Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Sorozatbetörő Debrecenben: négymilliós kárt okozott

police.hu | 2026. 05. 16. | 12:59:26
Végül csak elfogták.
Sorozatbetörő Debrecenben: négymilliós kárt okozott
Üzletekbe is betört (Fotó: police.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tavaly augusztusban indult egy betöréssorozat, elkövetője először egy fodrászszalont nézett ki magának. Bejutott az ajtón, majd főleg műszaki cikkeket és pénzt keresett. Ezután főképp élelmiszerboltokba, de alkalomadtán pékségekbe, játékboltokba és egyéb üzletekbe is betört. A taktikája minden esetben ugyanaz volt; éjjel érkezett vonattal Debrecenbe, járta az utcákat, és ahol nyitott ablakot vagy olyan ajtót talált, amit könnyen ki tudott nyitni, megpróbált bejutni.

A bűnügyesek folyamatosan dolgoztak az azonosításán, minden nyomot, helyszínt megvizsgáltak, és végül sikerrel jártak. Elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a tolvajt, aki részletes beismerő vallomást tett. Közölte a rendőrökkel, hogy minden alkalommal azért ment Debrecenbe, hogy valami bűncselekményt kövessen el.

Őrizetbe vették a férfit, majd a bíróság elrendelte letartóztatását. A vizsgálat eredményeként bővült a sértettek köre, így tízrendbeli lopás miatt kell felelnie. A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást, és az iratokat megküldte az ügyészségre.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Magyarországon is látható a sarki fény
Magyarországon is látható a sarki fény
Ha komolyabb mágneses vihar alakul ki.
Rendőrségi razzia a debreceni Nagyállomáson
Rendőrségi razzia a debreceni Nagyállomáson
A Petőfi téren is fokozott ellenőrzést tartottak.
Semcorp: tudomásul vesszük a határozatot
Semcorp: tudomásul vesszük a határozatot
Közleményt adott ki a bezárt debreceni cég.
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Kozma Éva: hiteles a polgármester aggodalma vagy csak a lehetséges előrehozott választásra készül?
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
A panasz szerint a buszsofőr nem állt meg a kánikulában egy 13 éves lánynak.
Balos javaslatokkal értett egyet a fideszes polgármester
Balos javaslatokkal értett egyet a fideszes polgármester
Debrecen vezetője találkozót kért Vitézy Dávidéktól, de azt mondta, hogy választ sem kapott.
Bezárták a Semcorp gyárát Debrecenben
Bezárták a Semcorp gyárát Debrecenben
A hatósági vizsgálatok idejére.
Polgármesteri hivatal: Magyar Péter nem mondott igazat
Polgármesteri hivatal: Magyar Péter nem mondott igazat
A debreceni Semcorp-gyár szennyezése a téma.
Debreceni Fidesz: Papp László nem felelős
Debreceni Fidesz: Papp László nem felelős
Kiállnak a polgármester mellett.
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Ténylegesen krimibe illő az évtizedek óta pusztuló egykori debreceni vendéglátóhely története?
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Minden idők leghosszabb vetítéssorozata indul el Debrecenben - írják.
A rendőrök nyerték a hajdúhadházi autós üldözést
A rendőrök nyerték a hajdúhadházi autós üldözést
A bíróság elrendelte a letartóztatását.
Azt hazudta, megverték és kirabolták a 42-esen
Azt hazudta, megverték és kirabolták a 42-esen
Vádat emelt a Berettyóújfalui Járási Ügyészség.
1341 óra iskolai hiányzás – három év alatt
1341 óra iskolai hiányzás – három év alatt
Vádat emelhetnek a hajdú-bihari anya ellen.
Bűncselekmény a pocsaji tüzépen
Bűncselekmény a pocsaji tüzépen
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást.
Lenyelt kapszulákban csempészték a heroint
Lenyelt kapszulákban csempészték a heroint
A bandát irányító nőt a Hajdúdorogi Rendőrőrs munkatársai fogták el.
Megzavarták a hajdúszoboszlói betörőt
Megzavarták a hajdúszoboszlói betörőt
Üres kézzel távozott, ráadásul el is kapták.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Utolsóból lett második a debreceni gokartos
Utolsóból lett második a debreceni gokartos
A DEAC sportolója az elrontott időmérő után javított.
Adómentes lesz az iskolakezdési támogatás
Adómentes lesz az iskolakezdési támogatás
A pénzügyminiszter jelentette be.
Magyarországon is látható a sarki fény
Magyarországon is látható a sarki fény
Ha komolyabb mágneses vihar alakul ki.
Rendőrségi razzia a debreceni Nagyállomáson
Rendőrségi razzia a debreceni Nagyállomáson
A Petőfi téren is fokozott ellenőrzést tartottak.
Gazdaság
Sokan várnak bekötésre – megnyílt a pályázat
A fejlesztésekkel több megújuló energiát kapcsolnak a rendszerbe - közölte a miniszter.
Erős félévet produkált az autópiac Magyarországon
Kiemelkedő a bővülés az elektromos autók szegmensében.
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Ténylegesen krimibe illő az évtizedek óta pusztuló egykori debreceni vendéglátóhely története?
Korszerűbb utak és biztonságosabb közlekedés Polgáron
Az új támogatási forma beruházásai egyszerre javítják a közlekedést és a közszolgáltatások színvonalát.
Új vezérigazgató a HUNÉP Zrt-nél
Az új vezetés célja a stabil működés, a szakmai folytonosság és a változó ügyfélelvárásokhoz való alkalmazkodás.
Nemzetközi elitcsapattal magyarázkodik a debreceni Semcorp
A városvezető már nem látja őket szívesen Debrecenben.
Támogatott tartalom
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Ahol a zene és a hit erejének segítségével közösségre találunk Debrecenben.
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A Gulyás Tüzépen segítünk megtalálni a megfelelő választást.
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Debrecenbe, Kürtös utcai irodájába keresi munkatársát az ingatlanközvetítő hálózat.
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Különleges esti programok várják az egész családot júliusban.