Hirdetés
Megmozdul a nép a lefokozott berettyóújfalui doktorért
| 2017. 10. 25. | 10:11:00
A kórház elé várják az érdeklődőket.

Hirdetés
Köszönetnyilvánítás Dr. Zákány Zsoltnak – ezzel a névvel hirdetett Facebook-eseményt október 27-én, pénteken 16 órára a Gróf Tisza István Kórház főbejárata elé egy hajdúszoboszlói édesanya. A szolidaritásként értelmezhető programhoz eddig több tucatnyian csatlakoztak. A közlés szerint
egy szál sárga rózsával fejezik ki a résztvevők köszönetüket a szülész-nőgyógyásznak (többek között) az eddig világra segített gyermekekért.
További híreink

Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Az egyetem rendezvényére minden eddiginél többen látogattak ki.

Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.

Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.

Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.

Tűz a debreceni szeméttelepen
A Vértesi úton csaptak fel a lángok.

Baleset Debrecenben, a délutáni csúcsban
Egy 3 éves gyerek is utazott az egyik autóban.

Pálma: Boros József visszalép
A debreceni nagyvállalkozó döntése nem végleges. Azt írta, időre és nyugodt körülményekre van szükség.

Tervben a homokkerti óvoda felújítása
Bővíteni, korszerűsíteni, bontatni is szeretne a debreceni önkormányzat.

Átvették megbízólevelüket a debreceni tiszások
A bizalmat a város javára fordítják - írja Tárkányi Zsolt.

Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
IV. Károly utolsó magyarországi közszereplése a városhoz kötődik.

Puskával fenyegette a gyerekeket Debrecenben
A férfit zavarta, hogy hangosan játszanak a háza közelében.

Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Szilvássy Zoltán átadta a rektori láncot Bács Zoltánnak.
Hirdetés

Szijjártó helyett Vitályost jelöli a Fidesz
Gulyás Gergely szerint a TISZA felrúgta a parlamenti szokásjogot.
Olvasta már?

Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.

GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.

Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Az egyetem rendezvényére minden eddiginél többen látogattak ki.

A TISZA nem szavazza meg alelnöknek Szijjártót
Elárulta a magyar érdekeket - írja Magyar Péter.
Gazdaság
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Papp Tárkányinak: „ezt nem engedheted meg magadnak”
Debrecen polgármestere reagált a TISZA leendő képviselőjének gondolataira.
Lakásépítések indulnak Debrecen keleti felén
A volt élménypark és az egykori baromfifeldolgozó területét is belaknák.
Támogatott tartalom

Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.

Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.

Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.

Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.
Hirdetés
























