Rekordot döntött a Campus Sportfesztivál
![Rekordot döntött a Campus Sportfesztivál](https://civishir.hu:10013/media/ab3580f5-98cf-4e29-910b-3353dfcf17e0.jpg?size=850)
Három sportágban több mint ezer résztvevővel rendezte meg a Debreceni Egyetem a XVII. Campus Sportfesztivált. Az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei fesztivál kísérőprogramjaként szervezett sportversenyen több mint ötven felsőoktatási intézmény hallgatói küzdöttek az értékes nyereményekért július 23-án és 24-én.
A Debrecenben zajló Európai Egyetemi Játékok miatt ezúttal rendhagyó helyszínen, a Böszörményi úti campuson várták a versenyzőket, akik kispályás labdarúgásban, 3X3 kosárlabdában és röplabdában mérték össze tudásukat.
– Ez egy kötetlen, közösségépítő sportrendezvény, ahol az egészséges életmódot igyekszünk népszerűsíteni. Úgy gondolom, jó úton járunk, hiszen idén mindhárom sportágra akkora túljelentkezés volt, hogy idő előtt le kellett lezárnunk a regisztrációt – hangsúlyozta Dékán Tamás, a rendezvény főszervezője az unideb.hu-nak. Idén a röplabdát választották a legtöbben, összesen 85 csapat mérkőzött meg egymással, de minden hely elkelt a kispályás labdarúgás és a kosárlabda versenyeire is. A résztvevők száma az ezer főt is jócskán meghaladta, 140-en a határon túlról érkeztek. A debreceniek mellett szinte az összes magyarországi felsőoktatási intézmény képviseltette magát.
– Összesen 52 felsőoktatási intézmény hallgatói jelentkeztek az idei Campus Sportfesztiválra. Sokan először látogattak el hozzánk, de vannak évről évre visszatérő csapatok is. A Kolozsvárról érkezett sportolók például már tavaly megbeszélték, hogy idén újra itt találkoznak majd – emelte ki Fenyves Veronika, a szervezőbizottság tagja.
Az élményeken túl a legjobb csapatok értékes nyereményekkel is gazdagodhattak. Az első három helyezett minden sportágban sportszervásárlási utalványt nyert. Emellett abban a sportágban, ahol legalább 20 alakulat mérkőzött meg egymással, az első hat helyezett Campus Fesztivál bérletet is kapott, a többi résztvevő pedig egy napi jegy áráért juthatott hozzá a heti karszalaghoz.
![Árokba csapódott egy kocsi a 4-esen, Debrecen és Bocskaikert között Árokba csapódott egy kocsi a 4-esen, Debrecen és Bocskaikert között](https://civishir.hu:10013/media/06bb926a-91a4-416d-b988-c68d690280f5.jpg)
![Jászvásári torna: Bondár Anna párosban is búcsúzott Jászvásári torna: Bondár Anna párosban is búcsúzott](https://civishir.hu:10013/media/a9943dc2-5dcd-4b32-8c6a-6e97424eccb8.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)
![Korlátozzák a parkolást a Nagyerdőn Korlátozzák a parkolást a Nagyerdőn](https://civishir.hu:10013/media/50319db5-7af6-4b38-9591-bd826dbe12d0.jpg)