A mosoly országa

Az egyik orvos ismerősöm a héten arról panaszkodott a másik orvos ismerősömnek, hogy óriásit csalódott a Fideszben. A másik orvos ismerősöm tátott szájjal hallgatta fogász kollégája véleményét. Na nem mintha azon csodálkozott volna, hogy valaki csalódott a narancssárga mítoszban, hanem mert kipeckelt állal nehéz lett volna bármit hozzátenni ahhoz, hogy mintha a Fidesz nem egészen azt csinálná, mint amit ígért. Nem erről volt szó…
Persze, tudjuk: erről is a szocialisták tehetnek – hogy mondana le mind végre, ahol van (mondják a Fideszben még nem csalódott idealisták)!

A héten több ezer orvos tette borítékba a felmondólevelét azzal, hogy ha a következő évi költségvetés nem oldja meg valahogy az ágazat forráshiányát, akkor átadják a felmondásukat a munkáltatójuknak is. Ez azért elég durva, tekintve, hogy a magyar átlagdolgozó, minimálbérből, csekély fizetésből élő orvos/tanár/ügyintéző/kézbesítő, akárki leginkább attól szokott rettegni, hogy kirúgják. Mert hát azt a kis pénzt is félti, amit megkeres, s ami ugyan nem sok, de amiből azért házastársi vagy családi segítséggel, erőn felüli spórolással, ügyes beosztással meg tud élni. Hát most elegük lett a fiataloknak: 200 ezer forintos kezdő orvosi fizetést, 300 ezer forintos szakorvosi bért, szakmai fejlődést és komolyan vehető életpályamodellt akarnak. Emberi, élhető feltételeket.

Meg nem ártana valamiféle egyenlő bánásmód is, vagy mifene, legalább a látszat szintjén. A hét egyik slágerhíre volt például, hogy az Orbán Viktor mosolyáért felelős fogászati társaság egy milliárd forintot kapott a fogturizmus fejlesztésének égisze alatt. Merthogy ez az ágazat egy kitörési pont. Ha ők mondják! Az én fogorvos ismerősöm ugyan nem ezért csalódott a Fideszben, hanem sokkal hétköznapibb dolgok miatt (például hogy bár arról volt szó, elmehet hamarosan nyugdíjba, de mégsem), azért az már tényleg nagyot ütött a rezidensek önbecsülésén, ami a hét végén derült ki: hogy még egy utcaseprőnek is több fizetést adnak, mint nekik. Sőt van olyan rezidens is, aki kevesebbet visz haza, mint az ugyanott dolgozó takarító. És noha mindenki mantraként hangsúlyozza, hogy nem a kétkezi munkásoktól sajnálja a pénzt, akkor is ezt büfögik fel: nem azért tanultak és képzik magukat a végzés után is élethosszig, hogy alamizsnával szúrják ki a szemüket. Na persze az az egymilliárd, amit az ismerős doki rendelője kapott az államtól, semmi ahhoz a 250–500 milliárd forinthoz képest, amennyivel több kellene a kórházak és a rendelők működtetésére.

Szócska Miklós államtitkár átalakítást taglaló, 130 oldalas víziója – amely hamarosan a kormány elé kerül – állítólag a teljes ellátórendszert megbolygatná, de azt konkrétan nem nevezi meg, hogy erre miből és honnan lesz pénz. Sőt az se biztos, hogy lesz... Pedig kellene, hogy legyen, hiszen a szakemberek már így is kevesen vannak, ha pedig az a több ezer doki is bekeményít, aki a héten borítékolta a felmondását, akkor tényleg végleg összeomolhat az egész kóceráj.
És bár máskor is fordult már elő, hogy emberi tévedések, szakmai hibák (és nem konkrétan a politikusok ténykedése) miatt betegek haltak meg, legyen mementó a döntéshozóknak az a 28 éves fiatalember, akit pár nappal ezelőtt négy kórházból küldözgettek ide-oda, különböző okokra hivatkozva. Míg végül meghalt.

B. Gergely Krisztina