Hosszúpályi jegyzője mindig emberséggel szolgált
Vannak életutak, amelyek nem egyszerűen beilleszkednek egy település történetébe, hanem összefonódnak vele. Szabó István ilyen ember. Hosszúpályi egykori jegyzője több mint harminc éven át nem csupán intézte a község ügyeit, hanem – ahogy maga mondja – „a születéstől a halálig” végigkísérte az emberek életét.
Volt idő, amikor a falu valóban rajta keresztül „lélegzett”: minden ügy, minden papír mögött embereket látott, s az ő embersége tette élővé azt a hivatalt, amely sokaknak rideg hely, neki viszont az emberekkel való kapcsolat terepe volt.
A hajdúbagosi férfi 1977-ben érkezett Hosszúpályiba első munkahelyéről, Derecskéről. Mezőgazdasági előadóként kezdett, ám nem telt bele sok idő, és sorra rá bízták a fontosabb ügyeket: földügy, szociális támogatások, szabálysértés. Már ekkor látszott, hogy nem közönséges hivatalnoki karrier előtt áll. A jó kapcsolatépítés képessége és az emberek iránti érzékenysége miatt hamar csoportvezető lett. 1985-ben már VB-titkárnak nevezték ki, és innen csak egy pillanat volt a jegyzői tisztség. A rendszerváltáskor Hajdú-Biharban elsőként írták át a titulusát jegyzőre – szimbolikus pillanat, hiszen éppen az a hosszúpályi szakember lett a megye első jegyző, aki már addig is a helyi közösségért dolgozott.
A tanácsrendszer utolsó évei, majd az önkormányzatiság hirtelen rászakadó szabadsága és felelőssége nehéz, de felemelő feladatok elé állította. Amikor a járások megszűntek, minden hatáskör a településekre került: építéshatóság, segélyezés, anyakönyvezés, szabálysértés – és ez Hosszúpályiban mind a községházán összpontosult. – Mindazt, hogyan kell jegyzőnek lenni, önmagunktól tanultuk meg – mondja. Nem volt előtte kijárt út, csak kötelesség és emberség. Volt év, amikor 150–200 segélykérelmet bíráltak el, és a szociális bizottság tagjai napokig dolgoztak a rászorulók ügyén. Számára azonban nem a papírmunka volt a lényeg: – Utáltam az íróasztalt. Mindig az emberek között voltam – mosolyodik el.
S ez nem túlzás: naponta járt az iskolákba, óvodába, intézményekbe.
Határszemléken személyesen nézte végig az apró parcellákat, felszólította a gazdákat a művelésre, ellenőrizte, majd intézte, amit kellett. Volt idő, amikor Monostorpályival közös tanácsként 7500 ember ügyeiért felelt – minden egyes aláírás mögött egy történetet látva. – Az egész település élete rajtam ment keresztül – mondja, s ebben nincs túlzás. Az anyakönyvezéstől az építkezési engedélyeken át egészen a halálesetek intézéséig végigkísérte a helyiek életútját. Nem volt olyan család, akinek ne lett volna hozzá köze valamilyen ügyben – és minden ügy mögött történeteket látott, az ügyeket emberséggel intézte.
Pályája legnehezebb időszakaként az 1990–1996 közötti kárpótlási folyamatot említi: több száz hektár földet kellett visszaadni, kimérni, egyeztetni. Nem irodából intézte: maga ment ki a gazdákkal, együtt járta be a földeket. – Személyesen kellett végigcsinálni – idézi fel. Sosem bújt papírok mögé, mindig vállalta a terepmunkát is.
Emellett olyan maradandó fejlesztés fűződik a nevéhez, mint az idősek otthonának felépítése. Nem engedte, hogy a régi téeszépületből alakítsák át – hitt abban, hogy a hosszúpályi idősek többet érdemelnek. Meggyőzte az akkori polgármestert, Kardos Zoltánt, és végül megszületett az 50 férőhelyes, korszerű intézmény, amelyre 2002-ben, az első Orbán-kormány utolsó pillanatában sikerült 144 millió forintos támogatást szerezni. 2003-ban fel is avatták – és számára örök emlék maradt, hogy Orbán Viktor is elfogadta a meghívást az átadó ünnepségre.
Nyugdíjba vonulása után sem engedte el a település kezét. 2010-től képviselőként, majd bizottsági elnökként, 2024 októberétől a pénzügyi bizottság külsős tagjaként szolgált tovább. Kertészkedéssel kapcsolódott ki, de települése fejlődését továbbra is figyelemmel követte. Különösen kedves számára, hogy annak idején ő hívta be a hivatalba a dísznövénykertészettel foglalkozó Zara Andrást – akit a közösség később polgármesterének választott. Akkori első munkája Hosszúpályi szépítése volt. – Mondtam neki, hogy nem jól néz ki a falu. Ő pedig szebbé, széppé tette.
Több kitüntetést kapott, köztük állami elismerést is; nyugdíjba vonulásakor Hosszúpályi díszpolgára lett. Mégis szerényen zárja visszatekintését: mindig az emberek voltak az elsők. – Bizalom nélkül ezt a munkát nem lehet jól végezni.
Ez az egyszerű mondat talán a legtisztábban foglalja össze azt az életpályát, amely nem csupán a közigazgatás története, hanem egy közösség szívének dobbanása is négy évtizeden át.
CH
