Az ötvenéves Kerekes Zsomborral a Lokiról, a koszovói bevetésről, Kínáról, a bombákról, a családról

Cívishír: Kezdjük a legfontosabbal! Milyen volt a buli, meddig tartott, kikkel ünnepeltél, mennyi ital fogyott? Minden részlet érdekel!
Kerekes Zsombor: Azt mondják, az ötvenediket meg kell ünnepelni, én ennek szellemében igyekeztem mindent megtenni. Szerdán volt a napja, óvatosan már akkor elkezdtem egy kis pálinkával és borral, de aztán szombaton tartottam a nagy bulit a Fráter tanyán, ott rendesen odatettük magunkat. A mennyiséget csak sörben tudom, mert közölte a gazda, Pali bácsi: 120 liter fogyott. Azt mondta, egy átlagos lagzi alkalmával 60 literrel számol, tehát mi hoztuk a szám dupláját.

Cívishír: Halljunk néhány nevet az illusztris társaságból!
Kerekes Zsombor: Sándor Tamás, Böőr Zoli, Balogh Jancsi, Dombi, Madar, Bogdanovics, Habi, Téglási, Nagy Zsolti. Most hirtelen mindenkit nem tudok, de nem is akarok felsorolni, mert nyolcvanan voltunk.

Cívishír: Civilek nálad labdába rúgnak egyáltalán?
Kerekes Zsombor: Természetesen. A tágabb értelemben vett baráti társaságom felének nem sok köze van a futballhoz. Például már vagy tíz éve összejárunk egy jó kis pókerbrigáddal, valakinél minden héten játszunk, iszogatunk, jókat beszélgetünk, és ott rajtam kívül mindenki civil.

Cívishír: Ötvenhez közeledve foglalkoztatott a gondolat, hogy eljutsz egy fontos mérföldkőig az életedben?
Kerekes Zsombor: Egyáltalán nem. Vagyis csak annyiban, hogy vártam már nagyon a születésnapot a buli miatt. Ugyanígy voltam a negyvennel is. Természetesen megtartottam mindegyiket közben is, csak azokat kisebb társaságban, többnyire otthon. Egyébként még nem veszem én túlságosan komolyan az öregedést, talán azért, mert jól érzem magam fizikailag. Ha nagypályán már nem is játszom, kispályázni még tudok, és abban örömöt lelek. Az idő múlásával akkor szembesülök igazán, amikor a három kutyával maradok egyedül otthon, és keresem a gyerekeket, de hiába, mert ők már kirepültek.

Cívishír: Apropó, negyven! Legutóbb pont akkor interjúztunk, éppen tíz éve, amikor negyven lettél. Akkor azt mondtad, az életed felét már leélted. Mit mondasz most?
Kerekes Zsombor: Azt, hogy ezek szerint akkor jobban foglalkoztatott az idő múlása, mint most.

Cívishír: Ugorjunk vissza az időben ötven évet!
Kerekes Zsombor: Zentán születtem, de az ötezer fős Adán nőttem fel. Édesapám futballedző volt, édesanyám kézilabdázott, még ha nem is magas szinten, és így természetes, hogy a sport meghatározta a gyerekkoromat. Édesapámmal jártam ki edzésekre már kiskoromtól, aztán ahogy nőttem, úgy egyre több időt töltöttem egyedül a pályán, de a foci mellett úsztam és pingpongoztam is.

Cívishír: A focira mikor tettél fel mindent?
Kerekes Zsombor: Amikor serdülőként Óbecsére kerültem, ahol alapítottak egy akadémiát a vajdasági gyerekek számára, amely a Vojvodina mellett működött. Tizenhét évesen már játszottam az óbecsei felnőttcsapatban, a szerb másodosztályban.

Cívishír: A Vajdaságban etnikai konfliktusnak voltál alanya, áldozata, szemtanúja?
Kerekes Zsombor: A gyerekkoromban egyáltalán nem. Teljes harmóniában, barátságban éltünk egymás mellett a szerbekkel. Adának ma is mintegy 80 százaléka magyar, tehát mi voltunk fölényben, de ezzel nem éltünk vissza soha, például több szerb barátom is volt, néhányukkal ma is tartom a kapcsolatot. Összességében rendkívül boldog gyerekkorom volt, rengeteg zsiványsággal fűszerezve, mert bizony nem voltam egy egyszerű eset a szüleim számára, ezt be kell vallanom.

Cívishír: Tudsz még szerbül?
Kerekes Zsombor: Azt hiszem, igen, bár erről Habit vagy Bogdanovicsot kellene megkérdezni. Velük például rendszeresen szerbül kommunikálok, még ha ez olykor zavar is másokat a társaságban, mert nem értik, mit beszélünk, de semmi gonoszság nincs benne, azért teszem, hogy gyakoroljak.

Cívishír: Hol ragadt rád több? Az iskolában vagy a focipályán?
Kerekes Zsombor: Egyértelműen a focipályán, és különösen akkor, amikor Óbecsére kerültem, hiszen ott már többségében szerbek voltak a csapattársaim.

Cívishír: Mi újság a rokonsággal? Adán mikor jártál legutóbb?
Kerekes Zsombor: Idén nyáron. Négyévente munkásolimpiát szerveznek, és meghívtak engem is a negyvenen túli focira. Nagy élmény volt, és nemcsak a játék, hanem a társaság is. A családból már nem maradt senki Adán. Sajnos édesapámat már 1998-ban elvesztettük, de édesanyám, hála a jó Istennek, nagyon jó egészségnek örvend, szeptember 18-án töltötte a nyolcvanat, és itt lakik a Füredi úton. A testvérem szintén ide költözött, tehát a család már teljesen Debrecenhez kötődik. A feleségemnek még élnek rokonai Adán, de nem sokan.

Cívishír: Az törvényszerű volt, hogy adai lányt veszel el?
Kerekes Zsombor: Már csak azért sem, mert Györgyi szabadkai. Úgy került a család Adára, hogy az édesapja erdész volt, és ide-oda helyezték, szolgált Zentán is, mielőtt Adára kerültek.

Cívishír: Diákszerelem?
Kerekes Zsombor: Nem mondhatni, mert már leszereltem, amikor megismerkedtünk.

Cívishír: Tessék? Te voltál szerb katona? Puskaporos hordó volt Szerbia a kilencvenes évek elején, amikor katonakorba léptél…
Kerekes Zsombor: Bizony az volt, és nem akartam én menni, de abban a helyzetben nem lehetett mit tenni. Az óbecseiek, majd édesapám is bevetettek minden kapcsolatot az érdekemben, mégis besoroztak. Előbb Belgrádba vittek, majd Pristinában kötöttem ki.

Cívishír: Ez egyre meredekebb! Itt most kibontakozik egy balkáni thriller?
Kerekes Zsombor: Nem történt semmi érdemleges, azon túl, hogy egy magyar korábban, egy másik kaszárnyában bekattant, és kinyírt néhány embert. Emiatt a magyaroknak többé nem adtak fegyvert. Pontosabban fegyvert adtak, csak töltényt nem kaptunk hozzá. Üres fegyverrel mászkáltunk, szerencsére nem történt semmi kirívó. Fociztam a helyi katonacsapatban, ezzel is telt az idő. Ott is szereztem barátokat, most már ennyi év távlatából jó emlékekkel gondolok vissza erre az egy évre is. Azt is meg kellett élni.

Cívishír: Írd le röviden az utat, ami végül Debrecenbe vezetett!
Kerekes Zsombor: A katonaév után volt egy sikertelen próbálkozásom Vasasnál, ahol Mészöly Kálmán ült a kispadon. Pechemre két hónap után szövetségi kapitánynak nevezték ki, az utód, Tóth Bálint pedig nem favorizált, ma sem tudom, miért. Akkor hazamentem, és egészen 1999-ig otthon játszottam, de amikor NATO bombázni kezdte Szerbiát a koszovói válság miatt, gondoltam, hogy ez már nem az a jó hely, ahol én felnőttem, innen menni kell! Jártam Szlovéniában egy próbajátékon, majd hazafele jövet az akkor NB I-es nagykanizsaiak leszállítottak a vonatról. Jól ment a játék, és fél év után megkeresett a DVSC-től Makray Balázs és Garamvölgyi Lajos. Elfogadtam az ajánlatukat.

Cívishír: Tudtad, mire vállalkozol? Jártál egyáltalán Debrecenben korábban?
Kerekes Zsombor: Hallottam a cívis nyakasságról, távolságtartásról, hogy nehezen fogadják be az idegeneket, de én ebből semmit nem tapasztaltam. Engem nagyon hamar elfogadtak. Előtte egyszer jártam Debrecenben a Vasassal, még 1994-ben. Nem sokat láttam a városból, mondhatni, hogy a pályán kívül az égvilágon semmit.

Cívishír: Amikor Garamvölgyi Lajosék hívására Debrecenbe érkeztél, gondoltad volna, hogy itt fogsz megőszülni?
Kerekes Zsombor: Egyáltalán nem, de örülök, hogy így alakult. Kétszer is eligazoltam, de mindig visszaértem. Jól érezzük magunkat itt a családdal. Krisztián fiam még Zentán született 1998-ban, de a lányom, Dominika már debreceni születésű.

Cívishír: Debrecenben mi fogott meg, hogy itt telepedett le a Kerekes család?
Kerekes Zsombor: Nekem aztán könnyű volt megszeretni Debrecent, mert rengeteg szeretet kaptam a szurkolóktól, tehát az a közeg, amiben én éltem, elhalmozott minden jóval. A család is hamar beilleszkedett, a gyerekek számára is megannyi lehetőséget kínált ez a város, akár a tanulás, akár a sport, akár a szórakozás, a kikapcsolódás vonatkozásában.

Cívishír: Budapest is kínálja mindezt. Innen sokan oda vágynak.
Kerekes Zsombor: Én az ötezres Adáról jöttem, amihez képest ez egy nagyváros, számos lehetőséggel. Budapest soha nem vonzott. 2010-ben, amikor már a visszavonulást fontolgattam, még megkeresett az Újpest, de nemet mondtam. Ma is rosszul vagyok, amikor át kell menni a budapesti dugókon. A lányomnak nincs ilyen gondja, bár itt is tanulhatna, ő Budapestet választotta, most harmadéves a fogorvosin. Azt mondják, aki már egyszer Budapestre költözik, ott is ragad. Nem tudom, mi lesz, ha végez. Most még amikor csak tud, jön haza Debrecenbe.

Cívishír: A fiad bűvöli még a labdát?
Kerekes Zsombor: Ő a focira tette fel az életét, minden adottsága megvan hozzá, de sajnos a sorozatos sérülések miatt eddig nem tudott kiteljesedni. Most éppen Bücs Zsoltinál játszik a soproni NB III-a csapatban, nagyon szurkolok neki, hogy összejöjjön. Annak örülök, hogy most már 25 évesen gondolkodik a továbbtanuláson is.

Cívishír: Akkor már a kedves feleségedet se hagyjuk ki a sorból!
Kerekes Zsombor: Amíg profi szinten fociztam, sok időt töltöttem távol, addig ő itthon a négy fal között nevelte a gyerekeket, tudom, hogy nehéz volt neki, nagy áldozatott hozott a családért, a focikarrieremért. Most egy biztosító cégnél dolgozik, mellette mással is foglalkozik, például saját ruhákat varr, ami az eredeti szakmája. Igazán kiteljesedett, szerintem most boldogabb, mint valaha.

Cívishír: Nem merengsz a múlton, mondtad korábban, de a kedvünkért tedd meg, hogy mérleget vonsz a pályafutásodból! Elégettséggel tölt el, vagy van benned hiányérzet?
Kerekes Zsombor: Értelmetlen lenne most azon gondolkodnom, hogy mi lett volna, ha… Nem vagyok sírós típus, nem is lenne rá okom, mert azért sok mindent elértem. Bajnokságot, Magyar Kupát nyertem, a magyar válogatottban is játszottam, lőttem nagy gólokat itt is, külföldön is, mindenhol szerettek a szurkolók. Mi okom lenne a panaszra?

Cívishír: Ha már a légióskodást szóba hoztad, a kínai kaland megér egy gondolatot!
Kerekes Zsombor: A Lokival Olaszországban edzőtáboroztunk, ahol játszottunk egy kínai csapattal. Nagyon jól ment a játék, a kínaiak pedig este a vacsoránál megjelentek, hogy le akarnak igazolni. Egy éjszaka alatt kellett döntenem. Böőr Zolika volt a szobatársam, azon az éjszakán ő sem aludt velem együtt. Menjek, ne menjek? – ezen töprengtem. A lányom akkor még csak négyhónapos volt. A reggeli kávézás alatt Szima Gáborral megbeszéltük, hogy a kínaiak által kínált feltételekkel érdemes belevágni.

Cívishír: Volt az a pénz?
Kerekes Zsombor: Mondhatjuk így is, mert semmit nem tudtam a kínai fociról. Kimentünk a családdal, de nem sokkal később a madárinfluenza miatt haza kellett jönnünk, mert szünetelt a bajnokság. Három hét múlva visszahívtak, de közölték, hogy a család lehetőleg ne jöjjön. Amikor megérkeztem Pekingbe, hét napig karanténba vágtak, nem hagyhattam el a szállodai szobát. Mikor ez letelt, és elkezdhettem edzeni, akkor jobbra fordult az életem. Az olasz edző igazán jó edzéseket tartott, a taktikára és a kondira fektetve a hangsúlyt, és nem egyedül voltam külföldi, a brazil és a szerb csapattársam is sokat segített. Egyébként nagy becsben tartottak a házigazdák, nekünk, légiósoknak például külön főztek, pedig megettük volna a kínait is, nekem például az is nagyon ízlett. Erre is azt mondom, mint a katonaságra: most már jó emlék. Egy kalandnak elment…

Cívishír: Hollandia más világ, mesélj egy kicsit arról is!
Kerekes Zsombor: A Willem II-be az első bajnoki cím után szerződtem, miután lejátszottuk a Hajduk Split és a Manchester United elleni párharcokat a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A hollandok imádják a futballt. A Willem II a kiesés ellen küzdött, de minden meccsen telt ház volt a 14 ezres stadionban, nagymamák is jöttek a kis unokákkal! Nagyon élveztem azt a két évet. Ráadásul jó csapatok és világsztárok ellen játszottam, az Ajax, a PSV, a Feyenoord ellen, Ibrahimovic és Suarez ellen.

Cívishír: A YouTube-on szoktad nézni a bombagóljaidat?
Kerekes Zsombor: Kint, Pallagon néha a gyerekek mutogatják, hogy „Húha, Zsombi bá, emlékszik erre a gólra?” Akkor megnézem, büszkeséggel tölt el, és a születésnapomra a lányom készített egy 12 perces összeállítást, azt is jólesett megnézni, de csak úgy a magányomban nem szoktam a YouTube-on nézegetni saját magamat.

Cívishír: A francia válogatottnak lőtt gólodra azért emlékszel, ugye?
Kerekes Zsombor: Arra természetesen igen, mint ahogyan a másik válogatott találatomra is, amit az észteknek szereztem. Mellre vettem a labdát, majd harmincról a kapus fölött berúgtam. Hollandiában is lőttem egy nagy gólt, akkor még nem volt Puskás-díj, de egy év végi szavazáson Samuel Eto’o mögött a második helyen végeztem azzal. Minden gólom nincs meg fejben egészen tisztán, de azért a legtöbbre jól emlékszem.

Cívishír: Melyik volt életed meccse?
Kerekes Zsombor: A Hajduk Split elleni két mérkőzés. Itthon is, idegenben is betaláltam, és utána igazolt le a Willem II. A Split ellen nyilván nemcsak én játszottam jól, hanem az egész csapat is, mégpedig olyannyira, hogy azt hittük, a Manchester United ellen is lehet keresnivalónk. Aztán az Old Traffordon gyorsan letörték a szarvunkat, rádöbbentünk, hogy az egy jóval magasabb szint.

Cívishír: Szerinted mi az oka annak, hogy az elmúlt harminc évben a szerb, vagy inkább az egész dél-szláv foci elárasztotta játékosokkal Nyugat-Európa topbajnokságait, míg a magyar foci – az utóbbi néhány évet leszámítva – alig tudott kinevelni játékost a csúcsfocinak?
Kerekes Zsombor: Az egyik oka az lehet, hogy ott a klubok jobban építenek a saját utánpótlásra, és bedobják a 16-17 éves tehetségesebb játékosokat a mély vízbe, mint ahogy én is játszottam ennyi idősen az óbecsei felnőtt csapatban.

Cívishír: Azt is mondják, a szerb fiatalok motiváltabbak, öntudatosabbak. Igaz ez?
Kerekes Zsombor: Ebben is lehet igazság. Látom kint az akadémián, az U19-es csapat edzőjeként, hogy egyesek, amikor nehézségbe ütköznek, nehezen birkóznak meg vele. Mások, akiknek megvan a tehetségük ahhoz, hogy jó focisták legyenek, egy-két jó meccs után már sztárnak képzelik magukat, és visszavesznek az edzésmunkából, az odaadásból, már nem akarnak megszakadni a pályán. Szóval van még hova fejlődni mentalitásban. A szerbeknek ugye ott voltak az elmúlt harminc évben a nagy sztárjaik, minden gyerek rájuk akart hasonlítani. Éppen ezért örülök nagyon annak, hogy most már egyre több magyar játszik topbajnokságban, ami a válogatott teljesítményén is meglátszik. Mert a magyar válogatott most nemcsak eredményes, hanem jó focit is játszik. Most már vannak példaképek a magyar fiatalok előtt is. Talán ez változtat a helyzeten.

Cívishír: Sok kritika éri a Pallagon zajló munkát is. A szurkolók azt várnák, hogy több jó futballistát adjon az akadémia a nagy csapatnak.
Kerekes Zsombor: Hallom én is ezeket a hangokat, de nem teljesen értek egyet, mert a DVSC-hez igenis kerültek fel játékosok szép számmal az utóbbi években. Szerintem még mindig itt játszik a legtöbb saját nevelésű fiatal. Azt is figyelembe kell venni, hogy a DLA nem az egész országból válogathat, hanem csak ebből a régióból, és itt sincs egyedül. Itt van még a Diósgyőr, a Nyíregyháza és a Kisvárda is. Nehéz egy korosztályba toborozni húsz egyformán tehetséges fiatalt, akik húzzák egymást. Az edzések minőségével, vagyis az edzői munkával Pallagon egészen biztosan nincs baj, ezt határozottan állítom.

Cívishír: Áruld el, ki volt a kedvenc edződ?
Kerekes Zsombor: Nem tudok egy embert megnevezni, mert mindenki gyakorolt rám kisebb-nagyobb hatást. Garamvölgyi Lajos hozott ide, és csak fél évig volt edzőm, de rendkívül jól bánt velem, rúgtam is a gólokat. Szentes Lázár kreatív edzéseit nagyon élveztem. Ugyanez elmondható Pajkos Jánosról és Herczeg Andrásról is. Supka Attilával nyertük az első bajnokságot.

Cívishír: Melyik volt a legjobb Loki, amelyikben játszottál?
Kerekes Zsombor: Az első bajnokcsapat, a 2005-ös. Ott mindenkivel élmény volt focizni. Elöl Bogdanoviccsal remekül megértettük egymást, szerbül kommunikáltunk a pályán, hogy a magyar védők ne értsék. A középpályán Sándor Tamás játéka ment élményszámba, Habi fáradhatatlanul robotolt, a széleken Madar és Dombi száguldozott, mögöttük a két szélső védő, Szathmári és Bernáth Csabi segítette a támadásokat, a két középső védő, Éger és Komlósi kirúgták mindenkiből a cipőt, de mellette tudtak focizni is.

Cívishír: Egy magadfajta vérbeli csatár mit szeret a pókerben? Ülni kell, és várni…
Kerekes Zsombor: Akárcsak a futballpályán, a pókerben is nyerni szeretek, de egyáltalán nem az az elsődleges szempont, hogy sok pénzzel „levegyem” a barátaimat. Nagyon jó a társaság. Közben iszogatunk, beszélgetünk. A fiam is pókerezik, és ő még tornákra is jár. Egyszer elvitt engem is a Duna Plazába, de az a nagy forgatag nem az én világom. Én csak szűk baráti társaságban élvezem a játékot.

Cívishír: A negyven és az ötven után a hatvanra is összejövünk egy interjúra. Most milyennek látod a lelki szemeid előtt a hatvanéves énedet?
Kerekes Zsombor: Legyen családi boldogság, ez minden vágyam. Remélem, akkor már a gyerekek unokákkal jönnek haza. A munkában pedig minden megteszek, hogy akkor már az első csapat vezetőedzője legyek.

Cs. Bereczki Attila

[Beillesztett cikk: Negyven, de Zsombi csak egy van!]