Házasodni vagy ágyasságban élni?

Ugye olvasták? Összesen hatvanmillió forintra pályázhatnak január 7-ig olyan civil és egyházi szervezetek, amelyek közösségi programjaikkal, képzéseikkel segítik a szülővé válást, a családi és házas életre való felkészülést, továbbá felhívják a figyelmet a család és a házasság értékekének fontosságára. Ott tartunk, hogy el kell magyarázni, melyik érzelmi kötődés alkalmas arra, hogy házasság vagy család alapja legyen. Illetve nem kell, csak azt hiszik.
Ez a posztmodern társadalom nem házasulós fajta. Hatvanmillióból egészen biztosan nem lehet divatot teremteni, házassági lázat előidézni. Főleg egy olyan országban, ahol a KSH adatai szerint 2004 óta a felnőttek kevesebb mint fele él házasságban, 2008 óta pedig 40 százalék fölötti a házasságon kívül született gyerekek aránya. Ha szétnézek az ismeretségi körömben – mondjuk a Facebookon -, és nem reprezentatívan, de nagyjából felmérem a helyzetet, arra a következtetésre jutok, hogy mi, hagyományos értelemben vett házasok, komoly kisebbségben vagyunk. Tény, hogy a tágabb környezetemben papír nélkül is élnek érzelmi és anyagi közösségben emberek, méghozzá nagyon boldogan, míg sok házaspár boldogtalanul, undorral tolja a család szekerét.
Ciki a nősülés. Ágyasságban (gyengébbek kedvéért: tartós élettársi kapcsolatban) élni a menő. Pedig csak annyi a különbség, hogy elmarad egy jogi aktus, az össznépi berúgás, az éttermi számla és a mennyasszonytáncból származó bevétel közötti különbség megállapítása. Másrészt élettársi kapcsolatban sem lehet párnahajderkedni, legalábbis nyilvánosan, tehát voltaképpen ugyanaz a társadalmi konstrukció, mint a házasság, és lehet a család alapja, bármennyire is rugózik ellene a KDNP.
Üzenem a kormánynak: a nőket kéne átformálni. Ha a fene nagy önmegvalósítás helyett méltóztatnának gyereket szülni - mondjuk fiatalon, amikor még testük is van hozzá -, akkor nincs az a férfi, aki ne adná be a derekát. Mondom én. Ha a nő a sarkára áll, a „keresztény kötelesség” etikát úgy magáévá teszi a hím, hogy hirtelen felindulásból oltár elé járul, kimondja, holtodiglan, aztán majd meglátja, mi sül ki belőle. Hamis esküt lehet tenni, ha muszáj, Rejtő Jenő megírta!
Mindössze annyi a bökkenő, hogy a nőnek a gyermeknemzés a legteljesebb magánügye, az önmegvalósítás pedig szuverén joga. Még ha azt nem is egy férfi oldalán képzeli el. A biológiai szaporodáshoz ma már nem feltétlenül kell sörszagú, szőrös férfival hemperegni. A magyar nőnek még ahhoz is joga van, hogy az anyagiakra hivatkozva ne szüljön. Csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon mit mond egy svájci nő, akinek nincs válság, de harmincakárhány évig szintúgy nem akaródzik anya lenni? Se feleség. Európa lakossága az önmegvalósítő önzőségével lassan kivénhed.
Cs. Bereczki Attila















