Változhat a DVSC programja a Konferencia-ligában

A magyar bajnoki bronzérmes DVSC az örmény Alashkert és a montenegrói FK Arsenal Tivat első fordulós párharcának győztesével találkozik a Konferencia-ligában. Az első mérkőzést idegenben játsszák július 27-én, a visszavágót augusztus 3-án rendezik Debrecenben - derült ki a sorsoláskor, ám utólag az UEFA módosíthat ezen - közölte hétfőn a DVSC.
Amennyiben a montenegrói együttes búcsúztatja örmény vetélytársát, valamint a másik montenegrói gárda, a Sutjeska is továbbjut, akkor a DVSC párharcának első mérkőzése lesz Debrecenben július 27-én, és a visszavágót játssza csapatunk idegenben augusztus 3-án. Hogy így lesz-e, az csak a Tivat és az Alashkert egymás elleni, illetve a Sutjeska mérkőzései után derül ki, a játéknapok július 13. és július 20
- olvasható a debreceni klub közleményében.
[Beillesztett cikk: Kimondhatjuk: mázlija volt a DVSC-nek a sorsoláson!]






























