Hogy kell kinéznie egy templomnak?
Főleg, hogy az katolikus bazilika, ez meg 200 fős református istenháza lesz. Nem a Lencz-telepet akarom ezzel lehurrogni (szó nélkül ellaknék ott), hanem a gennyes pórusokból borostaként kinövő méltatlankodást. Miért nem az jut az ember eszébe, hogy de jó, inkább ez legyen, semmint rulett terem, kocsma, ne adj’ Isten stadion vagy mélygarázs? Az fáj nekik (bizonyos tekintetben érthetően), hogy nem hasonlít templomra. Nem egyezik meg templom-képzetükkel. De könyörgöm, a benzin ára sem olyan, mint régen, és a demokrácia formájáról is mást gondol az ember alkalmanként, mint ami a kollektív tudatban él, a Wikipédia szócikkében áll, amit Arisztotelész fogalmazott meg vagy Churchill hitt róla. Aki úgy érzi tehát, személyesen őellene kifordított világban létezik/senyved/vegetál, azt ugyan tényleg nem délibáb csalja meg, de idegesítően negatív és bántóan kisszerű. Az inkább bújjon lyukba, mint a buta kutya. Aki pedig esetleg Makovecz Imréért sír, nos, ő sajnos halott. Ahogy Gaudí, Bernini sem jön már maltert keverni a Monostorpályi út és a Cseresznye utca sarkára.
Akár tetszik, akár nem, ilyen lesz
Bizonyára cél volt, hogy e templom belesimuljon a nem túl változatos terepbe, az épített környezetbe, és a szakrális terek sem csak úgy kinőnek a földből toronnyal, kőcsipkés ablakpárkánnyal, orgonával, hanem vannak érvényes trendek formában, anyagban, színben, sőt érhetik a tervezőt hatások, hiszen az is csak ember. Képtelen mindenkinek tetszőt teremteni. Istent se érdekelhette túlzottan a hetedik napon, hogy mit szól a nyáj. Jó-e az elosztás, elég-e a fény, mégis megszoktuk valahogy. Volt vele meló elég, örült, ha hátradőlt.
Hogy elejét vegyem a barchobának: a Lencz-telepi református templomot Kováts András, a Keletterv Kft. vezető tervezője álmodta meg ilyenre. A munkáért nem kért pénzt, a csapata költségeit kellett állni. Mindezt a Tiszántúli Református Egyházkerülettől tudom. Nem azért kérdeztem meg tőlük, mert szemét vagyok és „bűnbakot” keresek, hanem azért, hogy higgadjon le a brigád mielőtt stroke-ot kap a találgatástól.
Hit és templom témája is érint. Templomom nincs, de a hitemet a reverenda ujjába titoköltéssel bevarrt, ám onnan rossz iskolai puskaként mindig kilógó politika és az olykor igen átlátszó képmutatás se tudta elvenni. Ötéves koromtól nyúzott minden vasárnap nagymamám a falusi kápolnába, ahol a penészben és hidegben is megtermett a nyugalom – az ottani Isten az én Istenem; sosem „láttam” szebbnek és jóságosabbnak. A Vatikánban sem.
Ha ahhoz mérten osztanák az üdvözülést, ki hány órát térdepelt élete során templomban, már most oda ülhetnék a mennyország kapuja elé a kispadra. Közben persze eltelt majdnem 30 év, és a gyerekem valahogy kikutatta az egyik fiókból a nagymamától 1984-ben kapott imakönyvet. Benne egy fotón a feszület. Ki ez? Nem forszírozom a témát, de ha kérdez, válaszolok az ő nyelvén. Ez a Jézuska, rossz emberek feltették a keresztre, nagyon fájt a keze és a lába, felment az angyalokhoz, azóta onnan vigyáz ránk. És hol lakik? A templomban. Nézzük meg, otthon van-e. Azóta öt-öt percre benézünk a Szent Annába. Itt lakik. (Meg bennünk persze, de azt még nem érti. Benne egyelőre a megevett májkrémes kenyér lakik). Hú, de szép háza van. Nézelődik, csodálkozik, de a „mese” egyelőre csak részleteiben érdekli. Ott mondjuk egy percre elakadtam, mikor megkérdezte, miért nincs a Jézuskán cipő…
Aki az Istent keresi, az megtalálja a fiókban, ahogy fellelhető volt egy dohos istállóban is két tehén és egy tolófájás között. Hát nem mindegy, hogy néz ki egy templom!? Akinek nincs köze a hithez, annak csak egy épület. Megszokja a szem.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
