Gyásztolvajok
Mondhat bárki bármit, Bándy Kata tragikus haláláért nem a közbiztonság, az őt haza nem kísérő barátok, a kormány, a csillagállás, a térfigyelő kamera, az ország sem hibás. Az tehető felelőssé érte, aki megölte. Nincs ha és nincs bárcsak. Bevégeztetett. Tehát ne hibáztassa magát, aki nem osztotta meg az eltűnéséről, a kereséséről szóló felhívást a Facebookon, mert vannak dolgok, amiben egyszerűen nem lehet hinni. Egy kiegyensúlyozott, rendezett körülmények között élő, szépséges, tanult nő nem megy világgá az éjszaka közepén. Ha világgá is megy, a harmadik napon szól a szeretetteinek, hogy élek.
S ha már szerettek… Nyomorult módon visszatetsző az online hömpölygő részvétnyilvánítás a családnak. Erőt lehet kívánni, együtt érezni egyáltalán nem. A 25 éves lányuk veszett oda, aminek az érzésével azonosulni képtelenség. És az igazat megvallva, nem is kellene törekedni rá. Mit tudhat erről az, aki, amikor holnap felébred, ott van a gyereke? Egészségesen, elevenen: mozog, kérdez, akar, nem fél. Bándy Kata szüleinek a jövőben fáradt emlékekkel kell beérniük. Jobb volna ennek a mardosó kínjával egyedül és egyáltalán békén hagyni őket. Mert miközben a végzetes veszteség mellett olyan körülményekkel kell megküzdeniük a hozzátartozóknak, hogy a bulvárlapok szétszedik még az áldozat bugyiját is, ellepik a YouTube-ot a Bándy Kata-emlékvideók, amit vadidegen emberek készítenek az innen-onnan kivágott fotókból és gyászzenékből. Milyen alapon? Nincs jobb dolguk? Az egyik a gyászt lopja, a másik a szomorú kommentek között önvédelmi klubját hirdeti. Emberek, ez nem építőtábor, nem itt kellene összefogni, áldozatkészséget és átlátszó önzetlenséget mutatni! Így egyesül a magyar erő? A Facebookon? Mégis mit vár az online közösség? Hogy majd a temetés után egy közelálló kitünteti őket? Hogy mekkora királyok voltatok, köszi szépen, nem éltetek hiába? Érdemes lenne takarodót fújni, elcsendesedni és visszabújni a netes magamutogatásból a sötétbarna hétfőkbe és keddekbe meg szerdákba, még akkor is, ha az szánalmasan eseménytelen – aztán ott megtanulni örülni olyan „apróságoknak”, hogy ver a szív.
Aki most képes az energiáit átfordítani a bűnbak – újabb társadalmi munkában való – hajszolásába és megnevezésébe, az jobb, ha magára húzza a takarót. Majd szólunk, ha hiányzik. Bándy Kata meghalt – ha a gyilkosát felszúrják a pécsi mecset tetejére, attól ő sajnos nem fog visszatérni. Mert bomlott elmék, kordában nem tartható indulatok mindenhol vannak. Éppen ezért senki ne jöjjön a demagóg dumával, hogy ez Magyarország. Hát nem. Nem lehet minden hazafelé sétáló lány mellé rendőrt állítani! Sehol. Bárhol élünk a világon, bármire neveljük a gyerekeinket, erőnek erejével, bolond módon csak abban bízhatunk, hogy velük ez nem történik meg.
Annak ellenére, hogy megtörténhet.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
