Nagy-Magyarország nem mennyország

Bevallom, hogy genetikailag irredenta vagyok, csak sose jártam Nagy-Magyarország térképpel a mellkasomon, és nem is tetováltattam olyat a hasamra. Apropó! Két óriásadag körömpörkölt után a tetkó Gigantikus-Magyarországra hízna, ami nem venné jól ki magát, mert Andalúziához ugyebár nem sok közünk van, Észak-Afrikához meg még kevesebb, strandszezonban pedig ciki lenne Csonka-Magyarországgal megkínálni a nemzeti érzelmű elvált asszonyokat. Jobban tetszene egy Közepes-Magyarország Horvátország nélkül, de pólón bénán mutat, kipróbáltam.

Szóval Trianon vesszen, persze, hogy nyúznám meg tetőtől talpig és sóznám be az eleven húsát annak, aki úgy döntött, de van itt több apró probléma, csak úgy adódtak kilencven alatt. Az egyik az, hogy akiktől mi visszakövetelnénk például Erdélyt, azok nem tudják, hogy eredetileg nem az övék. És ezen a ponton nem lehet érdemben vitatkozni: győzzön az erő, vagy az erősebb kutya vegye elő! A román nemzeti identitás ama komponense, hogy Erdély ősi román föld, minden Nagy-Magyarország-romantikának alávág. A helyzet számunkra itt kezd bonyolódni, egyszersmind reménytelenné válni. Aki látott már igazi románt közelről, és nem csak úgy, hogy rendelt tőle egy kávét valamelyik büfében a Királyhágón, érti, miről szól a történet. Aki nem, keressen egy románt – Erdélyben van vagy hétmillió –, és győzze meg, hogy nem Decebal, Burebista és a rómaiak leszármazottja, hanem holmi balkáni pásztornépekéi. Nem fog sikerülni.

Március idusán három, Nagy-Magyarország zászlóval ünneplő lányt bírságoltak meg Kolozsváron. Kifeszítették a lobogót, amivel kihúzták a gyufát a román hatóságoknál – akikben amúgy is van egy masszív magyar utálat, mert a „hülye magyar turista” mindig csak értetlenkedik gyorhajtás után –, egy székely gárdista pedig a Waffen SS jelmondatával a kabátján flangált a kincses város főterén. Naná, hogy lekapcsolták! Nagyobb gond, hogy az ostobaság ilyetén tobzódása a szent ügy, a székely autonómia „elkúrásához” vezethet. A román sajtó le is ütötte a labdát, a román szélsőségesek tábora pedig gyarapodott néhány ezerrel, miután sokan elhitték, hogy terrorista szervezetek bomlasztják őket, és ha majd legközelebb magyar futballcsapat arra jár, akkor majd megint gusztustalankodnak.

Pedig a románokkal lehetne beszélni. Tényleg. Csak nem úgy kell kezdeni, hogy „Anyátok Trianonért, mocskos oláhok!”. Románia például a nemzeti kisebbségek ügyét illetően százszor európaibb, mint az eurós Szlovákia, ahol félnótások riogatnak magyar katonai offenzíváról, meg nyelvtörvényeket gyártanak és magyarul beszélő idegenvezetőket büntetnek. Romániában magyar anyanyelvi oktatásra átdolgozott óvodai curriculum van érvényben, és az államfő a magyarokhoz szóló üzenetekkel kedveskedik nemzeti ünnepeink alkalmával. Ehhez képest északi szomszédainknál éppen ellentétes folyamatok zajlanak: az aktuális oktatási miniszter – aki pártállástól függetlenül általában egy neurotikusan zavargó együgyű, tele kisebbségi érzésekkel – elrendeli, hogy a magyar gyerekek kétnyelvűen játszanak az oviban, az óvónénik pedig szlovák mesekönyveket vásároljanak. Az a Vadkelet, nem Románia!

A következő parlament hamarabb vergődhet zöld ágra a románokkal, feltéve ha nem akarja rögtön, még augusztus 20-ra visszafoglalni Erdélyt, ami egyébként sem sikerülne. Adja meg az állampolgárságot minden határon túli magyarnak, mert azon túl, hogy érzelmileg fontos, úgy korrekt, és az jó lesz kezdetnek.

És az állampolgárság-tagadás is megérne egy törvényt, csak úgy mellékesen.

Cs. Bereczki Attila