Így tűzzük az apró részleteket a szőnyegkészítés során
Előfordulhat, hogy egészen apró mintát szeretnénk létrehozni az anyagban, ez esetben az első gondolat, ami megfordulhat a fejünkben, hogy nehogy szétvágjuk a textilt, de az is felmerülhet, hogy kimegyünk a vonalból. Az igazság az, hogy létezik egyszerű módja, hogy szépen megoldjuk, ebben a cikkben el is mondjuk, hogy miként lehetséges.
Legyen kéznél a hímzőtoll
Néhány kelléket nem árt beszereni, ehhez látogassunk el a Tufting Világ oldalára, ahol kezdőszettek is elérhetők, ugyanakkor tufting fonal is, nem mellesleg hasznos tippeket is olvashatunk, amik különösen a kezdők számára jelentenek nagy segítséget.
Visszatérve a szükséges kiegészítőkre, kelleni fog egy hímzőtoll, fonal, olló és persze a kezünk. Egy pro tipp: célszerű a részletekkel kezdeni a tűzést, amikor még jól látható a forma, és könnyen hozzáférünk az érintett szakaszhoz.
Konkrét lépések
Elsőként fűzzük be a fonalat a hímzőtollba, ezt követően átszúrhatjuk a vásznon, ami után a keretet átölelve (félig), a másik kezünk segítségével fogjuk meg a másik oldalon, így megtartható a hossz. Lényegében ennyi is az egész, ezt kell ismételni addig, amíg ki nem töltjük a formát. A kialakult hurkokat akár ezen a ponton, vagy majd a trimmeléskor is levághatjuk.
A trükk lényege
Most, hogy már ismerjük a kisebb részletek hozzátűzésének technikáját, láthatjuk azt is, hogy csupán annyi a trükk az egészben, hogy át kell érnünk a keretet, ha ez megy, akkor szépen kivitelezhető az egész folyamat.
Miért érdemes profiként űzni a tuftingot?
Egy világszerte ismert kézműves hobbiról van szó, és ha mélyebben is belemerülünk a szőnyegkészítés világába, nemcsak azt nyerhetjük általa, hogy varázslatos alkotások kerülnek ki a kezeink közül, hanem egyfajta stresszoldó tevékenységként is gondolhatunk rá. Ez pedig az életünk minden területén előnyös lesz számunkra.
Ráadásul a sikerélmény folyamatosan visz előre, így idővel akár komoly vállalkozásba is foghatunk, de persze bőven akadnak olyanok is, akik megmaradnak a “hobbiszint” mellett.
Ezek a szőnyegek különféle stílusokban, más-más dizájnnal készülhetnek, így egy kicsit belecsempészhetjük a saját egyéniségünket, a személyiségünk egy-egy rejtett darabját is. Az önkifejezés mellett nagyszerű ajándékok is megalkothatók, ha már unjuk a sablonos meglepetéseket.
Tanulni és gyakorolni
A tufting esetében is annyi a kulcs, hogy gyakorlás és tanulás révén fejlődhetünk igazán sokat, na és persze nem árt tájékozódni a hasznos tippekkel, javasolt technikákkal kapcsolatban.
A Tufting Világ oldalra ellátogatva nemcsak a szükséges kiegészítőket vásárolhatjuk meg, hanem rengeteg információt is találunk, amelyek segítségünkre lehetnek a szőnyegkészítés során.
A kézműves hobbi révén kiszakadhatunk a mindennapi hajtásból, egy kicsit megállhatunk, hogy alkossunk valami szépet.