Rejtélyes ismeretlen, aki rólunk álmodik a MODEM emeletén
A MODEM legfelső szintjén vár valami. Ami kimondhatatlan. Láthatatlan. Titkos. Amit elrejtettek, amit kihagytak, amit elfelejtettek. Ami kényelmetlen, kérdésszerű, bizonytalan.
Van egy török, aki nem viseli el, hogy az ember kába, és emiatt nem tud a világgal való egységről. Refik Anadol azzal lett napjaink egyik legkeresettebb kortárs művésze, hogy hatalmas LED falakra vetített „mozival” – klipekkel – úgy rántja magához a szemlélőt, mint mágnes a vasreszeléket. Sejtekig hatoló hang- és látványdelej egyetlen céllal: felébreszteni a szendergésből. Belevakuzni az agyba. Higgyék el, hogy nem csinálja rosszul; tavaly meghódította Las Vegas új kedvencét, a Sphere-t, s egy éven át volt kiállítása a New York-i Modern Művészeti Múzeumban. Monumentális vízióit majd' minden kontinensen bemutatta már. Most itt van, Debrecenben.
Az élet kiismerhetetlen, a világ lemérhetetlen, a boldogság elérhetetlen. Az éberség azonban visszaszerezhető; igaz művészet nem lehet más, mint az ember ébresztése. Mert aki éber, felismeri a világban önmagát és önmagában a világot. És aki ezt látni kezdi, az érzékennyé válik arra, hogy az ember eredete isteni, és ennek a hasonlatosságnak a megőrzése egyetlen módon lehetséges. Univerzális érzékenységgel, vagyis szeretettel. Ezért kapkodnak mindenhonnan Refik Anadol után.
A török művész Rumi Dreams című alkotása látható a MODEM-ben. Dzsalál ad-Dín Rúmí az iszlám kultúra egyik legjelentősebb alakja, költő, jogtudós, szúfi misztikus az 1200-as években; a később a Magyar Királyságot is feldúló mongolok elől menekült a mai Afganisztán területéről Anatóliába. A perzsa, indiai, arab irodalmat, a görög filozófusokat jól ismerő, kora egyik legműveltebb alakjának számító Rúmí szúfi mesterként vált igazán népének mesterévé.
Mi a szúfi? A „misztikus iszlám”, amelyik az istennel való közvetlen kapcsolat gyakorlását helyezi a középpontjába, és ennek az életmódot is alárendeli. Az istenivel, vagy fogalmazzunk úgy, hogy az életnél magasabb rendű állapotokkal való belső egyesülést Rúmí dervistánccal igyekezett elérni. E meghatározott módú kerengés és forgás a szúfi zenével együttesen idézi elő az eksztázist, vagyis az éntelen – nálunk úgy mondjuk: önfeledt – tudatállapotot. Ami az archaikus hagyomány szerint a hangoltság alapfeltétele. Ennek az énmentességének az elérésén alapul a meditáció, a jóga is; a sor folytatható.
Itt most csak érdekesség: amíg az ókori görögök, kínaiak, héberek a matematikai számsort az 1-essel kezdték, az araboknál – hindu hatásra – megjelent a 0, vagyis a zérus. A modern korban a számoknak csak mennyiségbeli tartalmat tulajdonítunk, de régen, amikor az ember metafizikai érzékenysége nem volt ilyen tompa, a számok minőségbeli különbségéről is tudtak. Tehát, amíg az említett kultúrákban a számok az 1-el kezdődtek, és az istenit, a teremtő erőt azzal azonosították, addig az arabok a zérust tették legelölre: a kezdettelent. A zérus az, ami az 1 előtt van, éppen a számok határán, és nem tudjuk, mi van e határon túl. Amikor Rúmi álmaiban a fehér fényű dervis kereng, forog, akár a bolygók a napjuk és a saját tengelyük körül, ehhez a kezdettelenhez, teremtetlenhez szeretne visszatérni. Ahol nincs gondolat, érzés, minőség – csak állapottalanság… meg fosztóképzők.
Refik Anadol Rúmija Istenről álmodik. Azonban Istent, akit a szúfi egy másik mestere, ibn-al-Farid szerint „hetvenezer fátyol takar az anyag és az érzékek világa elől” nem láthatja. De felismerheti bármiben. Úgy is, ahogy Anadol szemlélteti: folyik, hömpölyög, hullámot vet, alámerül, feljön, átcsap, belezúdul és összevegyül és feloldódik mindennel. A maga megismerhetetlenségében az élet is ilyen – és a lét minden állapotával, főképpen az életnél magasabb rendű állapotokkal való kapcsolat megteremtésének lehetősége. Ez, a merő érzékileg tapasztalható világnál magasabb rendű valóság az életben jelen is van, és az emberi életet irányítja, idézzük René Guénont Hamvas Béla által.
Ha elmennek rácsodálkozni Rúmi álmaira, a logikát és az értelmet adják le a belépésnél. Úgysem tudják megmagyarázni, hogy mi történik belül. Minden hasonló különbözik és minden különbség hasonló, de úgy, hogy soha a hasonlóság teljesen egybe nem esik és soha a különbözőség ellentétté nem válik; a világ minőségek és mennyiségek lépcsőzetes különbözősége – ismét csak Hamvas Béla, a legjobb segítőtárs Refik Anadol álomszerű analógiájához.
Szeptember 29-ig már nincs sok idő: ha elszalasztják, ki tudja, mikor lesz következő alkalom. Ne aludjanak!
Ratalics László
