És akkor Lillafüreden valaki fénybe nézett
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
(Óda)
113 éve, 1905. április 11-én született József Attila. Ez a nap a költészetet napja, a magyar líra nagyszerűségét és utánozhatatlanságát, kiemelkedő értékeit ünnepeljük. A posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas alkotó a magyar költészet egyik legnagyobb alakja; karakteres munkásságának ékköve, személyes érzelmi drámájának csúcspontja az Óda, ami a világ egyik legszebb szerelmes verse. Holott hamar kihúnyó fellángolásból született. A magasztos költeményt a lillafüredi vízesésnél írta, ahol a közelmúltban szobrot is emeltek József Attilának. Márton Márta művészettörténészt az íróhéten, itt, Lillafüreden ismerte meg – neki szólnak a megindító szavak, holott
ténylegesen soha, semmi nem történt közöttük.
Ilyen az ember: sosem lehet biztos benne, mi történik a következő pillanatban. Bárki jöhet szembe a fényben, aki egyetlen mozdulattal elcsen tőlünk egy egész világot, és soha vissza sem néz. Vagy épp az örökkévalóságot hozza el, annak teljes pompájában. Ám az is előfordulhat, hogy összekuszálódnak a dolgok, és tolvajként itt marad. Meg az is, hogy a mindenséget lábunk elé rakva fordul sarkon.
Sehogy se jó. Ám ez az érzelmi sokféleség, nézzék, írni tud! Gyógyítani, hinni, adni. Aki az Ódát érti, annak a fél világ a zsebében. Szeretett már legalább egyszer. Minden más csak feleslegesség ebben az életben.
- BCSH -
