Hirdetés
Éveken át tartó, milliárdos beruházás indul el Debrecenben
| 2022. 07. 07. | 15:37:00
A műszaki kar két főépületét fedett híddal kötik össze.

Hirdetés
Nettó 10,8 milliárd forint költséggel a TÖMB 2002 Kft. végezheti el a Debreceni Egyetem Műszaki Campusának fejújítás-bővítését; az összetett munkálatok 4 éven át zajlanak majd, miközben az oktatás is folyamatos lesz a karon. A július 7-i Közbeszerzési Értesítő szerint a berázó BMSK Zrt. és a hajdúböszörményi cég képviselői június végén írták alá a vállalkozási szerződést.
A négy ütemben megvalósítandó fejlesztés mintegy 12 ezer négyzetmétert érint.
- Az első ütemében az „A” épület Virág utca felőli új épületszárnyát építik meg az aula bővítésével és az új főbejárati blokk kialakításával. A 6 szintes „A” épületben található a műszaki kar központi vezetői és adminisztrációs egysége, a tanszékek, a szemináriumtermek, a gyakorlati laborok, a tanulói terek, az éttermi blokk, a könyvtár, a tornaterem stb.
- A másodikban a „B” épület teljes felújítása történik meg épülettoldással, emeletráépítéssel, a hídfolyosót is ekkor építik meg. A 3 szintes „B” épület jelenleg a mechatronikai mérnöki tanszéknek, oktatáshoz szükséges laboroknak, elméleti oktatótermeknek ad otthont.
- A harmad ütemben az „A” épület keleti épületszárnyának felújítását és homlokzati átalakítását hozza az Ótemető utcai lépcsőház vonaláig.
- A negyedik az „A” épület Ótemető utcai épületszárnyának komplex felújítását tartalmazza homlokzati átalakítással.
További híreink

Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Háromnapos rendezvénysorozat május végén.

Újabb debreceni utak aszfaltozása kezdődött
Teljes burkolatcserét végeznek.

Mit tehetünk, ha a szomszéd telkén üvölt a zene?
Nem egyszer, hanem szinte folyamatosan.

14, 14Y: továbbra is terelőútvonalon
Építkeznek a debreceni csomópontban.

Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.

Helyiek emlékei mesélik el Józsa történetét
A tárlat június 13-ig látogatható a közösségi házban.

Nosztalgiajáratok és történeti túrák Debrecenben
A DKV várja az érdeklődőket.

Kellemetlen, szúrós szag a Tégláskertben
A közcsatornába vélhetően olyan anyag kerül, amely jogszabályba ütközik – közölte a Debreceni Vízmű Zrt.

Változik a parkolási rend Debrecenben
Május 1-jén nem mindenhol kell fizetni.

Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Új sportág a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramban.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.

Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Az egyetem rendezvényére minden eddiginél többen látogattak ki.

Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
IV. Károly utolsó magyarországi közszereplése a városhoz kötődik.

Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Szilvássy Zoltán átadta a rektori láncot Bács Zoltánnak.

Innovatív módszerek az SNI-s gyermekekért
Konferenciát tartottak Hajdúböszörményben.

Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Prezentációban mutatták be legkedvesebb Lázár Ervin meséiket.

Mozgástér pont nyílt Debrecenben
Amíg a gyerek edz, a szülő se tétlenkedjen.

Karrierút a debreceni laborból az iparba
Szakmai napon találkoztak a munkáltatók és a hallgatók.

Gyöngytyúkok élnek a Böszörményi úti campuson
„Bio-rovarirtóiként” működnek a Debreceni Egyetemen: pusztítják a kullancsokat és a krumplibogarakat.

Maszkviselés: enyhítettek a szabályokon Debrecenben
A berettyóújfalui kórházban sem kötelező a viselése mindenhol.

Szentek, ereklyék, zarándoklat a Science Caféban
A középkor a témája a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő előadásának.

Új biztonsági főigazgató a Debreceni Egyetemen
Kovács Ferenc nyugdíjba vonult.

Debrecenben már robot asszisztál a műtéteknél
Új korszak kezdődött.

Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.

Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.

Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.

Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.

Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.

Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.

Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.

Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.

GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.

Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.

Feltételekkel adnák el a debreceni sarokingatlant
Több mint háromszázmilliót kérnének érte.

Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.

Irodalom éjszakája: 25 szerző, 25 alkotás Debrecenben
Háromnapos rendezvénysorozat május végén.
Olvasta már?

Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.

Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.

Újabb debreceni utak aszfaltozása kezdődött
Teljes burkolatcserét végeznek.

Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Gazdaság
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Téglás új szintre lépett
Piac, kerékpárutak és a települést elkerülő 4-es főút rajzolja át a város jövőjét.
Intenzív szaghatás: országszerte trágyáznak
A Nébih a lakosság megértését és türelmét kéri.
GVH: 1,3 milliárdot fizet a Temu
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Hőmennyiségmérők hitelesítését végeztetné a Debreceni Hőszolgáltató
Esedékessé váltak a távhőrendszer hőközponti mérőinek hitelesítése.
Támogatott tartalom

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.

Kerti fabútorok felkészítése a szezonra
Így készítsük fel a fát a szezonra.

Villás Galéria: 177 tétel kalapács alatt
Festmény- és műtárgyárverés Debrecenben.
Hirdetés


























