A Múzeumok éjszakája Debrecenben nem egy „snassz” program
– Az összes múzeumba 2 ezer 500 forintért? Ajándék! Csak az a baj, hogy amit meg lehetne nézni, arra kevés egy fél délután és egy este – örült és fanyalgott egyszerre egy idős férfi a Déri téren a Múzeumok éjszakája rendezvény kora estéjén, június 22-én. Majd javasolta, ősszel, sőt télen is lehetne Múzeumok éjszakája, és nemcsak azért, hogy így kevés pénzért sok helyre el tudna jutni, hanem azért is, mert ilyenkor – például a Modemben – a közélet ismert személyiségei tartanak tárlatvezetést. Ő például a Fekete Károly református püspökén volt, azzal kezdte az estét.
Mi azonban a Kossuth téren kezdtünk, ahol sem délután, sem este nem voltak többen, mint egy szokásos hétvégén. A sétálós-üldögélős-nézegetős-beszélgetős program helyett – gondoltuk – talán a bemutatók kínálta érdekességeket választják az emberek. Nem is csalódtunk, látva a Bajcsy-Zsilinszky úti sarka körüli forgatagot; az Aranybika néhány helyiségében a honvédség tartott bemutatót. No nem a mai technikából, hanem a letűnt idők fegyvereiből, hajóiból, repülőiből. Ez utóbbiak modelleken jelentek meg. A múlthoz persze korhű öltözet is dukált, több katona az érdeklődőknek ebben magyarázta az akkori harcmodor és technikai eszközök használatának lényegét. Az emeleten persze ott volt a jelen is, mégpedig a képzőművészettel is foglalkozó katonák alkotásaiból rendezett kiállítás formájában. Miután megnéztük, hogy egy idősödő pár férfi tagja nosztalgiázott katonakora kihajtható válltámaszú géppisztolyának nézegetésével, forgatásával, elindultunk a Nagytemplomba.
Ott meglepően kevés emberrel találkoztunk, az est folyamán többször is vissza-visszatértünk Debrecen ikonikus épületéhez, amelyet a földszinttől a toronyig végig lehetett látogatni a Múzeumok éjszakája összes helyszínére és programjára jogosító karszalag megvásárlása után.
A Nagytemplom körül könyveket, kézműves termékeket és hamburgert kínáltak, a leghosszabb sor persze, hogy a gyors kajás előtt állt össze. Ezt a megkérdezett kisgyermekes házaspár helyénvalónak tartotta, hiszen enni bárhol és bármikor szeretünk. A kulturálódáshoz pedig kell az energia. A kávézó előtt két fiatal lány hangolta gitárját, a fűre és a térkövezésre kihelyezett padokon lassan gyülekezett a zeneszerető közönség. Kicsit elidőztünk még a tudományos kirakós játékok világában, ahol románul és magyarul beszélő kis csoportra lettünk figyelmesek. – Nagyváradról és a környező kistelepüléseiről jöttünk át Debrecenbe, célzottan a Múzeumok éjszakájára egy kisbusszal. Nálunk nincs ilyen esemény, hogy egyetlen belépővel az összes múzeumba, nevezetes helyre eljussunk. És mi érdekel bennünket? Minden! Az üvegpiramisból jöttünk ki, megyünk a Déri térre, majd a Nagytemplom tornyában fejezzük be az estét – mondták a beszédes és vidám társaság tagjai. Mi pedig a tér túloldalán a Református Kollégium Múzeum és Nagykönyvtár felé vettük az irányt. Meglepő, de itt sem voltak sokan. A közönség inkább elmélyülten érdeklődők benyomását keltette. – Itt nem siet az ember, ennek az épületnek lelke van, és ha ezt legalább egy kicsit is meg szeretnénk érezni, el kell csendesednünk, sétálva felfedezni – avatott be a kollégium tartalmas látogatásának titkába két idős hölgy, akik Hajdúszoboszlóról érkeztek.
A kollégium elmélyülésre alkalmas légkörének szöges ellentétével szembesültünk a Déri téren.
A múzeum lépcsőjén egy együttes szolgáltatta az élőzenét, családok, alkalmi és baráti közösségek üldögéltek a padokon, a büfékocsi körüli asztalok mellett a székeken, a fűben. A gyerekek a múlt század elejét idéző játszótéren múlatták az időt. Aztán ha ebbe beleuntak, a DVSC jóvoltából kapura rúghatták a futball-labdát. Itt ukránokkal elegyedtünk szóba. Menekültek, a férjek a fronton, a feleségek és a gyerekek Debrecenben. Ahogy mondták, érdekes városnak tartják ideiglenes lakóhelyüket. A Múzeumok éjszakájáról ismerőseiktől hallottak, és mivel pénzük kevés, és nem is értenék a tárlók feliratait, maradtak a kültéri programoknál. Mi pedig visszatértünk a játszótérre. A gyermekével célba dobó apuka „lerázott” bennünket, amikor az eseményről kérdeztük, de akadt közlékenyebb szülő is. – Ilyen játékokkal találkozhatnak a gyerekek a falunapokon is, azokra is el-elszoktunk menni. Viszont az, hogy innen be lehet menni a múzeumba, átsétálhatunk a Modembe, aztán visszatérhetünk, mert a gyerekeknek a játék az életük, ez mindent megér. És igen, érdekli a gyerekeket is a múzeum, persze az ő tempójukban, az ő igényeiknek megfelelően kísérjük őket, mert ha most megszeretik a kultúrának, a tudásszerzésnek ezt a módját, az így marad egész életükre – mondták a Bocskaikertből érkezett család felnőtt tagjai. Hozzátették még, hogy szívesen mennének vezetett tárlatlátogatásra, de talán majd néhány év múlva, amikor a gyerekek már nagyobbak lesznek és ők is „bevállalnak” egy-egy komolyabb programot.
A Modem felé tartva két, egy kövön unottan üldögélő fiút szólítottunk meg. Ők az esti tűzzsonglőrök bemutatóját várták, hiszen egyikőjük barátnője is szerepel a csapatban. – Lehetne fiatalosabb ez az egész, bár a téren a latin táncosok jó hangulatot teremtettek. Az való nekünk, de türelmesen kivárjuk az újabb érdekes eseményt – válaszolták.
A Modem előtti téren is gyülekeztek az érdeklődők. Még a belépésük előtt egy középkorú házaspár és két középiskolás gyermekével elegyedtünk szóba. Elmondták, hogy az ez évi Múzeumok éjszakáját a Modemben töltik, a lehető legtöbb programon részt vesznek, és a műtárgyraktártól a harmadik emeletig bejárják az épületet. Jövőre pedig a zsinagóga és a kisebb múzeumok következnek, merthogy egyetlen délután és este képtelenség megismerni mindazt a sok kultúrkincset, amit Debrecen kínál. Persze év közben is el lehet menni a kiállításokra. Viszont az olyan „snassz”, „fapados”, nincs benne semmi plusz, nélkülözi a különlegességet, hiányzik belőle a pezsgés és az azonos érdeklődésű emberek lélekemelő, szellemi teret tágító hatása.
CH
