Hirdetés
Lezárt ügy: műtárgy nem, csak pénz kellett a hadházi tolvajnak
| 2023. 05. 04. | 15:15:00
Ügyészség elé állhat.

Betörésekről érkezett bejelentés március 26-án reggel. Egy debreceni cukrászdából fél millió forint készpénz tűnt el, egy műterem helyiségét pedig valaki feltörte, de onnan nem hiányzott semmi.
A debreceni bűnügyesek előtt hamar körvonalazódott, hogy a két bűncselekményt ugyanaz követhette el.
A nyomozók munkája pár órán belül meghozta az eredményt, egy hajdúhadházi lakos került a látókörükbe. A 25 éves férfit már másnap elfogták, és a lopott pénz jelentős részét is sikerült lefoglalniuk. Kihallgatásán beismerő vallomást tett. Mint kiderült, csak készpénzre utazott, ezért nem vitt el semmit a műteremből.
További híreink

A rendőrség a „négy nem” szabályára figyelmeztet
A rendőrök az ünnepek alatt is folyamatosan jelen lesznek az utakon - ígérik.

A húsvéti italozás is nagyon fájhat
A biztosítást is el lehet bukni.

Debrecenben ítélik el a csákánynyeles gyilkost
Szerelme szeretőjével végzett, de majdnem a nővel is.

Elosztókat vittek el Berettyóújfaluból
Összesen nyolc embert vettek őrizetbe.

Részegen, jogosítvány nélkül vezetett Debrecenben
Korábban végleg eltiltották a járművezetéstől.

Szlovák tolvajokat fogtak a polgári bevásárlóközpontban
Értékes ruhákat loptak.

Alkalmi ismerőse fosztotta ki a debreceni nőt
Közösen italoztak a hölgy lakásán.

„Szétlopta” az albérletét egy férfi Debrecenben
Vádat emeltek ellene.

Fejbe lőtte a főnökét a hajdú-bihari kaminonos
A Debreceni Törvényszék tárgyalja a különös ügyet.

Lecsapott Hajdúhadházon a rendőrség
Egyszerre több helyszínen törtek rá a drogdílerekre.

A debreceni belvárosban garázdálkodtak
Az ittas férfi és nő belekötött mindenkibe és mindenbe.

Hétpróbás bűnözőt fogtak el Pallagon
Azonnal megbilincselték a debreceni rendőrök.

Négyes karambol Polgáron
Mentő is érkezett a balesethez.

Mentőhelikoptert hívtak a sérülthöz a 4803-as útra
Derecske és Földes között történt.

Hármas karambol a 35-ös főúton
Mentők, tűzoltók a helyszínen.

Eszközökre és örökségre is jutott Esztáron
A bihari falu a Versenyképes Járások Program forrásából fejlesztette a konyhát, könyveket adott ki, és már a következő ütemre is készül.

Tojáskereséssel robbant be a húsvét Hajdúnánáson
A városközpontban minden adott volt az ünnephez: napsütés, díszbe öltözött tér, családi programok és régi hagyományok új élete.

Így éled újra a húsvét Mikepércsen
A nagyszombati fesztiválon a múlt emlékei és a mai családi közösségi élmény kapcsolódott össze.

Mentő is érkezett a szoboszlói balesethez
Két autó ütközött össze.

Élettel telt meg a hajdúböszörményi tájházak udvara
Szalmalabirintus, báránybégetés, tojásfestés és régi falusi hangulat várta a családokat a húsvét alkalmával.

Nyuszi Expressz vitte a húsvét hírét Hosszúpályiban
A településen az idén kisvonattal, pecsétekkel és sok nevetéssel járták végig a családok a húsvéti kaland állomásait.

Életet mentett a szabadnapos hajdú-bihari rendőr
Egy síneken fekvő ittas férfinak segített.

Tojásokra írva is őrzik a hagyományt
A téglási főtéren a játék, az állatsimogató és a helyi népszokások együtt hangolták a gyerekeket, szülőket a húsvétra.

Előrelépés a Debrecen–Mátészalka vasútvonal felújításában
Tasó László bejelentése szerint megkezdődött a 110-es vonal elővárosi célú fejlesztésének tervezése.
Hirdetés
Olvasta már?

Sokan már véglegesítették az adóbevallást
Akinek pénz áll a házhoz, érdemes mielőbb jóváhagynia a tervezetet.

Négyes karambol Polgáron
Mentő is érkezett a balesethez.

Tűz Józsán: több tűzoltóegységet riasztottak
A debreceniek mellett a berettyóújfalui lánglovagok is oltják a tüzet.

Mentőhelikoptert hívtak a sérülthöz a 4803-as útra
Derecske és Földes között történt.
Gazdaság
Eszközökre és örökségre is jutott Esztáron
A bihari falu a Versenyképes Járások Program forrásából fejlesztette a konyhát, könyveket adott ki, és már a következő ütemre is készül.
Háromezer forint is lehet egy doboz cigaretta
Áremelkedés a láthatáron.
Intézményfenntartásra és bérekre koncentrálnak Hosszúpályiban
Stabil, de szűk mozgásterű büdzsével vágott neki 2026-nak az agglomerációs település.
Összeomolhat az Aranybika-projekt?
Hatalomváltás esetén a fideszes debreceni képviselőjelölt sem bizakodó.
Rendszerintegráció, hálózatépítés Debrecenben
Pályázati felhívás.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
Támogatott tartalom

Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.

E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.

Stílus és funkcionalitás találkozása
Nagyméretű kombi térkövek a modern környezetért.

Gyerekek tanítanak a fürdőkultúráról Debrecenben
Rajzpályázat.
Hirdetés

























