
Roma fiataloknak indítanak mentorprogramot Debrecenben

Roma középiskolásoknak indít mentorprogramot a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon – közölte a projektvezető október 16-án, pénteken az MTI-vel.
Az Útitárs - mentori és mobilitási program roma fiataloknak 126,35 millió forint európai uniós pályázati forrásból és a magyar kormány támogatásával valósul meg.
A programban a diákotthon részeként működő Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium roma egyetemista hallgatói kortárs mentorként segítenek középiskolás fiatalokat.
A projekt három tanévig tart, ez idő alatt 30 roma középiskolás részesül mentorálásban. A mentorálást pályaorientációs tanácsadás, közös szakmai és közösségi programok egészítik ki.
A mentorok munkáját a projekt keretében beszerzett információs és kommunikációs technológiai eszközök segítik.
A projekt a szakkollégiumi hallgatóknak hat külföldi tanulmányutat is biztosít, amelyek a nemzetközi tapasztalatszerzést, a tanulási motivációt és a roma közösségek európai helyzetének jobb megismerését szolgálják.
A program a szakkollégium több mint tíz éve végzett, roma egyetemistákat támogató tevékenységét terjeszti ki a középiskolás korosztályra.




































