Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Így veri szét a Facebook a társadalmakat, mondja a világcég volt menedszere 

| 2021. 10. 06. | 12:20:00
Frances Haugen bizottsági meghallgatáson sorolta fel az érveit.
Így veri szét a Facebook a társadalmakat, mondja a világcég volt menedszere 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizációját az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben – mondta október 5-én a szenátus kereskedelmi és fogyasztóvédelmi albizottságának meghallgatásán a vállalat korábbi termékmenedzsere, kongresszusi fellépést sürgetve. Frances Haugen kijelentette: bár a technológiai óriás tisztában van azzal, hogy egyes tizenévesek számára nyilvánvaló károkat okoz az Instagram, mégsem lép fel kellő mértékben ez ellen. A félretájékoztatásról és az online felületeken észlelet gyűlöletkeltésről azt mondta, hogy a Facebook és platformjai gyengítik a demokráciát.

A Facebook korábbi termékmenedzsere az elmúlt hetekben olyan – több tízezer oldalnyi – belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek állítása szerint bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal. A távozása előtt titokban lemásolt dokumentumok alapján a The Wall Street Journal című amerikai napilap cikksorozatot is készített. 
A Facebook Haugen állításait félrevezetőnek nevezte, és hangsúlyozta: nincs bizonyíték arra a feltevésre, hogy ők lennének a társadalmi polarizáció elsődleges okai. Andy Stone, a Facebook kommunikációs igazgatója Twitter-üzenetében közölte, Haugen nem dolgozott a gyermekbiztonságon, vagy az Instagramnál, nem kutatta ezeket a kérdéseket, és a Facebooknál végzett munkája alapján nincs közvetlen ismerete a témáról.

Ki ez a nő?

Frances Haugen 2019-ben került a Facebookhoz, melynek ajánlatát azzal a feltétellel fogadta el, hogy az álhírek ellen küzdhet majd a cégnél – ír a témáról bővebben a Telex. Haugen azt mondta, egy barátját az interneten terjedő összeesküvés-elméletek miatt veszítette el, emiatt pedig pontosan tudta, hogy életbevágóan fontos lehet, hogy a Facebookon található információk megfelelő minőségűek legyenek. A munkája során a választásokat fenyegető kockázatokkal foglalkozott, beleértve ebbe az álhíreket is, a 2020-as választások után azonban a cég lényegében leépítette ezt a szárnyat, mondván, sikerült balhé nélkül átvészelniük az időszakot – hogy ez elhamarkodott döntés volt, azt jól mutatja, hogy pár hónappal később Trump hívei megostromolták a Capitoliumot. Haugen ezen a ponton jött rá arra, hogy a Facebook egyszerűen nem hajlandó megtenni azokat a lépéseket, amelyekkel el lehetne kerülni azt, hogy a platformjuk veszélyes legyen – olvasható a cikkben. Ha az ember végigpörgeti a saját hírfolyamát, lehet, hogy csak száz poszttal találkozik szembe, az algoritmus azonban ezeket több ezer lehetőség közül választja ki. 

Azt, hogy mit látunk, leginkább az határozza meg, hogy a múltban mit néztünk, de emellett az algoritmus úgy próbál optimalizálni, hogy a lehető legtöbb interakciót érje el. Azt pedig Haugen szerint a Facebook saját kutatásai is bizonyítják, hogy a gyűlöletkeltő, megosztó, felháborító tartalmakkal sokkal könnyebb interakciókat generálni. Ha megpróbálnák biztonságosabbá tenni az algoritmust, az emberek kevesebb időt töltenének az oldalon, kevesebbet kattintanának reklámokra, így kevesebb pénzt is termelnének a Facebooknak.

A szivárogtató, írja a Telex, elmondta: nem gondolja, hogy a Facebooknál bárki is eredendően gonosz lenne, egyszerűen csak több pénz folyik be a kasszába, ha az emberek több tartalmat fogyasztanak, ezt pedig a megosztó tartalmakkal a legkönnyebb elérni – minél több a düh bennük, annál több lesz az interakció. Haugen azt is kiemelte, hogy több európai párt is nemtetszését fejezte ki az algoritmus változtatása miatt, emiatt ugyanis akarva-akaratlan extrémebb politikai állásokba kormányozták magukat. Vagyis gyakorlatilag teljes országok működésére is hatással volt az, hogy a Facebookon a szélsőségesebb tartalmakkal lehet bevonzani az embereket.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A magyarok rendszeresen használják az AI-t
A magyarok rendszeresen használják az AI-t
Sokan azonban kockázatot is látnak a mesterséges intelligenciában.
Mobilfizetési funkciók Magyarországon 2026-ban
Mobilfizetési funkciók Magyarországon 2026-ban
Innovációk, amelyek átalakítják a tranzakciós trendeket.
Megnehezítik a hívószám-hamisítók dolgát
Megnehezítik a hívószám-hamisítók dolgát
Rossz hír a csalóknak, jó hír a tisztességes embereknek.
Számítógépes retro Debrecenben. Ingyenes!
Számítógépes retro Debrecenben. Ingyenes!
Commodore 64, Amiga, Sega, Nintendo és Playstation - minden kipróbálható.
Új idők küszöbén a debreceni közlekedés
Új idők küszöbén a debreceni közlekedés
Úttörő fejlesztés kezdődik el – a mesterséges intelligencia diktálhatja a forgalomszervezést
A BioTechUSA és a Docler Holding vezérei új vállalkozást indítottak
A BioTechUSA és a Docler Holding vezérei új vállalkozást indítottak
A digitális környezet egyik legnagyobb kihívása ma annak bizonyítása, hogy egy online tartalom valódi
Korlátozhatja Szlovénia a közösségimédia-használatot
Korlátozhatja Szlovénia a közösségimédia-használatot
Az új szabályozás a 16 éven aluliakra vonatkozna.
Van még jövője a keresőoptimalizálásnak 2026-ban?
Van még jövője a keresőoptimalizálásnak 2026-ban?
Amit minden weboldal- és webshop-tulajdonosnak érdemes újragondolnia.
A magyarok a nap tizedét a YouTube-on töltik
A magyarok a nap tizedét a YouTube-on töltik
Szinte minden második válaszadó napi szinten használja ezt az online felületet információszerzésre, zenehallgatásra is.
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, ezt a háborút minél előbb be kell fejezni.
Levélszavazás: 254 ezren már döntöttek
Levélszavazás: 254 ezren már döntöttek
Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Az Amerikában élő magyarok már szavaznak
Az Amerikában élő magyarok már szavaznak
Az első szavazóhelyiségek Argentínában, Brazíliában és Uruguayban nyíltak meg.
Versünnep a magyar költészet napján
Versünnep a magyar költészet napján
Közelebb hozzák a kortárs és klasszikus lírát a közönséghez.
Új akciósorozatba kezdett a Fidesz
Új akciósorozatba kezdett a Fidesz
Egymillió emberrel akarnak kezet fogni.
Hazatértek a Holdat megkerülő űrhajósok
Hazatértek a Holdat megkerülő űrhajósok
Csaknem 54 év után jutott ember ismét a Hold közelébe.
Még lehet mozgóurnát igényelni
Még lehet mozgóurnát igényelni
Kétféleképpen lehet kérni.
Madárinfluenza: megszűntek a korlátozások hazánkban
Madárinfluenza: megszűntek a korlátozások hazánkban
A vadon élő madarakban azonban a vírus továbbra is jelen lehet.
Tűzszünetet jelentett be Vlagyimir Putyin
Tűzszünetet jelentett be Vlagyimir Putyin
Ez lesz a negyedik fegyvernyugvás 2022 februárja óta.
Látványos csillaghullás közeledik
Látványos csillaghullás közeledik
Különös égi jelenségben gyönyörködhetünk majd.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A debreceni férfi megölte a saját anyját
A debreceni férfi megölte a saját anyját
Emberölés miatt emeltek vádat ellene.
Hirdetés
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Újabb magyar áldozatai vannak az orosz–ukrán háborúnak
Szijjártó Péter hangsúlyozta, ezt a háborút minél előbb be kell fejezni.
Hirdetés
Hirdetés
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Az egyeki gyepmesteri telepen nemcsak befogják és ellátják az állatokat, hanem valódi otthont is keresnek nekik.
Hirdetés
Hirdetés
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Az egyik jármű lezuhant a felüljáróról.
Gazdaság
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Orbánnak Debrecenben is meggyűlt a baja a tüntetőkkel
A miniszterelnök szerint a „tiszások behívták a titkosszolgálatokat” a választási győzelmük érdekében.
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Az önkormányzat szakmai segítséget és új fejlesztési lehetőségeket vár az együttműködéstől.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés