Illegális dohány: nagyon ráfizetett egy hajdú-bihari

Túlsúlyos furgon, ismeretlen fuvar és több mit 2 tonna szárított dohánylevél az M3-as autópályán – a járőrök egy rutinszerű ellenőrzés alapján indult ügyben, illegális szállítmányra bukkantak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M3-as autópálya Hajdú-Bihar vármegyei szakaszán állítottak meg egy magyar furgont, amely szemmel láthatóan túlsúllyal közlekedett. A forgalmi engedély szerint a jármű megengedett legnagyobb össztömege 3 500 kilogramm volt, azonban a mérlegelés 2 100 kilogramm túlterhelést mutatott, amely 60 százalékkal haladta meg a limitet.
A furgont egy 58 éves férfi vezette, aki úgy nyilatkozott, hogy az autót egy cégtől bérelte, de nem áll munkaviszonyban senkivel. Azt állította, hogy egy fővárosi parkolóban átvette tőle egy ismeretlen személy a járművet, majd egy órával később visszaszolgáltatta – áruval megrakodva – a fuvarért pedig juttatást ígértek neki.
A pénzügyőrök a raktér átvizsgálásakor 2 254 kilogramm szárított dohánylevelet találtak. A szállítmány eredetét a sofőr nem tudta igazolni, és annak tulajdonjogát nem ismerte el. A pénzügyőrök a dohányleveleket lefoglalták, majd jövedékkel visszaélés elősegítése bűncselekmény miatt indítottak eljárást. Az elkövető több mint 4,5 millió forint jövedéki bírságra, valamint a túlsúly miatt 780 000 forint közigazgatási bírságra is számíthat.
Az ellenőrzés azonban itt még nem ért véget, a járőrök a férfi bejelentett tartózkodási helyén is ellenőrzést tartottak. Az ingatlanban a férfi 36 éves élettársa vette át a helyiségellenőrzésről szóló végzést, majd a pénzügyőrök a lakóház minden zegét-zugát átvizsgálták. A nyárikonyhából
11,445 kilogramm vágott fogyasztási dohány került elő, melynek érkéke több mint 1,6 millió forint. A nő azt állította, nem tudja, hogy kerülhetett oda a feketepiaci áru.
Az egyenruhások az ingatlanban talált dohányterméket is lefoglalták, és jövedéki törvénysértés, valamint költségvetési csalás bűncselekmény miatt eljárást indítottak. Az újabb illegális dohányáru okán az elkövető több mint 1,3 millió forint bírságra is számíthat.























































