A nő dolga az, hogy nő legyen

A nem oly régi időkben, de amikor még 19-cel kezdődtek az évszámok, egy egyházi gimnázium orvosi szobájában – a nagyívű, értsd: szűkszavú és semmitmondó – szexuális felvilágosítást követően a védőnő száját az a mondat hagyta el, hogy a nők elsődleges feladata az, hogy anyák legyenek. Akkor, 16 évesen, annyit fűztem hozzá magamban: Szűz Máriám…, ez biztos nincs így. És ma sem gondolom másképp. Sőt, aki így gondolja, arról azt gondolom, hogy nyomorúságosan korlátolt. Vagy fizetnek neki érte. Vagy nem nő.

Mundruczó Kornél első külföldi gyártású, angol nyelvű mozija, a Pieces of a Woman a női létezés határait egy élettragédiába ágyazva mutatja be. A gyászba torkolló anyaságot nem körbejárja, nem érintgeti és feszegeti, hanem kicsapja elénk az asztalra, mint aki mindent eldöntő bizonyítékot talált a kanapé alatt: “Itt van, tessék, ezt nézd meg, ez ilyen, ettől nem szebb, és nem jobb.” Martha (Vanessa Kirby) otthonszülése a párjával közös döntés. A vajúdás fázisait és annak valamennyi apró mozzanatát olyan elemi valóságában mutatja a film, hogy az a nézőnek is fájjon. És fáj is. Tegyük hozzá, a 32 éves Vanessa Kirby bár civil életében még nem anya, bámulatos erővel ad testet a kínnak. Megkockáztatjuk, a tavalyi Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb filmszínésznőnek járó elismerést ez az élet és halál között zajló huszonegynéhány perc adta oda neki. A gyermek megszületik, ám ettől fogva olyan feszes tempóban kezd összeomlani Martha körül a világegyetem, hogy aki eddig lusta kényelemben, félig fekve nézte a filmet, lassan felül.

Mint később a tárgyalóteremben elmondja, azért nem akart kórházba menni, hogy a baba akkor jöhessen, amikor akar, ám a fogadott bába nem ért oda időben, így egy számára ismeretlen nő segítette a szülést. Hogy az újszülött mibe halt bele, sosem derül ki. Ennek ellenére Mundruczó alkotása nem az otthonszülés elleni tüntetés, hanem egy nő őrülten magányos küzdelme a belsejében maradt vákuummal és annak az elvehetetlen élményével, hogy három percig volt egy lánya. Nem mindenkinek adatik meg. 

Egy csecsemőhalállal azonban traumák sorozata születik: ömlik az anyatej bele a vakvilágba, szivárog a vér, miközben meg kell válni egy apró testtől.
– Hol van most? – teszi fel a kérdést az igazságügyi orvosszakértőnek.
– A halottasházban.

A hidegben. Egyedül. Talán fél. És biztosan fázik. 

A Martha párját alakító Sean (Shia LaBeouf) a forgatókönyvíró Wéber Kata bravúrja. Személyiségébe és játékába jó érzékkel sűrítették bele a készítők az anyaságot csak az árok túlpartjáról figyelő férfit. A gyász feldolgozásához egyszerűen nincs közös nyelvük. Egyetlen közös szavuk van, ám az a film végéig közöttük függ a levegőben: a hiány. Az apa vesztesége nem mérhető az anyáéhoz, ami korántsem az apa érzelmi intelligenciájának róható fel, de szinte szánalomra méltó, ahogy Sean kívülálló marad. Anélkül, hogy konkrétan hibáztatná, Martha fájdalma nem engedi őt be többé, vagyis a férfi egyszerre veszíti el élete két legfontosabb nőjét. Míg a férfi az ilyen esetek döntő többségében a feloldozás reményében valamilyen kézzel fogható dologhoz nyúl (alkohol, drog, egy másik nő teste), addig a nő önmaga belseje felé indul el. Kegyetlen utazás.

A mondanivaló aktuális és talán még sosem volt ilyen fontos: a nő dönt. Mindenben. Hogy anya akar-e lenni bármikor, vagy egy tragédia után újra, esetleg a magzata mellé eltemeti-e örökre ezt a szerepet. Anyának lenni nem kötelesség, de még csak magától értetődő lehetőség sem, mert nem mindenki számára adott. A nő nőnek születik – ennyi adott, minden más erre rétegződő vállalás. S ha egy nő nem vállal mást, attól még övé lehet a világ, hiszen olyan széles eszköztárral, olyan színes koloratúrával rendelkezik, amivel, ha jól használja, tökéletesen teljes életet élhet.

A film szimbolikája szépen kidolgozott, egyúttal idegesítően szájbarágós: Sean egy olyan hídépítő, aki végül nem építi meg a hidat – se a bostoni öböl felett, se önmaga és a gyermeket váró, majd elvesztő Martha között. Köszönjük, enélkül is értettük volna. Ahogy azt is, ahogy Martha magvai majd csak akkor kezdenek el kicsírázni, ha túl lesz a krízisen. Az almát mint a bűnbeesés jelképét, egyszersmind a szülés fájdalmának megtestesítőjét szintén zavaró áthallásként tolják felénk.

A Pieces of a Woman borongóssága ellenére felszabadító alkotás, hiszen az erő filmje. Egyúttal komplex megerősítése annak, hogy a nagy dolgok közepette – bárki is áll körülöttük – a nők egyedül vannak. 

Bereczki-Csák Helga

Már elérhető a Netflixen.