A budapesti Mártonffy Máté Debrecenben kapott szárnyakat

A DEAC jégkorongcsapatának egyik kiválóságává lépett elő ebben az idényben Mártonffy Máté, aki látványos, lendületes, csupaszív játékával hamar belopta magát a szurkolók szívébe. Amikor a debreceni jégcsarnok büféjében leültünk beszélgetni, záporoztak a kérdéseink, hogy kiderüljön, ki és mi rejlik az álarc, vagyis a fejvédő mögött.

– Édesapám vízilabdázó volt, belőlem is azt akart faragni, de hamar kiderült számomra, hogy a víz hideg, szilárd halmazállapotában sokkal jobban tetszik. Háromévesen már korcsolyáztam, majd a Budapest Starsban Szabó István Pál edzőnél kezdtem jégkorongozni. Nyaranta azért vízilabdáztam is, hogy édesapámnak is meglegyen az öröme. Dobálni a labdát jól tudtam és nagyon szerettem, de az úszással nem barátkoztam meg. Mondhatom, hogy ki nem állhattam. Hétévesen már csak a hoki maradt. A Budapest Starsból aztán Vasas lett, majd az edzőm átkerült a Ferencvárosba, és én vele tartottam. Tizenhat éves koromban visszaigazoltam a Vasasba, majd a Fradi és a Vasas között ingáztam. Aztán tavaly kerültem Debrecenbe, a DEAC-hoz 

– idézte fel a cívisvárosig vezető utat Mártonffy Máté, aki arra a kérdésre, hogy miért éppen hátvéd lett, hiszen minden gyerek elöl szeret játszani, a kaput akarja ostromolni, úgy válaszolt: 16 éves koráig csatárt játszott, és az azóta már NHL-gólrekorderré avanzsált Alekszandr Ovecskin bűvöletében élt.

– Ő volt az én királyom, arról álmodoztam, hogy a nyomdokaiba lépek. Az ő hatására tanultam meg ütközni, fizikális hokit játszani, és mivel a korosztályomban a súlyosabb srácok közé tartoztam, ezt ki is használtam. Aztán idővel rájöttem, hogy amennyire szeretek támadni, legalább annyira szeretek védekezni is. Az edzőm javasolta, hogy próbáljuk meg, milyen lennék védőként. Megragadtam az új poszton, de az utánpótlás korosztályokban gyakran támadtam is védőként, vagy legalábbis fölléptem a támadásoknál 

– így Máté, akitől megkaptuk a választ arra is, hogy miként tud a saját harmadból indulva a kapuig masírozni. Elég, ha csak a legutóbbi, erdélyi túrán a Csíkszeredának lőtt gólját említjük.

A beszélgetés során kiderült, Máté először szakadt ki a budapesti családi fészekből, amikor Debrecenbe igazolt, és ez 18 évesen nem akármilyen próbatétel elé állította.

– Bevallom, az eleje gyötrelmes volt. Nagyon nehezen tudtam otthagyni az otthont, a két öreg kutyámat. Engem a szüleim mindenben kiszolgáltak és mindent megadtak, amit csak lehetett, hiszen egyke gyerek vagyok. Aztán Debrecenben ért az arculcsapás, hogy életemben először nekem kell takarítani, mosogatni, főzni, és senki nem szolgál ki. A hirtelen rám szakadt önállóság kétségeket és félelmeket ébresztett bennem. Aggódtam a szüleim miatt is, hiszen nem tudtam, miként dolgozzák fel azt, hogy egyetlen gyerekük kirepül a családi fészekből. Eleinte furcsa volt Debrecent is megszokni. Nagyon kicsinek tűnt Budapesthez képest – itt egy termálfürdő van, a fővárosban tizenöt. Szóval nehezen indult, de idővel szerencsére minden a helyére került, és most már kifejezetten szeretem Debrecent, szeretek itt élni.

Milyenek vagyunk mi, debreceniek egy budapesti szemével? – kérdezzük Mátét, aki szerint nincs nagy különbség, legfeljebb annyi, hogy a pestiekre jellemző: mindig különbek akarnak lenni a másiknál. A debreceni jégkorongos közösségben ilyet nem tapasztal. Kiemeli, hogy itt a szurkoló-játékos kapcsolatában sincs alá- vagy fölérendeltségi viszony, és úgy lehet beszélgetni a szurkolókkal, mint a cimborákkal. 

Máté civilben a Debreceni Egyetem hallgatója sportszervezési szakon. A továbbtanulási lehetőség is motiválta, amikor ide szerződött.

– Anyukám az hitte, sose fogok egyetemre járni, így neki is szeretnék bizonyítani – mondja.

Ha a sport és a tanulás mellett marad még ideje, akkor régi szenvedélyének, a videójátékoknak hódol, vagy éppen a kapcsolatokat ápolja a csapatban. Azt mondja, jó szellemiségű társaság a DEAC-é, együtt járnak kávézni is.

– Általában tartalmasan telnek a napjaim Debrecenben, de azért gyakran előfordul, hogy a regenerációnak szentelem az időt, azaz estig nem csinálok semmit, csak pihenek.

Látszik rajta, sokat szálkásodott, amióta Debrecenben játszik. Ezt annak tulajdonítja, hogy sokkal tudatosabban táplálkozik, mint korábban. Pontosan méri a bevitt és az elégetett kalóriát. Ezek a számok lényegesen magasabbak egy élsportolónál, mint egy átlagembernél. Egy jégkorongozó például meccsen és edzésen is ezer kalória fölött éget el – ennek a pótlásáról kell megfelelően gondoskodni. A napi kalóriaszükséglet-kalkulátor tudományos működése helyett inkább azt tudakoljuk, mit eszik.

– Az egyetem napi egy étkezést biztosít a DEAC-os sportolóknak, a többit megoldom otthon. Rendelni elvétve szoktam, inkább elkészítem saját magamnak 

– feleli Máté, majd amikor látja, hogy tágra nyílik a szemünk, nevetve felidézi, hogy az édesanyjától Facetime-on keresztül tanulta meg a konyhaművészet alapjait, és ma már jelent gondot egy hideg vagy meleg vacsora elkészítése.

– Van egy nagyon jó csülkös Debrecenben! 

– válaszolja arra a kérdésre, hogy szokott-e „bűnözni”. Egyébként a sportolók számára kötelezően előírt helyes, sokrétű étrendet követi – teszi hozzá.

Míg Máténak az előző idényben epizódszerep jutott a DEAC-ban, addig idén alapemberként számol vele a szakmai stáb. Erre megvan a magyarázat.

– Tavaly a nagy váltás, a beilleszkedési nehézségek rányomták a bélyegét a teljesítményemre, de ez csak az én bajom volt, senki másé. Itt az játszik a meccseken, aki a maximumot nyújtja az edzéseken. Én azt gondoltam, hogy egy felnőtt csapat sem más, mint egy utánpótlás, de be kellett látnom, hogy ez tévedés, mert sokkal komolyabbak az elvárások. Az edzők látják, ki milyen edzésmunkát végez, és annak tükrében adnak lehetőséget. Ezt felismerve változtattam, s azt hiszem, a szakmai stáb elismerése is, hogy most már rendszeres játéklehetőséget kapok – gyakorolt önkritikát Máté, aki számára egy év alatt nagyot változott a világ, hiszen a mostani DEAC leglátványosabban játszó bekkje.

Adódik a kérdés: egy hátvéd mennyit kalandozhat elöl úgy, hogy annak ne legyen a csapatra nézve súlyos következménye?

– Ha két és fél perce fent vagyok a jégen, mert az ellenfél beszorít minket, akkor nyilván nem az a dolgom, hogy egyedül felvigyem a korongot a rivális kapujáig, hanem az, hogy valahogy kijuttassam a harmadból, és cserélni tudjunk. Egy védő akkor mehet előre, ha megvan a sorban az összhang, vagyis az egyik csatárnak kell ilyen esetben visszazárni. Ha nincs ilyen csatár, akkor felelőtlenség előre törni, mert abból nagy baj lehet – kaptunk ízelítőt a hoki egyik alapszabályából. Máté ezután kifejti, hogy bár egy csatárnak és egy védőnek teljesen más technikát kell alkalmaznia, a posztok gyakran összeérnek a mai jégkorongban, azaz ugyan mindenkinek megvan a maga alapvető posztja (center, szélső, hátvéd), a modern jégkorongban a jégen lévő öt mezőnyjátékos folyamatosan váltogatja a helyét a játékhelyzetnek megfelelően. Ezért a DEAC-nál is, mint mindegyik csapatnál, specifikus edzéseken képzik a csatárokat védőmunkára, és fordítva.

Máté szerint még az idény elején járunk, így nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a DEAC-ról. Sajnálatát fejezte ki, hogy több meghatározó játékos is sérült. Az egész idényre kidőlt, a nemrég Miskolcon horrorsérülést szenvedett Varfolomejev mellett említi Kiss Patrikot és Kreisz Brunót, akik még sokáig nem lesznek bevethetők. Teljes kerettel OB I-et nyerhet a DEAC és az Erste Ligában is legalább az elődöntőig menetelhet – fejezte ki reményét.  

Egy jókora monokli díszíti, azt mondja, egy magasra emelt bot szakította fel a bőrt a szeménél Erdélyben. Varrni kellett volna, de éppen nem volt rá ember, így csak összetűzték hirtelenjében.

Mit szól ehhez a budapesti édesanya, hogy egyetlen gyermeke ilyen sérülésveszélyeknek van kitéve nap mint nap? – kérdezzük, mire azt mondja, anyukája kemény nő, és mindig is az volt mint egykori kézilabdázó. Bár egyke, gyerekként egyáltalán nem féltették túl, éppen ellenkezőleg – teszi hozzá.

Ha már a családnál tartunk, kiderül egy érdekeség a Mártonffy papáról: a fia hatására jégkorongzó lett az egykori vízilabdázóból, és megalapította a siketek magyar hokiválogatottját, amelynek az a törekvése, hogy kijusson a siketek olimpiájára.

A Siketlimpia (hivatalos angol nevén Deaflympics) a hallássérült sportolók nemzetközi, többsportágas olimpiája, amelyet 4 évente rendeznek meg. A rendezvényt a Nemzetközi Siketlimpiai Bizottság (ICSD) szervezi, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is támogatja.

Mátétól kérünk egy jelnyelves mondatot, feltételezve, hogy az édesapjától megtanulta, de hahotázva kérdez vissza: – Káromkodjak? 

Jót nevetünk, majd elmondja, mivel az édesapja nem teljesen hallássérült, ráadásul kiválóan olvas szájról, ha az ember megfelelően artikulál, neki nem volt szüksége tökéletesre csiszolnia a jelnyelvet.

A jövőt firtató kérdésünkre azt feleli, tíz év múlva, amikor éppen 30 lesz, még játszani szeretne, mégpedig meghatározó emberként, bárhová is vesse a sors. Szívesen kipróbálná magát külföldön is, de a legnagyobb vágya az, hogy magára ölthesse a magyar válogatott mezét. Egyelőre azonban a most zajló jégkorongos idényre fókuszál, mint mondta, ebbe belead apait-anyait.

Mártonffy Mátét október 16-án, pénteken este láthatjuk harci szerelésben, amikor a DEAC az Újpestet fogadja 18.30-tól a Derék utcai jégcsarnokban.

Cs. Bereczki Attila