Hirdetés

Divat a magyar!

civishir.hu

2012.06.08. 10:48

Divat a magyar!
Raffai Péter digitális alkotása

A fejemben a trendi és a kalocsai hímzés nem fér össze. Mert a trendiről a gyantázott bikinivonal és az Android jut eszembe. A kalocsai hímzésről meg nagyanyám. Bereczki-Csák Helga jegyzete

Hirdetés

Hirdetés

A kalocsai hímzés újratöltött változatát a Forma-1 hozta el tavaly ősszel, amikor a McLaren pilótája, Jensen Button, ha nem is talpig magyarban, de határozottan rozmaringos és fűszerpaprikás lapockával vágott neki az évadzáró futamnak. Kalmár István sportújságíróé az érdem. Ötletével olyat hozott be, egyúttal vissza a divatba és a magyar köztudatba, ami mindig is ott volt, csak hát nyálcsorgatón mély álmából kellett felzaklatni, mert évtizedeken át némán, de inkább hiába epekedett a nemzetközi dobbantóért. Pedig nyilvánvaló: a végére átizzadt overallra nem kézzel hímezték a gazdag ornamentikát az átlag 86 éves vidéki asszonyok, hanem oda nyomtatták pirossal, fehérrel és zölddel – jelzésértékkel, hogy ilyen is van, és lám, nem is akármilyen. A régimódi háztartásokban, elhalt szövetkezetekben és kizsigerelt manufaktúrákban, a privatizált agyakban ettől a lökéstől egyszerre újfent felfénylett a tű, perdült a cérna: divat lett a magyar.

Kalocsai hímzéssel nagyanyám tükörfényű nagyszoba-szekrénye után először az Edda unplugged koncertjén találkoztam Debrecenben, a múlt télen: az ugyanabban a bőrkabátban 40 évet lenyomó Pataky Attila viselt magyar motívumokat a farmerén és a fekete pólóján. Akkor még kevesen értettük, de úgy voltunk vele, még mindig egyszerűbb lehetett kivarrni e pár gyógynövényt, mint ha a miskolci vasgyárral akarták volna tenni ugyanezt. S bár a várost és a hitünket is elhagytuk azóta többször is, a téma egyszerűen nem tágít, mondhatni: végérvényesen feléledt a kalocsai. Amit a dúsabb és pirosabb matyóval összekeverni nagy égés; ahogy Samuel L. Jacksonnak és Morgan Freemannek is vannak hasonló jellegzetességei, de azért na…

Bő fél éve tehát bikiniken lilul az árvácska, cukrászati műremekeken nyújtózik a búzavirág, a menyasszonyi ruhán helyet követel a margaréta jó drága pénzért, de olyan minőségben és változatos színvilágban, amiről egy melegfesztivál csak álmodhat még akkor is, ha nagyon elemében van. Iparművészeti alkotások járják az utcát: szakadt farmerbe öltözött a tradíció – valahol itt kell kezdeni megtanítani a jövőnek az önazonosságot. Az irány jó: a kalocsai hímzésbe lehetetlen belekötni. Mindaddig nem lesz belőle giccs, míg kézzel készül, és nem nyomják illatos radírra, napernyőre, reklámszatyorra. Vele kapcsolatban azonban az olyan kifejezések említése, mint a trendi és a folk fashion elég meredek, nem is amiatt, amit kifejez, hanem azért, mert idegen. Büdös.

Ahogy annak is van egy kis furcsa szaga, hogy hogyan jutottam újhullámos kalocsai gézinghez. Olyan szép, mint az álom. Új. És csak az enyém. Norvégiából érkezett bálában találtam, kevesebbe került, mint 25 deka sajtos párizsi. Ennek ellenére a hímzés szín- és formavilágában, technikájában is az eredetire utal – nagyanyám láttamozta. Az oldalvarrás címkéjén viszont a Hand Wash mellett Taiwan áll. Ami vélhetően nem egy zsákfalu a kalocsai kistérségben... Félem az ilyen címkéket, mint nyúl az esőt.

Ha azt nem tudjuk megőrizni, ami a miénk, akkor semmink sincs. És nem is való nekünk semmi.

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.