Úgy tűnik, oda a mentelmi jog.
Az Európai Parlament Jogi Bizottsága hétfőn elfogadta a Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő ügyében született jelentést, amely a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a parlamenti plénumnak - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében Szájer József, a bizottság tagja. A bizottság zárt ülésen, hónapokon keresztül folyó, alapos vizsgálat után hozta meg többségi döntését a lengyel Tadeusz Zwiefka jelentéséről - közölte a fideszes EP-képviselő.
A kérdésben a végső szót várhatóan az október 14-i brüsszeli plenáris ülésen vita nélkül mondja ki a parlament. Szájer József megjegyezte: a bizottság tagjaként folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhat, de fontosnak tartja, hogy támogató parlamenti döntés esetén ennek a sokakat érdeklő ügynek a bíróság előtti tisztázására másfél év után végre sor kerülhet.
Tavaly május 15-én vált ismertté, hogy Polt Péter legfőbb ügyész három nappal korábban diplomáciai úton Martin Schulz európai parlamenti elnökhöz fordult, kérve, hogy az EP függessze fel a Jobbik EP-képviselőjének a mentelmi jogát. Az indok a sajtóban eddig megjelent értesülések szerint az európai közösség intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja volt, és a politikus ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) 2014 április elején tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel Moszkvába látogat. Kovács Béla több nyilatkozatban tagadta a kémkedés vádját.
Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő közölte, örül annak, hogy lassan vége lesz az ügyének, és reméli, hogy tisztességes eljárásban lesz része, miután az Európai Parlament (EP) Jogi Bizottsága hétfőn mentelmi jogának felfüggesztését javasolta.
Kovács a bizottság döntésével kapcsolatban az MTI-nek telefonon azt mondta, "meglátjuk, hogy dönt a plénum", arra utalva, hogy mentelmi jogának felfüggesztését illetően a végső szót az EP plenáris ülése fogja kimondani, várhatóan október 14-én. A jobbikos EP-képviselő úgy fogalmazott: azt szeretné, hogy ügyének minél hamarabb vége legyen. Együttműködik a magyar hatóságokkal, és reméli, hogy tisztességes lesz az ügyében folyó eljárás és bírósági döntés - mondta.
A Jobbik szerint az Európai Parlament (EP) jogi bizottságának már régen javasolnia kellett volna, hogy függesszék fel Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogát - közölte a párt parlamenti frakciója hétfőn az MTI-vel.
A Jobbik parlamenti frakciója közleményében kiemelte: Kovács Béla többször jelezte a bizottságnak és a közvéleménynek, hogy nem kíván élni mentelmi jogával, és annak felfüggesztését maga kéri. Hozzátették: pártjuk az eljárás minden szakaszában "teljes nyilvánosságot és átláthatóságot követelt az ügyben", amit "a fideszes többség a mai napig akadályoz".
Azt írták: még mindig nem ismerik a vélt bizonyítékokat, csak a sajtóba kiszivárgott, "többször módosított vádakat". Másfél év után született meg a bizottsági döntés - fűzték hozzá -, és bíznak benne, hogy az Európai Parlament gyorsabban dönt, minél hamarabb kiderül az igazság, Kovács Béla pedig "végre tisztázni tudja magát a független magyar bíróság előtt".
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Kisebb tó alakult ki a debreceni lakónegyedben.
Pályázati forrásból újítják fel.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.11)