Hirdetés
A DVSC egyik labdarúgóját meghívták a magyar válogatottba
| 2022. 03. 14. | 12:47:00
Baráth Péter csatlakozhat a felnőttek közé.

Hirdetés
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi március 14-én hirdeti ki keretét a márciusi felkészülési mérkőzésekre, ám a délelőtt folyamán már bejelentett három újonc labdarúgót.
Köztük van a DVSC 20 esztendős tehetsége, Baráth Péter is, aki eddig az U21-es válogatott alapembere volt, most csatlakozhat először a felnőttek közé.
– Egyáltalán nem számítottam rá, de nagyon boldog vagyok, hogy engem is meghívott a kapitány a válogatottba. Abszolút pozitív visszajelzés a számomra, ezek szerint jó úton haladok és nagy előrelépésként tekintek rá a karrieremben. A csapattársaim már gratuláltak, és persze az apukám és a barátnőm is nagyon örült a hírnek – fogalmazott Baráth Péter a dvsc.hu-nak.
További híreink

Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Mindkét csapat egyaránt 43 ponttal és plusz 161-es gólkülönbséggel zárt.

Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.

Megvan az első feljutó az NB II-ből
A másik feljutó is budapesti lehet.

Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
A debrecenieknek továbbra sem kedvez a hazai pálya.

A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
Immár ő az első számú kapus Debrecenben.

Papíron a DVSC-vel minden rendben
A debreceniek első körben átmentek az MLSZ-vizsgán.

Felmentették a DEAC vezetőedzőjét
A debreceni együttes irányítását átmenetileg Spitzmüller István veszi át.

Két motivált csapat esik egymásnak Debrecenben
A Loki a dobogóért, a Győr a bajnoki címért hajt.

Hetven! Esterházy Mártont köszöntötték
Az első „Mezey-korszakban” senki nem szerzett nála több gólt.

Győr-Fradi: megdőlt az utóbbi tíz év rekordja
Csaknem 360 ezren nézték a tévében.

Amikor minden fradista a DVSC-nek szurkol
Ezt is megértük Debrecenben.

Oda a debreceniek tavaszi veretlensége
Váratlan vereségbe futott bele a DEAC.

A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A debreceni csapat legjobbjaként nyilatkozott a meccs végén.

Izgalmas vasárnap délután elé nézünk. Hajrá, Loki!
A debreceniek a Fehérvárt fogadják.

Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Ellenzéki akciók rendszeres szereplői a MIAKÖ-vel, de adott esetben a Fidesszel is tüntetne.

Két debreceni fiatalnak is örökre emlékezetes marad ez az FTC–DVSC
Első gól, első meccs.

Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Azt mondja, így még soha nem alázták meg.

Debreceni edző a magyar válogatott szakmai stábjában!
Megtisztelőnek érzi a felkérést.

Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
A debreceniek már a 16. másodpercben hátrányba kerültek.

Ferencváros–DVSC: most szenzációszámba menne a debreceni győzelem
A DVSC-re rendkívül nehéz mérkőzés vár.

Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
A debreceniek három zakó után érkeznek az Üllői útra.

Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Fontos információk a szurkolóknak!

Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
A debreceni három bajnokit vesztettek el zsinórban.

Erősen véleményes ez a debreceni kiállítás
A bíró lelke rajta.
Hirdetés

Magyar találkozót kezdeményez Zelenszkijjel
A megbeszélés június elején lehet.
Olvasta már?

Tűz a debreceni lakótelepen
A tizedik emeleti erkélyen csaptak fel a lángok.

Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.

Útlezárások a debreceni Mihály-napi vásár miatt
Változik a forgalmi rend.
Gazdaság
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Kevesebb adminisztráció az új NAV-fejlesztéssel
Könnyebbség az egyéni vállalkozóknak.
Támogatott tartalom

Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.

Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.

Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.

Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.
Hirdetés



























