Campus Fesztivál: ez meg mégis mi volt?

A Campus Fesztivál július 21-i napját várta leginkább a közönség (az összes jegy elkelt), ez nem is csoda, hiszen színpadon volt a Road, a Tankcsapda és a fesztivál húzóneve, Tiesto is.
Míg a július 20-i napról azt írtuk, hogy mennyire rendben volt minden, ezúttal már az óriási tömeg feladta a leckét a pultosoknak.
[Beillesztett cikk: Campus Fesztivál: így kell elkezdeni!]
Hosszú, sőt nagyon hosszú perceket kellett várni az italra, no meg az ürítésre. Minden söntés előtt óriási sor állt, ezt látván sokaknak eleve elment a kedve az italozástól. A holland világsztár, Tiësto fellépésekor meg sem lehetett közelíteni a nagyszínpadot, még a leghátsó sorokat sem, aki egy kicsit késett, mert mondjuk éppen az italára várt, legfejlebb madártávlatból szemlélhette a lemezlovas debreceni fellépését. Volt olyan pult is, ahol egy viceházmestert (2 deciliter bor, 3 deciliter szóda) kért egy úr, majd valamilyen oknál fogva háromdecis pohárban kapta meg a frissítőjét, csak épp matematikatanár volt, nem az őszinte öröm látszódott az arcán az eset után.
A hazai pályán elemében lévő Tankcsapda is sokakat lázba hozott korábban, a koncert után azonban kevésbé a zenei teljesítmény, sokkal inkább az foglalkoztatta a nagyérdeműt, hogy a banda frontembere, Lukács László a nemi szervét ajánlotta fel azoknak, akik bírálják őket. Ez a felszólítás nem éppen irodalmi stílusban hangzott el, és sokan nem tudták mire vélni, különösen az apukák nyakában ülő lurkók.
Ami a többi színpadot illeti, hatalmas tömeg mulatott Nótár Maryvel, Pápai Joci pedig sokaknak könnyeket csalt a szemébe.










































