A magyar foci pénz
Tudják, mit csinálnék a legszívesebben azzal, aki – helyzetével visszaélve – nagy nyilvánosság előtt szidja, gyalázza, pocskondiázza a magyar focit? Egy jó nagyot rúgnék bele! Ezen csak úgy elmélkedem alkalomadtán, tudom, a demokrácia sajátossága, hogy néha el kell viselni mások idióta véleményét.
Nagy most a düh bennem, és kettős az érzés, mert másfelől elégtétel int bölcsességre, hogy a lábam inkább gólra lendüljön, és ne oldalbordára. Elégtétel ugyanis az, hogy a magyar futball végre elfoglalja méltó a helyét az üzleti életben, és nem állami válságkezelő forrásból kap mentőövet kétes hírű közvetítők által, hanem önerőből, saját értékeit kiaknázva jut milliárdokhoz.
A Cívishír kiemelten foglalkozott a magyar bajnoki focimeccsek közvetítési jogáért vívott harccal, így hűséges olvasóink minden bizonnyal a legapróbb részletekig tájékozottak az ügyben, de a „gyengébbek” kedvéért megismételjük: a magyar nemzeti fociliga közvetítési joga 800 millió forintértért kelt el. Nem örökre, hanem 1 (egy) évre! A biznisz ráadásul megy tovább, három év alatt 2,1 milliárdot kaszálnak a csapatok, köztük a mi büszkeségünk, a DVSC. Ha egy üzlet egyszer beindul…
Ugye senki nem gondolja azt, hogy ebben a bazi nagy válságban akad egy hülye, aki több mint kétmilliárdot kidob az ablakon? Egy: akinek ennyi pénze van, nem lehet hülye. Kettő: akinek ennyi pénze van, tudja, hogy kell azt minimum megduplázni, s ha történetesen szereti a futballt, akkor kapóra jön a magyar foci, mármint közvetítésileg, mert csapatot finanszírozni még mindig rizikós és időnkét üldözési mániát előidéző vállalkozás, nem is beszélve arról, hogy a „mecenatúra” nagyfokú lokálpatriotizmust kíván, lásd Szima Gábor milliárdos és a DVSC frigyét a cívisvárosban.
Szóval, ha dollármilliárdos multik (Digi TV, UPC) szállnak harcba forint milliárdokért a magyar foci közvetítési jogáért, akkor az a termék – jelesül egy Loki–Fradi – nem lehet rossz, és végképp nem idegesítő jelenség. És ez a lényeg! Akik eddig leköpték, belerúgtak, becsmérelték a magyar focit, és körbehöhögtek minket, amikor meccsre mentünk, most jobban teszik, ha kussolnak egy ideig, mert kiderült, hogy nem volt igazuk, és ez a minimum, amivel vezekelniük kell. Csend van, uraim!
Emlékszem jól, hogy a mélyen tisztelt baráti társaságomban Heti Gennyesnek nevezett produkcióban sportot űztek a magyar futball gyalázásából, és talán most is így van, nem nézem már, csak azért sem! De azt sem felejtem, hogy az általam egyébként kedvelt hírcsatornán gúnyos mosollyal „NB I-nek nevezett labdarúgó-bajnokságról” beszélt a híradós – hogy zsibbadna el ágyéktájon egy hónapra, aki erre áldását adta! –, de ott legalább bemondják a hét végi fordulók eredményeit, nem úgy, mint a kereskedelmiken. Ők már javulnának, csak nem megy az olyan könnyen a fővárosban. Többet kéne járniuk vidékre.
A magyar labdarúgó-bajnokság természetesen nem hirtelen egy csapásra vált értékessé, és semmivel nem jobb, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt, amikor bagóért szerezték meg a közvetítési jogokat a tévék. Egyszerűen csak annyi történt, hogy jelentkezett a magyar médiapiacon egy nagyváradi guru, aki – okosabb lévén, mint sok közéleti ripacsunk – tudja, hogy a foci hatással van a mindennapokra, és az embereknek eszük ágában sincs új hobbi után nézni, olyan ajánlatot tett, amitől leesett az állunk. A UPC sokkal rosszabbul járt, mint mi, mert neki fizetnie is kell, vagy bukik. Ez a helyzet. Nekem tetszik. Mert Magyarországon sokszor kuszán mennek a dolgok, azért végül minden a helyére kerül.
Cs. Bereczki Attila
bereczki.attila@civishir.hu
