
Tartalékosan is nyert a DVSC

37-31-re legyőzte a DVSC Skyline a Moyra-Budaörs United Shipping együttesét az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság 6. fordulójának október 15-i játéknapján. Az Esztergom ellen megsérült Petrus Mirtill és Alicia Toublanc nem jöttek rendbe, sőt Csernyszánszki Liliána sem tudta vállalni a játékot (Jovana Jovovics és Szabó Nina visszatéréséről sincs még szó). A több egykori válogatottat felvonultató Budaörs a második félidőben négy gólra megközelítette a DVSC-t, ennyiben tudott borsot törni a debreceniek orra alá.
A DVSC Placzek – Ratalics, Kobylinska, Hámori, Tóvizi, Thorleifsdóttir, Vámos, a Budaörs Zsigmond – Szöllősi-Schatzl, Szekerczés, Debreczeni-Klivinyi, Uhrin, Marincsák, Krpez-Slezák hetessel indított. Jó volt a start, három perc után 1-4. A pályafutása során először kezdő Ratalics gyorsan fel is avatta Zsigmond kapuját. Öt perc sem telt el, időt kért Buday Dániel, mert a csapata máris ötgólos hátrányba került, 1-6. A nyolcadik percben Thorleifsdóttir lőtte át a hazai védelmet, 3-9, majd Szöllősi-Schatzl suhant el a DVSC fiatal jobbszélsője mellett és nem is hibázta el a ziccerét. Tíz perc sem kellett a Lokinak, hogy tíz fölé jusson a szerzett gólok számában, ami nem sok jót ígért a Budaörsnek.
A 11. percben egy másik fiatal, Keller Petra villant (6-13), miután a veterán válogatott, Szöllősi-Schatzl újra sikeresen szabadult meg Ratalicstól, akit ráadásul 2 percre le is küldtek a sokszoros válogatott veterán elleni szabálytalanságáért. Negyedóra után 10-17, maradt a különbség, Ivancok-Soltic két találattal szállt be. Három perccel a szünet előtt Ivancok-Soltic három kimaradt debreceni próbálkozás után 15-23-ra módosította az eredményt, s a lefújásig maradt a nyolcgólos előny, 18-26. Kobylinska és Tóvizi jártak elől a gólszerzésben debreceni oldalon.
Jobban kezdte a második félidőt a hazai csapat, öt gólra jöttek fel a 34. percben, 22-27, középen szellőssé vált a Loki. A 38. percben Kobylinska az ötödik hetesét is értékesítette, 23-29, a lengyelre nem lehetett panasz. Pontatlan volt a DVSC ezekben a percekben és a védekezés sem volt rendben, tovább csökkent az előny, a 43. percben 26-30-ra állt a meccs. Szilágyi Zoltán csapata érezte, hogy többre van szükség, feszesebbé vált a debreceni védekezés. Ezzel együtt is csapkodott a játék, így jól jött Ivancok-Soltic újabb találata az 54. percben, 29-35. A végére hatgólos győzelmet ért el a DVSC; Monika Kobylinska tizennégy találattal zárt, a jobbátlövő mind a 9 hetesét belőtte!
K&H női kézilabda liga, 6. forduló
Moyra-Budaörs United Shipping – DVSC Skyline 31–37 (18–26)















































