Hirdetés

Ocho Macho

civishir.hu

2010.07.25. 11:50

Ocho Macho
Ocho Macho

Debrecen – Bocsássa meg a világ, de a Campus Fesztiválon 15 percre otthagytuk a Tankcsapdát. Szeretjük, meg minden, vissza is jöttünk a végére, csak valahogy kellett egy zenei „pisiszünet”. A szó megkönnyebbülési értelmében. +Videó!

Hirdetés

Én, a kifejezett „antifeszti”, elfáradok, mikor már másfél órája veri Fejes Tamás a bordáimat (mi lett volna, ha nem fáj a válla?); amikor a mellkasomban dübörög az egyébként nagyszerű rock, úgyhogy amint a Tankcsapda a zörgősebb számokhoz nyúlt, a T-Mobile terasz felé vettük az irányt. Nem minden előzmény nélkül. Egy távolabbi pultnál már bereklámozták az ismerősök: ott hajnali fél 6-kor ugyanolyan élet van, mint este 10-kor, sosem fáradnak el. Ebből arra következtettünk, hogy akkor az csak a szárított füves sátor lehet, bár ezt hangosan nem mondtuk ki, és a helyszínre érkezve nyilvánvalóvá vált, hogy szénának, szalmának nyoma sincs (éreztük volna az illatát).

A színpadon az Ocho Macho. Három-négy számmal jártak a befejezés előtt. Első látásra egy saját helyét is alig találó jamaikai kergetett egy rasztát és két trombitást, aztán megszólalt a Jó nekem című latin öröm, amire érzékeny vonaglásba kezdett a nép. Nem volt benne semmiféle mímelt erotika, erőltetett provokáció. Lazulós – azt hiszem, így jellemzik (teljesen helytállóan) az igazi fesztik. Bár a meglehetősen szürrealista dalszövegek az elején még adtak okot némi kételkedésre, aztán kiderült, végre egy formáció, aki nem azért utazott eddig Szombathelyről, hogy kifordítsa helyéből, majd művészileg érett, keresztszemes öltésekkel hímezze ki az univerzumot.

Ha csak ők vannak a színpadon, egy szál közönség nélkül, akkor is pezsegtek volna ezek a fiúk (Ocho Macho=8 hím, vagyis 8 zenész + 1 technikus), ami így főként átragadt a harmadik napja másnapos, ám ugyanolyan lelkes Campus-vendégekre. A fél sátor salsázott: messziről nézni is libabőr volt. Gondolkodni sokat nem kellett, csak kitárni karokat-szíveket, hagyni ömleni a mediterrán fényt. Főként, hogy Pancho, azaz Puskás Öcsi is „dalba került”, ami maga volt az egy négyzetméterre eső legtöbb nemzeti önbecsülés. Tét nélküli, könnyed szórakozás, köszönet érte annak az Ocho Machonak, akik nem félnek nem hazudni szépet. Azt is mondhatnánk: őszintét zenélnek.

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.