Balogh Norbert, a thaiboksz debreceni szerelmese

Balogh Norbert neve a korosabb debreceni sportbarátoknak ismerősen cseng, hiszen ő volt a kétezres évek egy bizonyos szakaszában az első számú debreceni küzdősportos. Most azért látogattuk meg az edzőtermében, hogy a fiatalabb generáció is ismerje meg a történetét, a küldetéstudatát, a küzdősportokhoz való hozzáállását, a thaiboksz iránti szenvedélyét és a pedagógiai érzékét.

Az Egyetem sugárúton, a régi munkásszálló – ma a Debreceni Egyetem fennhatósága alatt álló – épületében zegzugos folyosó vezet Balogh Norbert edzőterméhez, ahol rend és tisztaság honol. A gazda papuccsal fogad, cipővel ugyanis oda bemenni bűnnek tekinthető a thai kultúra szerint. 

Itt a thaibokszon van a hangsúly. Muay thai, ahogy az őshazában nevezik. Sokan úgy tartják, ez a leginkább összetett harcművészet, hiszen az emberi test rendelkezésére álló összes „fegyverét” használja – a térd, a könyök, a lábszár és a kezek összehangolt alkalmazására van szükség a szorítóban. Így, aki kis korban kezdi el, átlagon felüli reflexre és mozgáskultúrára tehet szert.

Ahogy az ökölvívást, a régi világban a thaibokszot is puszta kézzel űzték, ám ahogy a boksz, a muay thai is finomodott az évtizedek során, és ma már „kesztyűs kézzel” bánnak el egymással a felek.

Balogh Norbert a gyerekektől a felnőttekig minden korosztállyal foglalkozik, mégpedig versenyszerűen, de egyéni edzéseket is tart azoknak, akiket a közösségi élmény frusztrál, vagy félnek a pofontól, vagy csak a pocakból és a zsírpárnákból akarnak faragni.

Mielőtt a részletek kibeszélnék, arra kértük a házigazdát, hogy mutassa be magát azoknak, akik esetleg nem ismerik Debrecenben.

„1997-ben kezdtem a thaibokszot. Előtte fél évig bokszoltam, de a muay thai magával ragadott, és azóta sem engedem el; a szerelmese lettem” 

– mondja Norbert, majd hozzáteszi, hogy akkoriban ő is, mint mindenki, Farkas Vilmosnál kezdett el thaibokszolni, hiszen ő honosította meg ezt a harcművészetet Debrecenben. Később a több versenyzési lehetőség miatt a Katona Attila nevével fémjelzett Fontana bunyósa lett, amelynek ugyan a kickboksz volt a fő profilja, de a kettő annyira rokon küzdősport, hogy könnyű volt „házasodni”.

Akkoriban vált kultusszá a K-1, Balogh Norbert pedig érezte, hogy ebben a szakágban nagyobb a kitörési lehetőség, és már többszörös thaiboksz magyar bajnokként „átigazolt”. Az akkoriban kiváló nehézsúlyúként rengeteg babért learató Zilai Sándor hatására és segítsége által rövid időn belül középsúlyban a magyarországi K-1 első számú harcosává lépett elő.

No de mi a különbség a thaiboksz, a kickboksz és a K-1 között? – kérdezheti kíváncsiskodva a küzdősportokban kevésbé jártas sportbarát.

„A thaiboksz ugyebár a nyolc végtag harcművészete, vagyis lehet ütni, rúgni, térdelni, könyökölni, kapaszkodni. A kickbokszban nincs térdelés, nincs könyökhasználat, és nincs fogás se, de a különböző szabályrendszerek engedik például az alacsony rúgásokat. Ezzel szemben a thaibokszban fogás közben is lehet akciót végrehajtani. A K-1 szabályrendszerét valahol a kettő között dolgozták ki, azaz egy fogás után egy akció engedélyezett, a könyök használata tilos, de térdelni már lehet. Ezt azért szabták így, hogy folyamatos legyen a bunyó” 

– ad ízelítőt a szabályokból Balogh Norbert, aki versenyzői fénykorában a K-1 specialistájává vált, és nemcsak a hazai porondot uralta, hanem nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket ért el.

A számos magyar bajnoki cím után a K-1 Fight Code elnevezésű sorozat egyik európai selejtezőjét megnyerve a kontinentális fináléba jutott, ahol sérülten pontozással alulmaradt. Bár máig nem emésztette meg, hogy az elődöntőben egy állj utáni rúgás miatt szenvedett súlyosabb sérülést, azért rendkívül büszke arra, hogy a legjobb négy közé jutott.

Ugyanakkor Norbert ma már arra is nagyon büszke, hogy – bár a sportolói karrier rengeteg munkát követelt, és lemondással járt – sikerült „összeverekednie” egy debreceni kertes házra valót.

Akkor megérte a sok pofonért! – viccelődünk, majd miután kinevetjük magunkat, Norbert azt mondja, ha újra fiatal lenne, ugyanezt az utat járná végig.

„Harmincöt évesen hagytam abba, de csak azért, mert eltört a kézfejem. Ezzel jelezte a szervezetem, hogy a versenysportot már nem nagyon kéne erőltetni. Ha bírná a testem, még most, 46 évesen is csinálnám” 

– mondja, és erre már nem nevetünk, mert a tekintetén látszik, hogy véresen komolyan gondolja.

Kötetlenül beszélgetünk tovább, és kiderül, azon kevés élsportolók közé tartozik, akik már pályájuk csúcsán edzői ambíciókat dédelgetnek. 2008-ban szerzett edzői diplomát, és bár akkor még a versenyzést tekintette fő hivatásának, „mellékállásban” már fiatalok oktatásával foglalkozott.

Ma már nemcsak saját edzőteremmel, hanem saját klubbal is büszkélkedhet. A Debreceni Muay Thai Boksz SE szakmai mindenese, egy személyben edző és menedzser. A Magyar Muaythai Szakszövetség égisze alatt mérettetnek meg a tanítványai, de más szövetségek különböző szabályrendszerű versenyein is rendszeres résztvevők.

A versenyeztetés nem olcsó mulatság, ennek ellenére Balogh Norbert csapata minden jelentős thaiboksz – vagy éppen K-1 – eseményen kesztyűt húz. Nem titok, ehhez a szülőknek is anyagi áldozatot kell hozni.

„Én minden korosztállyal szeretek foglalkozni” 

– válaszolja azon érdeklődésünkre, hogy a gyerekek vagy a felnőttek a jobb tanítványok.

„Nyilván a gyerekeké a jövő, de nem csak ezért szeretek velük foglalkozni. Én is apa vagyok, megtalálom a legkisebbekkel is a közös hangot. A gyerekcsoportba már hatéves kortól várjuk a jelentkezőket”

 – mondja Norbert, majd hozzáteszi, nem kell félteni a kicsiket, hiszen ők testpajzsban küzdenek egymással.

„Az edző látja, tudja, mire képes a gyerek, neki kell vigyáznia arra, hogy hogy ne essen bántódása. Miután azonban ez egy küzdősport, előfordulnak nem kívánt és várt pofonok, rúgások, és a szorító sarkában kell mérlegelni, hogy kiveszem a ringből a gyereket, vagy hagyom bent tovább küzdeni. Ismerni kell a határokat, ezért van nagy felelőssége egy edzőnek” 

– fogalmaz a mester, aki annak is ajánlja a thaibokszot, aki nem akar versenyezni, nem érez magában versenyszellemet, csak egyszerűen meg akar erősödni. Ez a sport ugyanis tökéletes harmóniát képes teremteni a testünk és a lelkünk között – teszi hozzá.

Nehezen, de rábírjuk az interjúalanyt arra, hogy kimondja: azokat kedveli leginkább, akik nem ijednek meg az első pofontól.

„Azzal igazán élvezetes a munka, akin látod, hogy versenyszellem uralkodik benne” 

– így Balogh Norbert, aki azzal folytatja, időnként maga is szorítóba áll, hogy megmozgassa a tanítványokat, nyomást gyakoroljon rájuk, meccshelyzetet idézve meg.

„Nem vagyok elhízva” 

– jegyzi meg nevetve arra a felvetésre, hogy ránézésre 46 évesen is nagyjából versenysúlyban mozog.

Arra rájöttünk, hogy az utánpótlás-nevelésért lelkesedik, de azt mondja, nem érzi nyűgnek azon felnőttekkel való foglalkozást sem, akikről süt a tehetségtelenség, és nem azért gyakorol velük, mert a pénz nagy úr.

„Előfordul, hogy elmegy az ember kedve az egésztől, amikor mellé ütnek a zsáknak vagy a párnának, de ebből az állapotból hamar ki lehet azért zökkenni. Egyébként rendkívül jó társaság a miénk, vannak egészen ügyes felnőttek is, kevésbé ügyesek is, de mindenkit hajt valamiféle motiváció, ez a legfontosabb” 

– feleli Norbert, aki szerint egy jó edző nem válogathat, és ugyanolyan türelemmel kell viszonyulnia a rosszabb mozgáskoordinációjú tanítványaihoz, mint a jobbakhoz, hiszen ez a szakma sava-borsa, kihívása, aminek meg kell felelni. Időnként pedig ki kell mondani a fájó igazságot annak, akiben ambíció ugyan munkálkodik a versenyzéshez, de semmi képesség, tehetség nem szorult belé.

Ami a jövőt illeti: Norbert reménykedik benne, hogy a thaiboksz egyszer olimpiai sportág lesz, addig is szeretne minél több fiatalt kinevelni a sportág számára.  Most is van egy újdonsült magyar bajnoka, a 15 éves Zsadányi Mercédesz személyében, akinek a testvére, Sándor bronzérmes.

Balogh Norbert klubja mindenki számára nyitott, csak egy személyes konzultációnak kell megelőznie a csatlakozást.  A kor vagy túlsúly ne tartson vissza senkit!

Cs. Bereczki Attila