Münchennek
Leslie Mandoki új stadionhimnusza Münchennek
Zene, sors és közösség a győzelem útján.
Megújult a bárándi úthálózat
Megújult a bárándi úthálózat
Modern, biztonságos utak szolgálják immár a lakosságot.
Új lendületet kap Hajdú-Bihar aktív turizmusa
Új lendületet kap Hajdú-Bihar aktív turizmusa
Aláírták a 4,3 milliárd forintos támogatási szerződést.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Kívánatos barnaság a Solisunnal
Kívánatos barnaság a Solisunnal
Arra is van mód, hogy UV-mentes kezeléssel érjék el a kívánt hatást.
Dzsessz szól, a bor mesél a debreceni Nagyerdőn
Dzsessz szól, a bor mesél a debreceni Nagyerdőn
Egyedülálló zenei- és borfesztivál a Nagyerdő szívében. (X)
Közösségi ház kialakítása a "Reménység" Alapítványnál
Közösségi ház kialakítása a "Reménység" Alapítványnál
Közel 30 millió forint volt a támogatás
Tündérkert Bölcsőde bővítése Nagyhegyesen
Tündérkert Bölcsőde bővítése Nagyhegyesen
300 milliós fejlesztés valósult meg
Több száz hajdúsági diák építi karrierjét LEGO-val
Több száz hajdúsági diák építi karrierjét LEGO-val
A FIRST LEGO League iskolai programban résztvevő több mint 400 gyereknek nemcsak a robotprogramozó és -építő tudása, de a problémamegoldó és csapatmunka képességeik is jelentősen fejlődtek.
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Debreceni óvodásokért dolgoztak a XANGA munkatársai
Az ingatlanfejlesztő és -üzemeltető cégnél egy áramszünet miatt újragondolták a munkanapot.
Egy lépéssel közelebb
Egy lépéssel közelebb
Budapestre érkezik a Sneakerness.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
A DK egy korrupciómentes Fidesz-rendszerből sem kér
Dobrev Klára szerint készül egy Mi Hazánk–Fidesz koalíció.
Hirdetés
A debreceni férfi megölte a saját anyját
A debreceni férfi megölte a saját anyját
Emberölés miatt emeltek vádat ellene.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, ezt a háborút minél előbb be kell fejezni.
Hirdetés
Hirdetés
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Az egyeki gyepmesteri telepen nemcsak befogják és ellátják az állatokat, hanem valódi otthont is keresnek nekik.
Gazdaság
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel
A miniszterelnök szerint a „tiszások behívták a titkosszolgálatokat” a választási győzelmük érdekében.
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Az önkormányzat szakmai segítséget és új fejlesztési lehetőségeket vár az együttműködéstől.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés