Mit engedjünk Debrecen főterére?

Álljon az elején a méltatás, mert így helyénvaló: a főtereket nem dísznek találták ki. A debrecenit se. Ez a város szíve, ahol összegyűlhet a nép, ahol gyönyörködhet (van miben), szórakozhat, együtt lehet. Nem kell mindig kórusverseny és dzsessz, a populáris-tehetségkutatósra is kiválóan el lehet szombat este lötyögni – inkább itt üljön a nép, mint otthon, a Fókusz Plusz előtt, ami a szociognómmá válásnak egyenes útja. Akinek pedig se a Kossuth téri műsor, se a körítés nem tetszik, az vegye úgy, hogy levegőzik. Van áldásos hatása annak is.
A Töltött Ételek Hétvégéje és valamennyi tematizált kirakodás jó ötlet. A hazai értékekre, a vidéki termelőkre, a minőséget képviselő cégekre és a mindenre kiéhezett debreceni közönségre felfűzött belvárosi megmozdulás a városnak marketingérték, a bennszülöttnek szín, a messziről jöttnek érdekesség. A hagyományos alapanyagokból készülő ételkülönlegességekre (liba, pulyka, hal) berendezkedett köztéri hétvégéket jegyző helyi vendéglátós vállalkozó a gasztrokultúráért ebben a városban sokat tesz, még akkor is, ha sokak szerint a Főnixben drága a söre. Mellesleg a csendesebb borvacsorákkal, a vacsoraszínházakkal is villantott már abból, hogy az étel nem purhab a bélnek, az ital nem vigasz, hanem élvezeti forrás, ami a társasági létezés formálója lehet. (Már csak ezért is sokkal inkább kijárna neki egy Pro Urbe, mint bárki másnak. Hacsak nincs leosztva 12 évre előre, kik kapják).
Hogy a töltött ételekhez pálinkások és borosok, a borosokhoz sajtosok társulnak a placcon, az is teljesen rendben van. Ugyan a vattacukor, a bocskorszíj, a főtt kukorica már inkább egy kisközségi búcsút idéz – míg nincs láncos körhinta a püspöki palota előtt, azt mondom, elmegy. De a kísérőrendezvények kísérőrendezvényeiként sorra felbukkanó kínai bazárra mi szükség van Debrecen főterén? Az amúgy egységes és praktikus pavilonsorok közötti – már Csecsenföldön is selejtnek számító – sátrak alatt zizegős bogarat kínálnak (ajándék elemmel), továbbá biogélt 12 színben, bólogató virágot műszerfalra, süldő tigris hologramos portréját, pólót favicc felirattal, villogó GPS-t sötétben eltűnni vágyó gyerek nyakába. És még nincs vége! Az Aranybika szájában egyenesen nadrágszíjas-divatöves pultba csapódunk. De van zöldséges is.
Debrecen nem világváros, a közepe sem egy Paizza Navona, rendben van. Itt a szomorú sorsú hotelszobák alatt bokorba hugyáló, szökőkútba öklendező vidámak nemcsak buli idején vannak, de azért ne jöjjön már be egy falunap a nagyvárosba!
De ne is a nyávogó közönséget nézzük! A környezeti terhelésnek számító kínai hiábavalóságok jelenléte a színpadon táncoló fiatalságra, a töltött ételesre, a borosra, a pálinkásra, a sajtosra, a magyar árut kínálóra nézve megalázó.
Ám ha mindez netán a tömeg vonzásához szükséges, ne adj’ Isten erre van igény, inkább nem szólunk egy szót se. Levegőzünk tovább.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu










