Horvátokat Magyarországnak!
Legalább harminc éve kutatják a magyar futballban, hogy a tehetségek felfelé áramlása hol bicsaklik meg, és ha végre megtalálnák, akkor tiszta képet kapnánk annak okáról, hogy míg a horvátok világbajnoki döntőt játszanak, addig a magyar válogatott a modern labdarúgás amatőr paródiáját valósítja meg, függetlenül a kapitány személyétől.
Itt minden szar! – tömören összefoglalva ez a közös axiómája mindenkinek, akit még érdekel a magyar futball, kivéve természetesen azon „edzőket”, akik csalják a foglalkozást, akiknek fontosabb a tehetős szülő körbeudvarlása, mint az oktatás, akik bedobnak egy labdát a kölkök közé, majd a ketrecen kívül elpöfékelik a másfél órát, vagy akik annyira ostobák, hogy észre sem veszik, amikor rajtuk röhög a csapat. Debrecenben is mindegyik fajtának megvan a „jeles képviselője" havi több százezer nettóért. Futja a TAO-ból!
Ugyanakkor az is tény: Csányi Sándor MLSZ-elnök regnálása, azaz 2010 óta több mint 1100 új pálya épült, hozzávetőleg 1500 sporttelepet újítottak fel. A játékosok száma megduplázódott, ma már közel 270 ezer futballistánk van, és ebben a mutatóban mindjárt utolérjük a 4,2 milliós Horvátországot.
Csak éppen a legfontosabb hiányzik: a tervszerűen felépített utánpótlás-nevelés indikátora.
A horvát labdarúgásban megvan, de az nem a szív és a büszkeség, ahogy a közösségi portálok népe elemzi és nyugtázza déli szomszédaink dicsőségét. Pátosszal lehet a délszláv háborúban egységbe forrt nemzetről és annak harci szelleméről szónokolni, de semmi értelme. Luka Modricban semmivel sincs nagyobb hazaszeretet és tűz, mint Dzsudzsák Balázsban, de jobban tud focizni. A Svájcban született és nevelkedett Ivan Rakiticban sem dobban nagyobbat a horvát szív, mint Nagy Ádámban a magyar, de ő is jobban tud futballozni, Szalai Ádám is tud úgy örülni egy gólnak extázisban, mint Mario Mandzukic, csak neki sokkal ritkában sül el a lába, Dejan Lovren a mi Guzmics Ricsinkhez képest egyenesen halvérű, de sokkal hatékonyabban és elegánsabban tud védekezni, mégpedig jóval magasabb szinten, a Premier League egyik élcsapatában. Folytathatnánk az összevetést, ha nem fájna… Egy vigaszunk lehet: kapus poszton nincs különbség, mert a gólt az övék sem védi!
Vonjuk le a következtetést: a magyar klubok – dacára az állami támogatásnak és erőfeszítésnek, infrastrukturális fejlesztéseknek – nem tudnak még saját maguknak sem meghatározó játékost kinevelni, nemhogy az európai elitnek, ahol még tovább lehet fejlődni, abból pedig a nemzeti gárda és a nép arathatja le a babérokat (lásd Horvátország).
Déli szomszédunknál egészen biztosan másképp csinálnak valamit. Vagy mindent.
Azért került ki a Dinamo Zagreb utánpótlásából a horvát válogatottat vb-döntőbe juttató Luka Modric és Mateo Kovacic (mindketten Real Madrid), Sime Vrslajko (Atletico Madrid), Dejan Lovren (Liverpool), Milan Badelj (Fiorentina), Vedran Corluka (Lokomotív Moszkva), de korábban a zágrábiaknál tanulta meg bűvölni a labdát a fenomén Robert Prosinecki is.
Minekutána genetikai előnyük a horvátoknak egészen biztosan nincs velünk szemben – Modricnál keményebb csávót például bármelyik általános iskola hetedik osztályában találunk –, de a pályák, a stadionok számában is lepipáljuk őket, egyetlen magyarázat marad: jobban értik a futballszakmát.
A fejlődés záloga: horvát utánpótlásedzőket kell szerződtetni!
Pallagra lehetne igazolni például a Dinamo Zagreb focisulijának teljes edzői karát pereputtyostul, mielőtt a felcsútiak elhappolják előlünk. A pénz nem lehet akadály, hiszen jól tudjuk, a TAO-ból arra jut, amire nagyon muszáj. Csak semmi pánik! Néhány év múlva Kovács Pistikét és Nagy Sanyikát elviszi a Real Madrid, Tóth P. Bencét a Barcelona, Kiss Szixtuszt pedig a PSG, és máris megtérül a befektetés. A válogatottunk pedig simán legyőzi Andorrát. Mindent bele!
Cs. Bereczki Attila
[Beillesztett cikk: A horvátok úgy vb-döntősök, hogy még stadionjuk sincs!]
