Tiba István a lelki békéjét kereste az El Caminón, és megtalálta!

Cívishír: – Hiányoltuk a Balmazújváros-Vecsés meccsen. Ott hallottuk, hogy „elcaminózik”. Először nem hittük el.
Tiba István: – Bizony megjártam, 800 kilométert gyalogoltam 24 nap alatt.

Cívishír: – Árulja el, milyen indíttatásból?
Tiba István: – Jövőre leszek 50 éves, gondoltam, éppen itt az ideje egy komolyabb számadásnak. Sok minden felgyűlt bennem fél évszázad alatt, egyfajta lelki megtisztulásnak, ugyanakkor feltöltődésnek vetettem alá magam.

Cívishír: – Ha egy politikus lelki megtisztulást emleget, esetleg rosszra is gondolhatnak az emberek.
Tiba István: – A politikus is ember. Én is hibáztam már a munkám során, és hoztam rossz döntéseket magánemberként is, mint bárki más. Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy az El Caminó-i zarándoklat elsősorban nem a bűneinkről és bűntudatról, illetve a bűbánatról meg a feloldozásról szól. Ez egy nagy meditáció, a belső harmónia keresése, éppen ezért nem választottam társat, hanem egyedül vágtam neki a 800 kilométernek. Úgy igazi a katarzis.

Cívishír: – Mekkorát nézett a család, amikor bejelentette, hogy mire készül?
Tiba István: – A gyermekeim nagyot, ők tipikus mai fiatalok, akiket sajnos nagy teljesítményre és kitartásra nehezen lehetne rávenni.

Cívishír: – Az El Caminóról azt mondják, hogy csövesen illik végigjárni.
Tiba István: – Ha nem is csövesen, de szerényen. Nekem egy hátizsákom volt, benne két-két rövid- és hosszú nadrággal, négy pólóval, illetve tisztálkodó szerekkel. Ezeket mostam folyamatosan az út során. Telefont ugyan vittem magammal, de nagyrészt kikapcsolva tartottam. Idős édesanyám nagyon féltett, őt kellett időnként megnyugtatnom, hogy jól vagyok.

Cívishír: – Apropó, telefon! Megsúgták, hogy akkor is bekapcsolta, amikor pályára lépett az Újváros.
Tiba István: – A fiaim mindig küldték az SMS-t. A ceglédi vendégjátékkor félidőben kaptam a hírt, hogy vezetünk. Negyvenöt percig imádkoztam, hogy nyerjünk. Sikerült!

Cívishír: – Nyolcszáz kilométer? Jézus! Most esik le, hogy még kimondani is sok.
Tiba István: – Valamivel több is volt, mint nyolcszáz, mert egyszer eltévedtem, és az plusz 15 kilométerbe került, illetve többször letértem az útról várost nézni.

Cívishír: – Hányszor akarta feladni?
Tiba István: – Egyszer sem, pedig az út elején nyolc napig iszonyú kínokat éltem át. Hólyagosra gyalogoltam a lábam, estére a fáradtságtól, a kánikulától és a fájdalomtól rendre belázasodtam. Sírhatnékom támadt. Egy biztos: ennyit összesen nem szenvedtem az elmúlt 49 év során. A tizedik nap után már jól éreztem magam.

Cívishír: – Meggyőzött, hogy ne vágjunk neki az El Caminónak!
Tiba István: – A táv teljesítésé csak akaraterő kérdése, legfeljebb nem 24 nap alatt teszi meg az ember, hanem 50 nap alatt. Számolni kell azzal, hogy sok a szintkülönbség, rögtön az első napon, a franciaországi rajt után a tengerszintről fel kell menni 1500 méterre, majd onnan vissza, majd újabb hegyek és völgyek következnek, tehát fizikailag megterhelő lehet. A zarándoklat második szakasza már kényelmesebbnek mondható, ugyanakkor rendkívül monoton, hiszen egy 800 méteres fennsíkon halad a vándor több napon át. Mindenütt végtelennek tűnő mező tárul elénk, még fát is alig látni, ami esetleg megtörné a táj unalmát. Ilyenkor az ember óhatatlanul magába fordul és elmélkedik. Van rá ideje.

Cívishír: – Mennyit „gyúrt” az útra?
Tiba István: – Előtte egy hónapig úgy napi húsz kilométereket gyalogoltam, a legnagyobb melegben.

Cívishír: – Most aztán nagy lehet a respektje az Országgyűlésben. Gondolom, egyedül van ezzel a Tisztelt Házban.
Tiba István: – Bencsik János államtitkár a feleségével megcsinálta korábban, de nem 24, hanem 32 nap alatt, ha jól emlékszem. Egyébként sokan gratuláltak és elismerően szóltak.

Cívishír: – Megvan az El Camino, mi küzdenivaló maradt az életében?
Tiba István: – Sok minden. Ez az út testi-lelki feltöltődés volt, megmutatta az élet olyan örömeit, amiket a hétköznapi rohanó világban észre sem vesz az ember. Ez egy út volt Santiago de Compostela és a lelki béke felé, mert az El Camino egy valóságos és egy lelki, önmagunkhoz vezető út egyben.

Cívishír: – Ha már az El Caminón is „futballozott”, akkor végül árulja el, hogy fogják kifizetni a futballcsapatot, ha mindig csak nyer?
Tiba István: – Megnyugtatok mindenkit, abból nem lesz gond, csak nyerjék a meccseket továbbra is a fiúk. Amikor az NB II-es indulás mellett döntöttünk, az nem egy hirtelen fellángolás volt. Rajtam kívül még sokaknak szívügye a futball Balmazújvároson, közösen határoztunk arról, hogy legyen a városnak egy nagybetűs csapata. Polgármesterként felemelő érzés volt látni a hét végén, Mezőkövesden azt, hogy több mint száz újvárosi drukker kísérte el a fiúkat idegenbe. Mi nem a magunk szórakoztatására hoztuk létre ezt a csapatot, hanem azért, hogy minden újvárosi örömét lelje benne.

Cs. Bereczki Attila