Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Harminc éve látható Debrecenben a Golgota

| 2023. 08. 18. | 10:56:00
Hosszas egyezkedés után maradhatott együtt a Krisztus-trilógia a Déri Múzeumban.
Harminc éve látható Debrecenben a Golgota
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni.” 

Így vallott műveiről az alkotó, akinek a múzeum talán legnépszerűbb kiállítóterében, a Munkácsy Teremben láthatók Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó, monumentális alkotásai. A festmények Krisztus és vádlói konfliktusát, végkifejletként pedig az ige beteljesedését, Krisztus kereszthalálát jelenítik meg. A művek közös bemutatásának különlegessége, hogy maga Munkácsy sem látta együtt a három, bibliai témát feldolgozó festményét. A Jézus életét megörökítő sorozat darabjai első alkalommal 1995. augusztus 25-én, a Déri Múzeumban voltak láthatók együtt.

Különösen fontos mind Debrecen városának, mind a Déri Múzeumnak, hogy itt valósulhatott meg először a három mű együttes bemutatása. A Déri Múzeumba látogatók a „művészetek templomában” tekinthetik meg a különleges megvilágításban kiállított műveket. 

A látogatók által leginkább keresett műalkotások sorsának alakulását mindig jelentős figyelem kísérte. A 2015-ös év óriási eredménye volt, hogy a Magyar Értéktárprogram keretéből sikerült megvásárolni a Krisztus Pilátus előtt című festményt, így a sokszor utaztatott mű végleges helyett kapott a múzeum épületében. A három alkotás közül már csak a Golgota helyzete nem rendeződött, erre 2019. január 9-ig kellett várni. A mű tulajdonosával folytatott tárgyalások sikerrel jártak, és ami nem sikerült a magyar államnak 135 éve, az végre beteljesedett és együtt maradhattak a Krisztus-trilógia darabjai!

A Golgota

(1884, olaj-vászon 460x712 cm)

Munkácsy 1881-től dolgozott második festményén, amely Krisztust ábrázolta a kereszten. Egyszer, munka előtt önmagát is felköttette egy keresztre (De Suse márki fényképe őrzi a jelenetet), hogy érezze a fájdalmat. Tizenöt vázlat és tanulmány után 1884 húsvétjára készült el a kép. Sedelmeyer visszahozatta a Krisztus Pilátus előtt-et Skóciából, és párizsi palotája udvarán egymással szemben mutatta be a két vásznat. A siker olyan jelentős volt, hogy a kép látogatásának eseményét még Maupassant is megörökítette a Szépfiú (Bel ami) című regényében.

A másodbemutató Budapesten, a régi Műcsarnokban (ma Képzőművészeti Egyetem) volt 1884 szeptemberében. Ekkor a festő úgy nyilatkozott, hogy most már új képre gondol, a feltámadásra, az eszme győzelmére. Ez a terve nem valósult meg, mert a magyar egyházi vezetők pénzgyűjtési akciója a két festmény itthon tartására nem volt sikeres. Sedelmeyer túl magas árat szabott, továbbvitette a Golgotá-t. Európai diadalútja után ezt is New Yorkban mutatták be, és ezt is John Wanamaker vásárolta meg. 

A Golgota nehezebb feladatot jelentett Munkácsynak, mint az első és a harmadik festmény. Azok cselekménye zárt térben játszódik, ezé a szabadban, a Koponyák hegyén. Ott a szűk belső tér segített összefogni a kompozíciót, itt a hatalmas természeti kép szinte elnyeli a két csoportot. Az egyik Krisztusé és a siratóké, a másik a szemlélődők és eltávozók csoportja. Itt, az árnyaltan jellemzett tömegben látjuk a legérdekesebb figurákat: a közönyös zsidó ácsot, a mellét verő, futó zsidó férfit, és az ún. arab lovast,  a lóháton ülő, titokzatos, jelképes alakot. A mű legnagyobb erénye: a jellemző, kifejező kolorit és a tájfestés. Az ég sötét tónusú megjelenítése vészjóslóan tükrözi a megtörtént, jóvátehetetlen drámát, amelyet mindegyik evangélista megírt, ha szűkszavúan is.

A Golgota 107 év után, 1991 őszén érkezett ismét Budapestre. 1992–93-ban restaurálta Szentkirályi Miklós, Lente István és Menráth Péter. 1993 húsvétján Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, 1993 Szent István-napjától – éppen harminc esztendeje – a Déri Múzeum Munkácsy Termében látható.

További híreink
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Háromnapos rendezvénysorozat május végén.
Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló film
Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló film
217 millió dollár egyetlen hétvége alatt.
Világsztárokkal készül a Márai-regény új feldolgozása
Világsztárokkal készül a Márai-regény új feldolgozása
Az egyik főszerepet a háromszoros Oscar-jelölt Ralph Fiennes alakítja.
Távozik a filmügyi kormánybiztos
Távozik a filmügyi kormánybiztos
A Nemzeti Filmintézet a továbbiakban nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket.
Gerendás Péter: 70
Gerendás Péter: 70
Zeneszerzőként, szövegíróként is maradandót alkotott.
Versünnep a magyar költészet napján
Versünnep a magyar költészet napján
Közelebb hozzák a kortárs és klasszikus lírát a közönséghez.
Életképek a városnapi ünnepről
Életképek a városnapi ünnepről
Debrecen szombatig ünnepel.
Gáspár Sándor 70 éves
Gáspár Sándor 70 éves
Isten éltessen, Róka!
Megkezdődött Debrecen ötnapos ünnepe
Megkezdődött Debrecen ötnapos ünnepe
A szervezők szerint gazdag kulturális és szórakoztató kínálat várja a cívisvárosiakat.
Szoboravatóra készül Debrecen
Szoboravatóra készül Debrecen
A város így is emlékezik a díszpolgárára.
Spiró György: 80
Spiró György: 80
A kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő írója.
90 éve született Csukás István
90 éve született Csukás István
Egy örök gyerek a magyar irodalomban – generációkat kötött össze .
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés