A színészek is rácsodálkoztak Debrecenben a megújult színházra

A sajtó számára nyílt évadnyitó társulati ülést tartott a Csokonai Nemzeti Színház társulata szeptember 9-én a teátrum nagyszínpadán. Már az esemény előtt közel egy órával gyülekeztek a művészek, a technikai dolgozók, és vidáman beszélgettek a nyári élményeikről, a családról. A teátrum kívül-belül felújított épületét a Cívishír munkatársa is bejárta, és találkozott nem egy színművésszel, akik ugyancsak rácsodálkoztak a padlizsán, az arany és a fehér szín uralta színházteremre, folyosóra, büfékre.
Ráckevei Annát a nézőtér bejárata előtt kérdeztük, milyennek látja a megújult munkahelyét?
– Tátott szájjal járkálok körbe-körbe! Voltam ugyan már néhány bejáráson, de így, teljes szépségében látni, ez egy csoda. Most néztem meg az új büfét, ami nagyon fontos nekünk; és hát a nézőtér, a színpad, az előcsarnok, az öltözők mind-mind nagyon szépek. A nagyszínpadot, az új technikát még nem ismerem, ott még nem dolgoztam. Egy opera lesz az első bemutató, jövő héten viszont elkezdjük a nyitógálát próbálni, akkor lesz egy kis betekintésem abba is, hogy hogyan működik az egész technikailag – válaszolta a színművésznő, aki csatlakozott érkező kollégáihoz.
A földszint nézőterét a színészek töltötték meg, akik kis csoportokban folytatták élménybeszámolóikat, ismerkedtek az új munkatársakkal vagy éppen telefonos üzenetet váltottak ismerőseikkel. Közben a város és a színház vezetői elfoglalták a színpadi függöny előtti székeket, majd a Himnusz közös eléneklése után Mátyássy Szabolcs, a színház új igazgatója mutatkozott be és mutatta be a pulpituson ülőket, Puskás István alpolgármestert, Szabó K. István művészeti vezetőt, Somogyi-Tóth Dánielt, a színház operatagozatának vezetőjét, Nemes Zsófia tánctagozat-vezetőt és Malik Andrea szervezési és kommunikációs vezetőt.
– Hét évvel ezelőtt öt nap alatt teljesen megfordult az életem: új munkát kezdtem külföldön, megházasodtam és habilitáltam az egyetemen. Ugyancsak megfordult a Csokonai Színház élete a múlt évben, amikor az évad kezdetén átadtuk a Csokonai Fórumot, új vezetője lett a színháznak, és teljesen megújult a teátrum, amit egy hét múlva birtokba vehet a közönség is – hasonlította élete hatalmas átalakulásához a Csokonai Nemzeti Színházban az elmúlt egy évben történteket, annak jelentőségét köszöntője elején Puskás István. Az alpolgármester a következő évadot is izgalmasnak mondta, hiszen ki kell tapasztalni, mit tud az épület, mit tud kínálni a színház új vezetése a debrecenieknek, sikeres együttélés lesz-e Debrecen város közönségével. Kitért arra, hogy 2020 után ez az első olyan évad, amikor nem rendkívüli helyzetekkel kell szembesülniük. Igaz, a 2019-es év várhatóan még néhány esztendeig nem térhet vissza, mégis optimistábban nézhetnek az évad elé.
– Debrecen elkötelezett a színház mellett. A derűs alkotómunkához a lehető legjobb körülményeket biztosítja. Szeptember 17-én megnyílik a színház, október 7. az első premier napja
– folytatta Puskás István, aki egy újabb, a színészek életét kedvezően befolyásoló beruházással fejezte be gondolatait: – A színészház felújítása tervben van, és megtaláljuk a megoldást, hogy a következő két-három évben új körülmény várja azokat, akik Debrecennek szavaztak bizalmat, és Debrecen közösségének részévé szeretnének válni.
Mátyássy Szabolcs színházigazgató a vezetői pályázatában vállaltak betartására tett ígéretet, majd ismertette, hogy a Csokonai Nemzeti Színház két épületében egyidőben akár 1500 embert is le tudnak ültetni esténként. Azzal folytatta, hogy Debrecen immár kimondottan is az ország második fővárosa, és ez a színháznak is hatalmas lehetőségeket tartogat. Az országban egyedülálló módon a két színházépületre 21 milliárd forintot fordított a város. – Ehhez kell felnőni, arculatot váltani, jegy- és bérletrendszert kialakítani – beszélt az előttük álló perspektívákról, majd kitért arra, hogy egy igazgatóváltás mindig bizonytalansággal jár. Ugyanakkor kérte a kollégái bizalmát ahhoz, hogy vezetőtársaival biztonságos és kiszámítható színházat működtethessenek. Ötven új státuszt kért, 51-et kapott a várostól. Az előző évadhoz képest három-négy embertől búcsúzott el. Hangsúlyozta, legyen mindenkinek egy éve, hogy eldöntse, akar-e itt dolgozni, továbbá, hogy megismerjék egymást. – Felállt a bérletrendszerünk, működőképes jegyrendszert alakítottunk ki. A nemzeti besorolású színházban pedig indokolt a három tagozat. A próza megerősítése mellett operatagozat létrehozását tűztük ki célul.
Az első bemutató október 7-én Puccini Bohémélet című előadása lesz.
Megalakult a tánctagozatunk, tagjai jelentős részben spanyol és olasz művészek. A jelenlétük tovább erősíti Debrecen multikulturális létét – mondta a színházigazgató.
Szabó K. István művészeti vezető a színházak tartalmáról beszélt. Kiemelte, az alkotói munka előfeltétele, a tehetség, az alázat és a szeretet. Debrecenbe közösséget építeni érkezett. A színházban közel 300-an lesznek, ami egy nagy család, érzékeny közösség; feladatuk pedig összefogni, ezt megtartani és értelmet adni a tevékenységüknek. Elsődleges cél a minőségi tartalom létrehozása úgy, hogy szakmailag is tovább tudjanak fejlődni. Bízik benne, hogy olyan rendezőket hív ide, akik felelősen tudnak figyelni a szereposztásra, előadásra. Törekszik arra, hogy előre két hónapra tudják a játékrendet. Mindent elkövet azért, hogy tervezhető és izgalmas életük legyen. Az év folyamán is érkeznek kollégák: 35 főre szeretné emelni az állandó társulati létszámot. Két-három éven belül az ország egyik legnagyobb társulatává kívánja tenni a debrecenit. Ezzel együtt a technikai állományt is fejleszteni kell, és itt is a minőségre törekszik.
Az évadnyitó társulati ülés után Szabó K. Istvánt a Cívishír az évad bemutatóiról kérdezte.
– A Bohémélet bemutatója október 7-én lesz a Csokonai Teátrumban. Ugyanitt a Csokonai születésének 250. évfordulóját ünnepeljük meg egy komplex háromnapos rendezvénnyel, aminek keretében november 17-én mutatjuk be a Dorottya című Csokonai-művet. Azt követően, ugyancsak a teátrumban Úrhatnám polgár-bemutatónk lesz január végén. Április végén pedig Ördögök című darab bemutatóját tartjuk, A trójai nők bemutatója is márciusban lesz, de már a Fórumban, a Latinovits-színpadon. Ugyancsak ott az Alice Csodaországban március végén, és a Mária de Buenos Aires előadás áprilisban. A Kóti Árpád Stúdióban is lesznek bemutatók. A test történetei (III-IV.) október 2-án, az évad elején. Előtte azonban, szeptember 13-án a Cyber Cyrano. Nincstelenek január 12-én, a Veszedelmes viszonyok pedig februárban, május elején pedig a Jákobi és Lájdentál játékot mutatjuk be.
– CH –



