Cérnával rajzol a hencidai kőműves

Hencidán, Varga Gyula lakásában már a belépés pillanatában szemünkbe ötlik, mi az a különleges hobbi, amely hosszú ideje kitölti a ház tulajdonosa szabadidejének jórészét. A falakon, a szobákban és a folyosón mindenütt cérnaképek sorakoznak: vannak egészen kicsi, 30-szor 30 centiméteres munkák, a legtöbb kép 50-szer 70 centiméter körüli, a legnagyobb pedig a hálószobában kapott helyet, 120-szor 120 centiméteres méretével szinte uralja a falat. A képek virágokat, életképeket, különböző motívumokat ábrázolnak. Színeik változatosak, sok közülük tükörháttérrel készült, ami még látványosabbá teszi a kompozíciókat. Közös bennük a technika: Varga Gyula hungarocell lapra apró szegecseket rögzít, majd ezeket különböző színű cérnákkal köti össze. A fonalak találkozásából, futásából és rétegződéséből rajzolódnak ki a formák.

Éjszakába nyúlóan is

– A cérnakép készítése a hobbim. A katonaságtól hoztam magammal. Ott láttam először, hogy ilyeneket csinálnak. Néztem, milyen gyönyörű, de elsőre azt hittem, nagyon bonyolult lehet. Aztán másnap este már én is csináltam. Kerestem hozzá sablont, megnéztem, hogyan kell elkezdeni, és elkészítettem az elsőt – idézte fel Varga Gyula.

Orosházán volt katona, másfél évig szolgált. A hobbi onnan maradt meg, immár legalább négy évtizede. Igaz, nem folyamatosan dolgozik a képeken: inkább télen veszi elő őket, amikor kevesebb a kinti munka és hosszabbak az esték.

– Volt, amikor sokat csináltam, aztán évekig semmit. Előfordult, hogy a Facebookon megláttam egy képet, és azt mondtam: ez könnyebb, mint amit én szoktam készíteni. Másnap este már neki is láttam. Ha az ember hozzáfog, néha nem is tudja abbahagyni. Volt, hogy éjfélkor is azt mondtam: ezt még befejezem, aztán még hozzákezdtem egy másikhoz – mondta.

A munka mindig a rajzzal kezdődik. Először papíron alakul ki, hogyan néz majd ki a kép, hová kerülnek a szegecsek, milyen irányban futnak majd a szálak. A színeket is ő maga választja meg.

– A világosabb színek a kedvenceim, mert azok jobban kijönnek a képen, főleg sötétebb alapon. Szeretem a virágmotívumokat, azok közel állnak hozzám. Ha nem túl bonyolult a kép, akár fél nap alatt megvan. A nagyobbaknál, részletgazdagabbaknál természetesen több munka van vele – magyarázta.

Régebben deszkára dolgozott, abba kellett beverni a szegeket. Ma már többnyire hungarocell alapot használ, amelybe könnyebb belenyomni az apró rögzítőket. A cérna viszont közben drága lett.

– Régen, amikor elkezdtem, hét forint körül volt egy gombolyag cérna. Most már ötszáz forint is lehet. Ez a legnagyobb költség benne. Egy kisebb képhez elmehet egy gombolyag, a nagyobb munkákhoz pedig sokkal több kell – tette hozzá.

Pénzért egyet sem

A képek többsége ma is a lakásában látható, de jó néhány már másokhoz került. Nem eladásra készülnek, inkább ajándékba ad belőlük rokonoknak, ismerősöknek.

– Szerintem úgy húsz kép elment már ajándékba. Volt olyan, amit megvettek volna, de én nem ezért csinálom. Pénzért nem is adnám el őket. Amit elajándékoztam, azt lefotóztam, hogy nekem is megmaradjon. Volt olyan kép, amelyiket aztán még egyszer megcsináltam – mondta.

Arra, hogy melyik munkájához kötődik legjobban, mosolyogva válaszolt.
– Általában mindig az utolsó a kedvencem, amit éppen elkészítek. Most legutóbb egy kígyós képet csináltam, most az áll hozzám a legközelebb – fogalmazott.

Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elképzelte, vissza kell bontania. A cérna ilyenkor nem sérül meg, mert csak akkor vágja el, amikor egy-egy szakaszt befejez. Akkor megköti, majd jöhet a következő húr.

Varga Gyula nyugdíjas, korábban kőművesként dolgozott. A cérnakép készítése egészen másfajta mozdulatokat kíván, mint a régi mestersége, mégis jól megfér egymás mellett a két világ.

– Kőműves voltam, ahhoz erő kellett, ehhez meg finom mozgás. Sokan csodálkoznak, hogy hogyan tudom megcsinálni. Mondom nekik: bonyolultnak látszik, de ha az ember ráérez, már nem olyan nehéz. Van benne egyszerűség is – mondta Varga Gyula.