
Piacra vitték Hajdú-Bihar kincseit

Tizenhét termék készítőjének munkáját ismerték el a Hajdú-bihari Termékdíj ünnepélyes átadásán, a derecskei önkormányzat dísztermében október 16-án. Az idei díjátadás két szempontból is különleges volt: a megszokott megyeházi helyszín helyett vidéki település fogadta a díjazottakat, és először kapcsolódott termelői vásár az eseményhez. Az elismerés egyszerre szól a termelők tudásának és kitartásának, valamint a vásárlóknak, akik számára a szakmai értékelésen alapuló díj minőségi garanciát jelent. A helyi termékek sikere közben a megye gazdaságát, a hagyományok továbbélését és a helyi identitást is erősíti. A Derecskei Városi és Termelői Piacon az érdeklődők személyesen találkozhattak a készítőkkel, és megvásárolhatták portékáikat.
A kincsnek piac is kell
– Kivittük ezeket a kincseket a piacra. A termékdíj legfontosabb üzenete, hogy ezzel tudjuk támogatni a portéka piacra jutását – fogalmazott Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke. Hangsúlyozta: olyan saját termékekre van szükség, amelyek kifejezik Hajdú-Bihar sajátosságait, helyi alapanyagból készülnek, és erősítik a kötődést a vidékhez. A rövidebb ellátási láncokkal a termelő és a vásárló is közelebb kerülhet egymáshoz.
A közgyűlés 2021-ben fogadta el a díj adományozásának szempontrendszerét. A megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés TOP Plusz-projektjében meghirdetett pályázat a hagyományos, kézműves és üzemi előállítású termékek magas minőségét egyaránt elismeri. A díj logója a csomagoláson és a termék népszerűsítésében is használható.
Pajna Zoltán arról is beszélt, hogy egy jó alapanyagtól a piacképes termékig hosszú út vezet: a feldolgozás mellett meg kell ismerni a vevők igényeit is. Több készítőnél hobbiból indult a munka, mások újra és újra javítottak termékükön, amíg eljutottak az elismerésig. Az eddigi felhívásokra összesen 194 pályázat érkezett, amelyekből 64 kapott díjat.
– Büszkék vagyunk önökre, csak így tovább! – biztatta a termelőket az elnök. Hozzátette: az elmúlt években pályázati forrásból 34 piac épült a megyében. Szorgalmazta ezek rendszeres, összehangolt használatát, és javasolta, hogy a termékdíjasoknak ne kelljen helypénzt fizetniük.
Az idei pályázatokat Csiszár Imre történész, etnográfus, a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság elnöke, a bírálóbizottság tagja értékelte. A több szakterület képviselőiből álló testület október 7-én 41 pályázat közül választotta ki a 17 díjazott terméket.
Maradjon helyben az érték
– A helyi termék egyszerre gazdasági teljesítmény, kulturális és agrárkulturális örökség, közösségi érték, valamint egy térség identitásának megtestesítője – hangsúlyozta Szűcs István egyetemi tanár, a bírálóbizottság tagja. Mint mondta, minden termék mögött emberek, családok, kisebb közösségek munkája, tudása és gyakran több nemzedék tapasztalata áll. Ennek továbbadása azonban sok gazdaságban gondot okoz: a rendszerváltás környékén induló vállalkozások egy részében még nem megoldott az utódlás.
Az ilyen vállalkozások jövedelmet adnak a tulajdonosnak, munkát az alkalmazottnak, megrendelést más helyi cégeknek. Mindez a vidék népességmegtartó képességéhez is hozzájárul. Szűcs István ugyanakkor figyelmeztetett: a jó termék önmagában kevés, ha nincs hozzá stabil felvevőpiac.
A vidéki települések termelőit és kézműves hagyományait Debrecen jelentős vásárlópiacával kellene összekapcsolni.
Ehhez közös értékesítési felületeket, a termelők és kereskedők együttműködését sürgette, amelynek szervezésében civil közösségek és önkormányzatok is szerepet vállalhatnak. A díjazottakat arra biztatta, hogy az elismerést építsék be saját márkájuk népszerűsítésébe, és fogyasszák egymás termékeit is. Azt is javasolta, hogy a díjátadó vidéki megrendezése váljon gyakorlattá.
A Hajdú-Bihari Termékdíj 2026. évi díjazottjai:
Üzemi előállítású mezőgazdasági termékek – növényi eredetű termékek
Léta-Tészta Kft.
4 tojásos Tarka kakastaréj száraztészta
Üzemi előállítású mezőgazdasági termékek – húskészítmények
Marnevall Zrt.
Ripp-Ropp lecsóval töltött csirke
Nagyhegyes Hús Kft.
Dorogi gyomorba töltött házi disznósajt
Tejgazdaság Kft.
Csegei Hús Csemege füstölt kolbász
Üzemi előállítású mezőgazdasági termékek – tejtermékek
Tejgazdaság Kft.
MuMu Félzsíros túró
Hagyományos előállítású mezőgazdasági termékek – feldolgozott növényi eredetű termékek
Diczkó László kistermelő
Kabai Tüzes Mennykő chiliszósz
Fehér Bot Alapítvány, kistermelő
Roppancsssss liofilizált gyümölcs mix
Mezei István kistermelő
Hidegen sajtolt repceolaj
Geszterédi János kistermelő
Csemege Zöldparadicsom
Ovis mama Levendikéje – Hegedűsné Török Ildikó Irén kistermelő
Levendike szörp, levendulával ízesített szörp
Hagyományos előállítású mezőgazdasági termékek – feldolgozott állati eredetű termékek
Gyugos Sajt – Gyugos Zoltánné kistermelő
Derecskei Lapos Sajt
Gólián Méhészet – Gólián Tímea őstermelő
Vegyes virágméz
Fejérvári Sándor őstermelő
Szürkemarha paprikás szalámi
Somlyai Levente őstermelő
Termelői repceméz
Hagyományos előállítású mezőgazdasági termékek
Pintér Pálinka Kft.
Pintér Málnapálinka
Kézműves termékek
UL-GÉP Kft. (Ulveczki József)
Ladányi Serpenyő
Szabó Attila egyéni vállalkozó
Fából készült ajándéktárgyak












































































