Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni tornászok bravúros győzelme

| 2023. 03. 28. | 14:08:00
A DEAC női tornászai megtörték a TF évek óta tartó uralmát.
Debreceni tornászok bravúros győzelme
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hétvégén Budapesten, a Magyar Torna Szövetség szervezésében zajlott a II. osztályú női Budapest-Vidék Bajnokság a felnőtt, az ifi és a serdülő korosztály számára. A DEAC tornászai mindhárom korcsoportban számos érmet gyűjtöttek.

A felnőttek között bravúros eredményt értek el a mieink, hiszen amellett, hogy megnyerték az első fordulót, vidékbajnokok is lettek. Mindez azért is hatalmas teljesítmény, mert a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) gárdája hosszú évek óta megközelíthetetlennek bizonyult, ám csapatunknak ezúttal sikerült maga mögé utasítania.

A debreceni tornászok edzője, Antal Mária honlapunknak elmondta, hogy a lányok lelkiismeretesen és szorgalmasan készültek a bajnokságra, és egymást segítve versenyeztek. Külön örömteli, hogy a csapatarany mellet egyéniben is szépen termeltük az aranyérmeket, hiszen Dandé Csenge összetett győzelme mellett gerendán is diadalmaskodott, míg Purguly Zsuzsanna talajon, Nagy Lili korláton bizonyult a legjobbnak.

Az utánpótlás versenyzők szintén szépen szerepeltek, hiszen a serdülők az első helyen végeztek, az ifik ötödikek lettek, és egyéniben is több érmet sikerült nyerni mindkét korosztályban.

Torna II. o. Budapest-Vidék Bajnokság
Felnőtt
Csapat: DEAC 1. hely (Lakatos Léna, Bencze Barbara, Nagy Lili, Dandé Csenge, Purguly Zsuzsanna).
Egyéni: Dandé Csenge összetett 1., gerenda 1., ugrás 3., korlát 2.; Purguly Zsuzsanna összetett 3., talaj 1; Nagy Lili összetett 4., korlát 1., talaj 3.

Ifjúsági
Csapat: DEAC 5. hely (Szigethy Lili, Litauszki Alíz, Győrfi Lilla, Ludman Eszter)
Egyéni: Ludman Eszter gerenda 1.; Győrfi Lilla korlát 2.

Serdülő
Csapat: DEAC 1. hely (Gulyás Ráhel, Kappelmayer Kitti, Bakó Petra, Péter Zsazsa, Szigethy Hédi)
Egyéni: Kappelmayer Kitti korlát 2., ugrás 2. talaj 2., gerenda 3.; Szigethy Hédi összetett 4. hely, gerenda 1., talaj 1.

 

További híreink
Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
A közcsatornába vélhetően olyan anyag kerül, amely jogszabályba ütközik – közölte a Debreceni Vízmű Zrt.
Változik a parkolási rend Debrecenben
Változik a parkolási rend Debrecenben
Május 1-jén nem mindenhol kell fizetni.
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Új sportág a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramban.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.
Tűz a debreceni lakótelepen
Tűz a debreceni lakótelepen
A tizedik emeleti erkélyen csaptak fel a lángok.
Vidám traktorosok dobták fel a hangulatot Debrecenben
Vidám traktorosok dobták fel a hangulatot Debrecenben
Az agrárszakma ifjú titánjai vonultak fel.
Ismét útfelbontás az Erzsébet utcán
Ismét útfelbontás az Erzsébet utcán
Vízvezeték-csomópontot építenek.
Tárkányi Zsolt elárverez egy „karlendítős plakátot”
Tárkányi Zsolt elárverez egy „karlendítős plakátot”
A debreceni tiszás a MAZSIHISZ-nak ajánlja fel a pénzt.
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Az egyetem rendezvényére minden eddiginél többen látogattak ki.
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Új sportág a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramban.
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Mindkét csapat egyaránt 43 ponttal és plusz 161-es gólkülönbséggel zárt.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.
Megvan az első feljutó az NB II-ből
Megvan az első feljutó az NB II-ből
A másik feljutó is budapesti lehet.
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
A debrecenieknek továbbra sem kedvez a hazai pálya.
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Ez egyértelmű jelzés is a sportág erejéről és életképességéről – fogalmaztak.
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
Őrült meccsen nyertek a debreceniek
A DVSE továbbra is veretlen.
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
A csapat továbbra is megbízható, stabil formát mutat.
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
A somogyiak ismét vezetnek a párharcban.
A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
Immár ő az első számú kapus Debrecenben.
Papíron a DVSC-vel minden rendben
Papíron a DVSC-vel minden rendben
A debreceniek első körben átmentek az MLSZ-vizsgán.
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Az egyetem rendezvényére minden eddiginél többen látogattak ki.
Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
IV. Károly utolsó magyarországi közszereplése a városhoz kötődik.
Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Szilvássy Zoltán átadta a rektori láncot Bács Zoltánnak.
Innovatív módszerek az SNI-s gyermekekért
Innovatív módszerek az SNI-s gyermekekért
Konferenciát tartottak Hajdúböszörményben.
Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Prezentációban mutatták be legkedvesebb Lázár Ervin meséiket.
Mozgástér pont nyílt Debrecenben
Mozgástér pont nyílt Debrecenben
Amíg a gyerek edz, a szülő se tétlenkedjen.
Karrierút a debreceni laborból az iparba
Karrierút a debreceni laborból az iparba
Szakmai napon találkoztak a munkáltatók és a hallgatók.
Gyöngytyúkok élnek a Böszörményi úti campuson
Gyöngytyúkok élnek a Böszörményi úti campuson
„Bio-rovarirtóiként” működnek a Debreceni Egyetemen: pusztítják a kullancsokat és a krumplibogarakat.
Maszkviselés: enyhítettek a szabályokon Debrecenben
Maszkviselés: enyhítettek a szabályokon Debrecenben
A berettyóújfalui kórházban sem kötelező a viselése mindenhol.
Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
A középkor a témája a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő előadásának.
Új biztonsági főigazgató a Debreceni Egyetemen
Új biztonsági főigazgató a Debreceni Egyetemen
Kovács Ferenc nyugdíjba vonult.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
A közcsatornába vélhetően olyan anyag kerül, amely jogszabályba ütközik – közölte a Debreceni Vízmű Zrt.
Hirdetés
Hirdetés
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
Ruszin-Szendi: megkezdődött az átadás-átvétel
A leendő honvédelmi miniszter azt mondta, rövid időn belül minden ügyet kivizsgálnak.
Hirdetés
Hirdetés
„Belőttek” a solymári óvodába
„Belőttek” a solymári óvodába
A redőnyt egy lövedék törte át – közölte a polgármesteri hivatal.
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Nem május 1-jén nyit a fürdők többsége
Ennek oka az energiaárak emelkedése.
Gazdaság
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Támogatott tartalom
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hirdetés