Magyar fiatalok kapnak „katonai kiképzést”. A Hajdúságban is!
Több településen vannak még szabad helyek a Magyar Honvédség honvédelmi táboraiban. A Magyar Honvédség Parancsnoksága hétfőn azt közölte: 13 táborba lehet még jelentkezni, mintegy 80 szabad hely van a 15-18 éves korosztály számára.
A harcos tematikájú táborba Győrben, Hajdúhadházon, Balassagyarmaton, Komáromban és Csobánkán két turnusban is vannak szabad helyek. Csobánkán egy "harcos hagyományőrző" tábor is várja a jelentkezőket. Vaján lovas, Újfehértón honvédelmi sportok tematikájú táborba lehet még jelentkezni. Zselickisfaludon két erdei tábort hirdettek meg.
Mindemellett Szolnokon két turnusban vannak még szabad helyek angol nyelvű harcos táborba. A honvédelmi táborokba április elsején indult a jelentkezés a július 18. és augusztus 5. közötti turnusokba. A helyek többsége egy hét alatt betelt. A nagy érdeklődés miatt további táborokat hirdetett meg a Magyar Honvédség. Az első táborok ezen a héten elindultak.