Élj ökosan! Vagy okosan?
Mostanáig nem tudtam, hogy öko vagyok. De már tudom: hordozást, komposztálást és zöldeket beleértve totális ökoszülőnek mondhatom magam. És ez jó!Mielőtt nem értené senki, miről beszélek, elmondom: van egy ökobabaklub Debrecenben, amely minden hónap utolsó szombatján várja az anyákat, akik jobbak szeretnének lenni a saját szerepükben. Ez a társaság biztosan tud valamit. Ha mást nem, eladni magát – jó értelemben, marketingesen.
Már a bemutatkozásuktól elvágódtam. Azt mondja a házaspár, egy ökoházban élnek a falu végén. Mióta a fiuk otthon (hol máshol?) megszületett, alig volt nap, amikor őt a hátukra kötve ki ne mentek volna a közeli védett legelőre sétálni Éjfél kutya kíséretében. „Az út egy karám mellett vezet el, ahol egy ló lakik. Másik oldalon fenyőerdő, tűlevél illatú a levegő. A legelőn buckák, birkanyáj pásztorral, tehéncsorda, vizes élőhelyek kacsákkal. Éjfél felzavarja a madarakat és belepacsál a vízbe. Naplementében szinte már giccses.” Naplemente nélkül is az.
Na szóval én itt, a faluszéli házunk udvarán állva most, hogy a tyúkszar szagát lengeti felém a szél, szóval itt és most jöttem rá az ökoságomra. Igaz, a gyerekeim közül egy se itthon született, de ezt leszámítva majdnem teljes az összhang.
Azt mondja ez az ökoklubos tanácsadó házaspár, hogy ők (a nő és a pasi) egyszerre kezdték el élhetetlennek tartani a nagyvárost, egyszerre kezdtek el jógázni és vegetáriánus étkezésre átállni. És egyszerre kezdtek el ökoházat nézni maguknak egy ökofaluban, ami majd ökológiailag jó lesz a gyereknek is. Visszagondolva: én szintén egyszerre kezdtem el a férjemmel aggódni azon, hogy a Debrecenben megvett telkünkre, amiről a szocialisták annak idején azt ígérték, hamarosan belterület lesz, mikor és hogyan lehet majd építkezni. Majd ezt követően egyszerre gondoltuk úgy, hogy mivel a szociknak ezt az ígéretüket nem sikerült betartaniuk, jobb lesz, ha túladunk a földön. Ezért hát együtt kezdtünk el keresgélni telket – de látva a debreceni ingatlanárakat, vidéken. És lám, megvettük ezt a faluszéli földet, egy darab szomszéddal, néhány szőlőtőkével és pár meggyfával. Most már vannak tyúkok, a kertben kutya, macska, a szomszédban galambok, az utcánkban ló (húzta szekér). Naplementében már-már giccses.
Meg azt is mondja ez az ökoházaspár, hogy a „saját babahordozási tapasztalatok után először autodidakta módon, majd akkreditált felnőttképzés keretében ÖkoMama ki is tanulta a babahordozási tanácsadás szakmáját.” Mert hiszik, hogy a babahordozás fontos eleme az ökobaba életének. Én a saját tapasztalataim alapján ezzel csakis egyetérteni tudok! Szerintem is rettentő fontos, hogy hordozzuk azt a járni nem tudó gyereket, mert különben szétmegy a dobhártyánk után a fejünk is, úgy ordít szegény. És mivel sokkal egyszerűbb megelőzni a lelki baj kialakulását, én jóformán egész nap le nem teszem, hanem főzés közben, buliban és strandon feszt cipelem a 9 kilós kisbabámat. Mert ez fontos – és főképp így van csend.
Meg még azt is mondják ezek a fiatal, kedves emberek, hogy mielőtt kiválasztották volna az ökofalubeli ökoházukat, sok zöld emberrel ismerkedtek meg, akik megmondták, mi a helyes és mi a jó. Ez szuper lehet! Én magam is ismerek zöldeket, de őszintén szólva a fakivágások és az útfejlesztések terén bizony kicsit különbözik a véleményem az övékétől, ami persze nem baj. Attól még ők zöldek, én meg öko maradok.
Olyannyira, hogy a házaspár által értelmezett ökoéletmód teljes mértékben az enyém is, hiszen mi is külön gyűjtjük a műanyag flakont a pelenkától, a krumplihéjat a sörösüvegtől. Bár ez utóbbi – hacsak nem zöld üvegben van – kevéssé illik bele az idilli ökoéletvitelbe.
Tehát: akit érdekel ez a könnyen nem kivitelezhető, ámde naplementétől függetlenül giccses életforma, az menjen el a mai ökoklubba, főleg, ha kicsi gyereke van. A tanácsadás mellett ugyanis textilpelusok kölcsönzésére(!) is lehetőség nyílik, ami viszont elég orrfacsaróan hangzik. Legalábbis visszagondolva a kezdő csóró korszakunkra, amikor még textilpelenkát adtunk a gyerekre, mert drága volt a pempörsz. Kölcsönadni (pláne -kérni!) a kakis pelust, még ha kimosva is – háááát, ti tudjátok.
De ha ez is valami ökoizé, akkor hadd menjen!
B. Gergely Krisztina
b.gergely.krisztina@civishir.hu
