Cserháti Zsuzsa 75 éves lenne

Cserháti Zsuzsa EMeRTon-díjas magyar énekesnő, előadóművész Budapesten született 1948. június 22-én. Tíz évig tanult klasszikus balettet, majd 1965-ben kezdett el énekelni. 1967–68-ban a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.
Legnagyobb slágere az Édes kisfiam című dal. 1978-ban megnyerte a Tessék választani! versenyt az Én leszek című dallal. Még abban az évben önálló zenekart alapított Európa néven.
A második popgeneráció egyéniségét tartják számon, egyes kritikusok szerint Kovács Kati mellett a magyar könnyűzene történetének legjobb női énekhangja. Az 1970-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, később, a ’80-as években háttérbe szorult, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után, 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak. Hamu és gyémánt című albumával óriási sikert aratott: boldogan vállalt újra fellépéseket.
Halála előtt ismét depresszióssá vált, orvosai szerint azonban természetes halállal halt meg Budapesten, 2003. július 23-án.






























