Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője

Bár a fenntartó, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. februárban azt ígérte, várhatóan április 30-ig kicserélik a legrosszabb állapotú lépcsőfokokat, a valóságban ma, a határidő napján kijelenthető: a Faraktár utcai felüljáró két lezárt lépcsője továbbra sem használható Debrecenben.
Sőt, a helyszíni tapasztalatok alapján nemcsak hogy nem készültek el a munkálatok a jelzett időpontra, de a lezárt lépcsők felújításához még hozzá sem kezdtek.

A másik két, gyalogosok számára nyitva hagyott lejáró állapota pedig továbbra sem megnyugtató. A töredezett lépcsőfokok, málló betonélek és rozsdásodó szerkezeti elemek komoly kockázatot jelentenek az arra közlekedőknek.

A Cívishírnek a fenntartó korábban azt írta, a téli időjárás – különösen az intenzív sózás és a gyakori fagyási-olvadási ciklusok – okozta a lépcsők gyors állapotromlását. A szükséges beavatkozásokat ennek megfelelően ütemezték be. A kisebb mértékű javításokra szoruló lépcsőfokok és a töredezett járdaszakaszok javítását 2026 első félévére ígérték. Az elmúlt napokban ugyan történt némi beavatkozás: a Magyar Közút munkatársai a járda egy részét kijavították, valamint az egyik oldalon a padkák helyreállítása is megtörtént, de a lépcsőkhöz nem nyúltak.

A környéken közlekedők számára ez nem csupán kényelmetlenséget jelent. Sokan naponta járnak erre, és a megmaradt lépcsők állapota miatt fokozott figyelemmel, lassabban, gyakran bizonytalanul közlekednek. Különösen a kisgyermekkel közlekedők és az idősebbek érzik kockázatosnak a helyzetet.
A kérdés most az, mikor történik meg ténylegesen a lezárt lépcsők felújítása, és mikor áll helyre a biztonságos gyalogos közlekedés a felüljárón? Kérdéseinket elküldtük a Magyar Közút Nonprofit Zrt-nek – amint válaszolnak, tudatjuk.
FR














































