Hirdetés
Kilenc perc jutott Debrecennek Nankingban
| 2014. 08. 24. | 13:41:10
Nagy csatában maradt alul a DVSC-s az ifi olimpián

Hirdetés
Az ifi olimpián megkezdődtek a küzdelmek ökölvívásban is, abban a sportban, amelyikben Komor László révén debreceni versenyzőnek szurkolhattunk! Sajnos nem leltük örömünket az orosz Kerimkhanov elleni ringcsatájában, melynek a tétje a legjobb négy közé jutás volt, mert bár kiegyenlített küzdelmet láthattunk, az orosz fiú egy leheletnyivel talán többet tett le az asztalra, s ezért győzött a pontozóknál. Mindkét legény bronzérmes volt a legutóbbi ifi vb-n!
A DVSC hajdúhadházi illetőségű nehézsúlyú versenyzője mindent megtett, ami tőle telhető, ezért emelt fővel távozhatott a szorítóból, és olybá tűnik, hogy az ötödik helyen végez Nankingban.
További híreink

Elment a debreceni ökölvívás meghatározó alakja
Somlai Miklós 69 éves volt.

Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Rajta kívül négy új tagot iktatnak be.

Száz éve született az egyik leghíresebb magyar
A Puskásé mellett az ő nevét is megtanulta a világ.

Le- és kiütésekkel tarkított Bocskai-finálék
Véget ért a debreceni pofonparádé.

A végéhez közelednek a debreceni ringcsaták
Már csak elődöntők és döntők vannak hátra.

Zajlik a pofonparádé Debrecenben
Az első nap legnevesebb magyar fellépője kikapott.

Kalucza Norbert 64 menetet áldozott mestere emlékének
A debreceni olimpikon számára Deél István több volt mint edző.

A Debreceni Egyetem is beszáll a bunyóba
19 ország 243 sportolója vesz részt a 2026-os Bocskain.

Balogh Norbert, a thaiboksz debreceni szerelmese
Kiváló harcos volt, aki ma már a fiataloknak adja át a tudását.

Elhunyt Deél István, a debreceni sikerkovács
A legsikeresebb debreceni bokszedző volt.

Kemény öklű férfiak és nők csapnak össze Debrecenben
A 70. Bocskai-emlékverseny igazi sportcsemegét ígér.

Anthony Joshua megúszta a súlyos balesetet
Ketten meghaltak, de ő csak könnyebben sérült.
Hirdetés

Vidám traktorosok dobták fel a hangulatot Debrecenben
Az agrárszakma ifjú titánjai vonultak fel.
Olvasta már?

Téglás és Újfehértó között forró a helyzet
Négy tűzoltóegységet riasztottak.

Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Mindkét csapat egyaránt 43 ponttal és plusz 161-es gólkülönbséggel zárt.

EU-s rendelet a kutyák és macskák védelméről
Ez az első ilyen szabályozás.

Ismét útfelbontás az Erzsébet utcán
VÍzvezeték-csomópontot építenek.
Gazdaság
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Támogatott tartalom

Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.

Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.

Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.

Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.
Hirdetés



























